Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-03-06 / 5. szám
A Magyar Hírek Postarovata az olvasók fóruma. A szerkesztőség ugyanakkor fenntartja a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített formában közölje. Örömmel olvastam az utóbbi kiadásaikban megjelent cikkeiket, amelyekben fontos és elkerülhetetlen általános demokratizálásokról írnak. Ezzel kapcsolatosan jött egy gondolatom: sok külföldön élő magyar (akik magyar állampolgárok is, hiszen az állampolgárságuk csak nyugszik, de megvan) szeretne szorosabb kapcsolatot létrehozni hazájával azáltal, hogy ingatlant venne - telket, házat - szülőhazájában anélkül, hogy azonnal véglegesen visszatelepedne oda. Kellene egy bürokrácia nélküli új törvényt létrehozni, mely egyúttal a külföldön élő honfitársak vízumkényszerét is eltöröli a hazautazások során. Jó példák ezen a téren a nyugat-európai Közös Piac országai, amelyekben minden ember (a szövetség bármelyik országában) ingatlant vehet vagy üzletet, céget nyithat, állampolgárságától és nemzeti származásától függetlenül. Ezáltal hoznának az invesztálok valutát is Magyarországra, sokan vissza is települnének egy idő múlva spórolt tőkéjükkel anélkül, hogy az ország terhére válnának szociális szempontból. Mi mind egy magyar anyaföldünk leszármazottai vagyunk, egy anyanyelvet beszélünk. Az egy időre külföldre település - mindegy, hogy milyen okból is - nem hazaárulás! FÖLDES ÁRPÁD HAMBURG, NSZK Már vagy huszonöt éve tartozunk az olvasók táborába és mindig nagyobb érdeklődéssel várjuk a lap megérkezését. Magyarországnak majd’ létkérdést jelent a nyugati turisták valutája. A turizmus mindenütt a legjobb forrása a „kemény valutának”. Folyik is érte a propaganda tengeren innen, tengeren túl... Ennek ellenére ahelyett, hogy könnyítenék a turizmus jelenlegi komplikált lebonyolítását, sok ide nem illő rendelkezéssel nehezítik azt. Mint például: 1. Komplikált, időveszteséggel járó folyamat a határátlépés, ki és be. 2. 30 nap után sok időt igénylő procedúra a tartózkodási engedély meghosszabbítása. 3. Vizumkényszer van érvényben külföldön élő, de állampolgárságukat nem vesztett honfitársaknak is. RAJKAI KÁLMÁN OSTFILDERN, NSZK Olvastam Török János (Allen Park. M. USA) panaszát a debreceni külföldi bejelentkezőirodáról. Sajnos, nekünk is voltak kellemetlen élményeink az évek folyamán - érdekességképpen olyan fürdőhelyen, ahol igen sok turista megfordul. 22 éve járok haza rendszeresen, de még sohasem fordult elő, hogy valaki udvariatlan lett volna velünk szemben, pedig követtünk el „hibákat”, pl. utoljára 1988 májusában. A férjem és a fiam az érkezésünk utáni reggelen bementek Pestre anélkül, hogy aláírták volna a bejelentkező lapot. A bejelentkező helyen azonnal felajánlották, hogy este is bejelentkezhetünk, záróra után! Az „esti gárda” is ugyanolyan udvarias volt, s természetesnek tartotta ezt a gesztust. 1984-ben szívinfarktust kapott édesanyám, s hosszabbítanom kellett. Minden további nélkül ment a dolog, s azonnal elmagyarázták a további teendőt, ha még kell maradnom. S „ráadásként” jobbulást kívántak ismeretlenül is édesanyámnak. Nem tudom, min, s kin múlik, hogy ott tudnak udvariasak lenni az emberrel - pedig turizmus szempontjából nem fontos gócpont Gödöllő. Remélem, még sok ilyen rendőrkapitányság van Magyarországon, s az udvariatlanok csak kivételek. MARIA VOBEL, NÜRNBERG, NSZK Török János olvasói levelét szeretném kiegészíteni. Teljesen igazat adok minden sorának, amikor az otthoni viselkedéssel kapcsolatban emel jogos kifogást. Nemcsak az egyes állami hivatalok, de az üzletek és éttermek kiszolgáló személyzete sem tudja, hogyan kell viselkedni. íme egy csokorra való példa, mely rövid 3 hét alatt történt meg. Állami hivatal. 40 perces várakozás után megkocogtatom az ablakot, mire egy unokámnak is beillő lány kiszól: Ne verje az ablakot, nem vagyunk süketek... 62-es Posta. A rossz bejelentő lap miatt visszatérve, amikor ezt megemlítem, a következő választ kapom: Én nem tévedtem, maga kért roszszat... Rákóczi úti üzlet. Percekig várok a kiszolgálásra. Közben megtudom, hogy a két alkalmazott hol töltötte a hétvégét és a kicsike miért nem eszi meg a spenótot. Köhögő felhívásomra sértődötten néznek rám és az egyik megmagyarázza: Azért a pár ezerért még ugráljak is?... Autóbuszon. Ritkán utazom rajta, mert Angliában autóval közlekedem. Állok a busz közepén és egyik kezemmel fogom a kapaszkodó szíjat. A hirtelen megálló busz miatt meglendülök és véletlenül meglököm az előttem álló hölgyet. Dühösen mereszti rám szemeit és hangosan megjegyzi, hogy mindenki hallja: Azt lökdösse, akivel alszik ... Jó lenne bevezetni az iskolákban az illemtan órát is, és helyette elhagyni valami más tantárgyat. Vagy magánkézbe adni az üzleteket, mert ha a vevővel így beszélnek, az illetőt rögtön kirúgják. Az állami helyeken pedig kioktatni az alkalmazottakat, hogy nem én vagyok öértük, hanem ők vannak énértem. Ez mindenütt így van a nagyvilágon. Az embernek el kell menni egy kis magyar faluba, hogy a hagyományos magyar vendégszeretetből és viselkedésből még ízelítőt kapjon. RÉVFFY LÁSZLÓ LEICESTER, NAGY-BRITANNIA A Dunakanyar a mai Magyarországnak az egyetlen, hasonlíthatatlan természeti szépsége, ami bármely civilizált államban teljesen érinthetetlen nemzeti park lenne, de az ilyen jellegű vidékeket még a legelmaradottabb államok is körömszakadtáig védik a tönkretétel ellen. Vérlázító, hogy nemcsak hazánknak ezt a teljesen egyedülálló, páratlan s legfenségesebb látványát, de egész Európának a büszkeségét is, kétes értékű építményekkel iparosítják, amikor a kőolajárak mind lejjebb szállnak. Az utóbbi években Magyarország annyira eladósodott, mint még soha évezredes története folyamán, s az idegenforgalom könnyen az egyetlen iparág ma otthon, ami nemcsak hogy mindig kifizetődik, de igen bőségesen hoz keményvalutát a gazdaságnak a korábbi hitelek törlesztésére. Igazán észbontó, hogy ezt az idegenforgalmat pont a Visegrádnál építésre kerülő gáttal teljesen aláaknázzák, mert a külföldiek aligha fognak a Dunakanyar iparosítására hazánkba özönleni. Félrevezető az a beállítás is, mintha az öreg Dunában a határfolyó jelleg megtartható lenne. A nagyhatalmak által aláírt nemzetközi szerződés szerint ugyanis a határ a hajózás fővonala, ami pedig az öreg Dunán megszűnne. Cikkírójuk, „B. I.” szerint Lipták Bélának odahaza „nagy sajtója” lett volna, pedig világos a New York Times 1988. október 29-én megjelent ismertetéséből, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió következetesen meghamisította a vele készült felvételeket. A legsúlyosabbak azonban azok a problémák, amelyeket „B. I.” gondosan elkerült megemlíteni, vagyis hogy a bősi erőmű következményei alapján aláássák a csallóközi, és így a felvidéki magyarság megélhetését, pont a budapesti kormány segítségével. A gátak állandó hadászati veszélyt függesztenek a magyar főváros és Győr fölé. Az ilyen gátak, amelyeknek a hozama távolról se fedezi a hozzájuk szükséges kölcsönök kamatát, a romlott Brezsnyev-korszak vészes hagyatékához tartoznak, s azok építésével Gorbacsov vezetésével már nemcsak Észtországban, hanem Szibériában, például a Jenyiszejen is fölhagytak. VÁRALUAI CSOCSÁN JENŐ OXFORD. NAGY-BRITANNIA A múlt évi 22. számukban megjelent, „A vízlépcső tovább épül” című cikket elküldtem Kanadában élő barátomnak, aki éppen olyan kétkedő, mint a cikk írója, B. I. úr. B. I. téved akkor, amikor azt hiszi, hogy az első magyar vízlépcső tabutéma volt. Az igaz, hogy a széles néptömeget nem informálták. Nem tehették, mert igen széles skálájú ismeretek kellenek ahhoz, hogy kívülálló megértse és értékelni tudja azt, amit a szakemberek a legmesszebbmenő gondossággal megterveztek és építenek most. B. I. - bizonyára újságíró -, nem tudhatja, hogy mi az a szaprobitás (élővizek öntisztuló képessége). Azt sem tudhatja, hogy a Duna vizének a szaprobitása igen nagy, mert a hazánk területére lépve az oxigéntartalma a telítettségi fokon van, és szigetközi oldalágak vizével keveredve az oxigénnel való telítettség túltelített állapotú és így igen nagy mennyiségű szennyezettséget maga szüntet meg. A víz ezen minősége azt teszi lehetővé, hogy nem szükséges mindenütt az igen költséges biológiai szennyvíztisztítókat megépíteni, mert elegendő a mechanikus, azaz ülepítő rendszerű víztisztítás is. A cikkíró úr arról sem tesz említést, hogy az első magyar vízlépcsőrendszert a dunai korszerű hajózás miatt kell megépíteni még akkor is, ha mint erőművek nem működnének és nem termelnének 3,7 milliárd kWó áramot, amelynek évi értéke 1988-as árszinten 9 milliárd Ft. 1994-re készen lesz a Rajna-Majna-Duna hajózási csatorna (már csak 19 km megépítése van hátra) és a Duna 3 tengert víziúttal összekötve áruszállítását a sokszorosára emeli a mainak. Kindler József, Szentágothai János, Szabó János akadémikusok pedig közgazdászi szemeiket vessék kissé távolabbra is. Ne csak azt vegyék észre, hogy Magyarország érdekelt a vízlépcsők megépítésében, vagy sem, mert ez nemzetközi érdekeltségű ügy. Éspedig elsőrendű nemzetközi érdekeltségű, mert európai környezetvédelmi jelentőségű. Ugyanis a hajómotorok 1/2-2/3-al kevesebb üzemanyagot égetnek el a vízlépcsőkön, mint másutt. Sokan kifogásolják a bősi erőmű igen előnyös csúcsrajáratását. Ugyan miért? Kinek árt az, hogy naponta kétszer 5-6 órán át Szaptól Nagymarosig megemelkedik a Duna vízszintje? A vízi állatok majd hozzászoknak, mint a tengeriek az árapályhoz. Különben is az erőmű mindaddig folyamatosan üzemel, míg a Duna vízhozama Bősnél 4000 mVsec. Azt pedig nagyon is mérlegelni kell, hogy a csúcsidőben termelt elektromos energia értéke háromszorosa az állandóan termeltnek. Egyesek attól is tartanak, hogy egy földrengés annyira megrongálja a felsővezetésű csatornát, hogy az áradás Budapestet is elönti. Hát ez nem következhet be sohasem. Ugyanis az egész Kisalföld alatt 2000 m tengeri és folyami üledékű feltöltés van. Ha ez alatt meg is mozdulna az őseredeti kőzet, a felszínen műszerekben is alig észlel-2
