Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-02-17 / 4. szám

- Azt hiszem, ezen a nádtetős tanyán sokaknak megakad a szeme...-Valóban, gyakran megállnak errefelé az idegenek is és bekopogtatnak. Én meg szívesen mutogatom a házat, hiszen két kezem munkája. Saját terveim, elképzeléseim alapján építettem fel az elmúlt másfél évtizedben, vályogból, fából, nádból. Egy üres földet, 600 négyszögölt vásároltam annak idején, aztán nekivágtam a munkának. A lakórész és a műhely már rendben van, a bemutatóterem azonban csak félig készült el, talán ezen a nyáron ezt is befejezem. Egyébként Kecskeméten van egy lakásunk, télen otthon alszom, nyáron a feleségem jár ki ide a tanyára naponta.- Hogy jutott eszébe tanyát építeni?- Több oka is volt. Főleg a gyerekkori élmények indítottak, hiszen tanyán nőttem fel, Matkópusztán. Aztán kellett a műterem is, ahol kedvemre faraghatok. A városban aligha tudtam volna ilyen műhelyt összehozni, a kertről nem is beszélve, hiszen leggyakrabban a szabadban dolgozom.- Látom, a félkész munkák között van egy feszület is. Ez hova kerül?- A kunszállási temetőbe szánom, nemrég elhunyt öreg körzeti orvos barátom sírjára. Hálám jele ez. Tudja, amikor tanyán éltünk és kisgyerekként tüdőgyulladást kaptam, ő mentette meg az életem...- És a domborművek?- Ezek azért vannak itt, mert nemrég kerültek haza olaszországi kiállításomról. Azzal az olasz barátommal, aki a kiállítást szervezte, ugyanúgy ismerkedtem meg, mint magukkal: egyszer erre autózott, észrevette a házat, megállt, és bekopogott...

Igaz, a bolt elég messze van, két kisgyerekkel éppen elég odáig elgyalogolni, meg vissza. De hát annyi baj legyen. A fontos az, hogy az orvoshoz nem kell elhordani a gyerekeket, ha betegek. Az egyik szomszédos tanyán van CB- rádió, és ha baj van, a szomszéd kihívja nekem az orvost, aki általában azon nyomban ki is jön...

Aki keres, talál ilyenkor is tennivalót

A téli kopár szürkeségben, de még ködben is messziről virít a sárgára festett Lajos-tanya Balószög határában. Közelebb érve pedig valósággal csalogatja a vendéget a példás rendben tartott porta. Amikor aztán megállunk a kapu előtt, már jön is a házigazda, Lajos Mihály, és magyaros vendégszeretettel invitál bennünket befelé a házba.

Bent a felesége, Róza asszony, néhány álmos cica, kellemes meleg és ínycsiklandozó illatok fogadnak: a gáztűzhelyen fő az aznapi ebéd.- A legjobb helyre jöttek, ha szépeket akarnak hallani a tanyasi életről- mondja mosolyogva a háziasszony.- Mert mi, kérem, elégedett emberek vagyunk. Tessék csak körülnézni bátran, mindenünk megvan: a fürdőszoba, a színes televízió, a hűtőláda, a garázsban az új autó. Igaz, megdolgoztunk keményen mindenért, de ezt nem panaszként emlegetem. A férjem szakács volt, én szőlőmunkás a Helvéciái Állami Gazdaságban, most már mindketten nyugdíjasok vagyunk. De azért - amíg egészségünk van - dolgozunk tovább. Itt szemben a házzal kéthektáros szőlőtáblát művelünk a gazdaságnak. Aztán itt van a kert, a saját szőlő, az ólban a hízó, meg a sok aprójószág, persze nem eladásra tartjuk őket, csak magunknak. Nekünk mindenünk megterem itt a tanyán, hosszú évek óta a piacra csak virágpalántáért megyek kora tavasszal.- Mióta élnek itt a tanyán?- Még a szüleim bérelték ezt a tanyát 1940-ben, feles művelésben. Akkor még 12 hold tartozott a tanyához, nagy volt a család, de annyival mi ketten a férjemmel már nem boldogulnánk. Amikor férjhez mentem, egy időre elkerültem innen, de két év múlva csak visszajöttünk. 1963-ban pedig úgy adódott, hogy megvehettük az egész tanyát. Az épületet felújítottuk, kibővítettük, bevezettük a villanyt, kutat fúrattunk, s most már igen ragaszkodunk hozzá. A férjem talán még jobban, mint én. Mindig azt mondja, a világ minden kincséért

nem költözne be a faluba vagy a városba, mert itt azt csinál, amit akar, nem figyel rá senki. Pedig itt is figyelnek ám a szomszédok! Egyszer a múlt nyáron még alkonyat előtt leültünk a kerti asztalhoz. Be is kiabált az egyik erre járó szomszéd: Nézzék csak, a Lajosék nem dolgoznak! Tréfának szánta, mert hogy bennünket virradattól késő estig csak munka közben lehet látni...

Télen persze könnyebb, az embernek jut ideje pihenésre. De aki keres, az talál ilyenkor is tennivalót. Tegnap például egy álló napig tésztát gyúrtam. Jól kiszárítom, s nem lesz vele gond a nyáron. Aztán a lányaimnak és a fiaméknak is gyúrok, ezzel is segítek nekik egy kicsit, mert mind a három családban a férj, a feleség is dolgozik. Nagyon jó gyerekeim vannak, ügyesek, szorgalmasak. A fiaméknak és az egyik lányoméknak emeletes házuk van a faluban, az idősebb lányoméké csak földszintes, de az is szép, új épület... No és az öt unoka, hogy azok mennyire szeretik ezt a tanyát! *

Itt nincs megállás

Némethék mutatós tanyája mellett fekete fóliasátor, benne pelyhes kislibák serege. Németh István, a tanya gazdája éppen velük foglalatoskodik, amikor a tanyán kopogtatunk.- Kényes jószág a liba, éjjelnappal törődni kell vele - mondja. - óvni kell őket a hidegtől, a nedvességtől, és folyamatosan etetni, itatni, hogy szépen fejlődjenek. így aztán nincs megállásunk: hajnalban kelünk a feleségemmel, és én még esténként is kijövök, miután megnéztem a filmet a televízióban. Ezek most öthetesek, nyolchetesen adjuk el őket, amelyik meg itt marad, azt tömésre fogjuk.- Megéri a sok fáradság?- Amikor leadjuk a libákat, úgy négy-öt kilósak. Kilónként 75 forintot kapunk érte. De ne feledje: a naposliba darabja 95 forint volt, és mire „eladósorba” kerülnek, megeszik mindegyik vagy 100 forint értékű takarmányt. Beleszámítva az elhullást, az almozásra használt szalmát, jó ha egy libán 50 forint lesz a haszon. Néhány éve még a duplája volt.- Évente hány libát tudnak fölnevelni?- Mostanában úgy 2-3 ezret. Többre nem futotta erőnkből, mert építkeztünk, felújítottuk a tanyát, rengeteget dolgoztunk. A gyerekekre, a két kislányra pedig legföljebb csak a háztartási munkában számíthatunk. Miattuk cseréltünk tanyát, hogy közelebb legyenek az iskolához.- Ők folytatják majd a gazdálkodást a tanyán.?- Hát... nem úgy néz ki. Mindketten szeretnének tovább tanulni, az egyik varrónő, a másik stewardess szeretne lenni. Egyébként mi is csak akkor folytatjuk, ha az új adórendelet mellett még mindig kifizetődik. Ha nem, hát feladjuk, más után nézünk...