Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-06 / 5. szám
AFA CSODÁM virágokkal teli, ápolt parkban Light ezredes kinyújtott bronzkarja büszkén mutat a völgyben fekvő városra: a fáma szerint e helyről jelölte ki 152 esztendővel ezelőtt a település helyét. Dél-Ausztrália fővárosa, Adelaide azóta virágzó metropolis lett, kellemes, kedélyesen nyüzsgő, barátságos ötvözete az európai óvilágnak és az újvilágnak. Talán ez is közrejátszott abban, hogy oly sok magyar telepedett meg errefelé. Andrew Steiner háza itteni mértékkel mérve a történelmi ősidőket idézi: 136 éves. A tulajdonos épp egy esztendeje alakított ki benne galériát, ahol a csodálkozó látogatók megnézhetik műveit. Csodálkozó látogatók - érthető, hiszen Ausztráliában a faszobrászatnak nincs hagyománya. Steiner a közeli Tasmánia szigetén növekvő (vagy inkább cseperedő? hiszen 100 évente csak 12 cm-t nő) huon fenyőt faragja. Különleges, sárga fa ez, olajokban dús, ezért jellegzetes az illata. A művek: sima, kecses madarak, finom vonalú alakok, a magyar rónaság bezárkózott parasztjait idéző figurák. Kellemes alkotások. „Az én műveim megnyugtatók - mondja a szobrász. - A modern alkotások számomra erőltetettek, a társadalom zaklatott élettempóját akarják tükrözni, s ez az, amit nem szeretek. A természetben minden kiegyensúlyozott, ott találom meg a nyugalmat. Vendégeim közül egyébként sokan azt hiszik, hogy a fát egyszerűen elhozom az erdőből, és azután kiállítom úgy, ahogy találtam. Ez igaz is, csak előbb a kevés fölösleget eltávolítóm róla. A csoda tényleg a fában van.” Mindezt magyarul meséli, akcentus nélküli magyar nyelven, noha kisgyermek kora óta, több mint 40 éve él az ötödik kontinensen, és felesége, környezete angol. A „hogyan” kérdésre a művek tömörségével fogalmazza meg a választ: „Olyannyira szeretem a magyar nyelvet, hogy görcsösen ragaszkodom hozzá.” Andrew Steiner 13 éves volt 1948-ban, amikor a család Ausztráliába érkezett. A papa jómódú ügyvéd volt, de baráti tanácsra már Pesten kitanulta a bőrdíszművességet. „Az lesz a jó ott” - mondták. Nem lett az. Endre mindenesetre a félbehagyott egyetem után (történelmet és politikát tanult) az üzletben dolgozott, miközben újságot írt, esténként meg színházban játszott. (Különös fintora a sorsnak. Még az Árpád Gimnáziumba járt, amikor édesanyja pályaválasztási tanácsadásra vitte. Három munkára találták különösen alkalmasnak: újságírónak, színésznek és detektívnek. Csak kézügyességet igénylő munkához ne kezdjen - mondták. „Az utóbbi és a detektívség nem jött be”... - teszi hozzá mosolyogva.) A fa 15 éve ejtette rabul. Angliában és Amerikában tanulta a művészetet; 8 éve adta el első szobrát, egy templom vette meg. („Megrázó élmény volt az ünnepélyes avatás.”) Azután szép csendben jött a többi siker. Csendben, mert: „Itt a faszobrászat a művészet árvája. Csak ebből Ausztráliában nagyon könnyen éhen lehetne halni. Azért mégis sokan tudnak rólam.” Ä kiállításait felsoroló ismertető füzetecskében sokasodnak a bejegyzések, dátumok. Az egyik párizsi kritikus ottani bemutatkozása után azt írta, ő az ausztrál Brancusi. „Ettől nagyon megijedtem...” Szinte megszállottan farag. A fényképezéshez felveszi a kést, simítani kezd, de még a fotózás után is önfeledten folytatja a munkát. „Imádok dolgozni - mondja -, szívesen dolgoznék többet is. Akár nyolc napot egy héten.” H. Gy. A SZERZŐ FELVÉTELEI 25
