Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-15 / 24. szám
FEJEZETEK EGY ÚTINAPLÓBÓL 23 A garfieldi (New Jersey) cserkészotthonban, a magyar cserkészet vezetőivel FOTÓ: CSORBA DOMONKOS O.F.M rikai Püspökkari Konferencia székházában, majd találkozás a Konferencia adminisztratív vezetőségével, szentmise az Apostoli Nunciatúra kápolnájában, majd fogadás és vacsora, melyet Msgr. Pio Laghi érsek, apostoli nuncius adott. A következő napon az Amerikai Magyar Református Egyesület washingtoni központjában dr. Bertalan Imre elnök adott fogadást a bíboros úr tiszteletére. George Bush, az USA elnöke a Fehér Házban fogadta a bíboros urat, ebédre pedig James Hickey bíboros, Washington érseke várta, együtt az apostoli nunciussal és az érseki kúria tagjaival. Este a Máltai Lovagrend magyar csoportja fogadta vacsorán a bíboros prímást. Október 14-e Baltimore-ban (Maryland állam) telt, ahol a „Szeplőtelen Fogantatásáról elnevezett nemzeti szentélyben, Hickey bíborossal (latinul és magyarul) misézett Paskai bíboros. A magyarság megtartásában az egyházközségeken kívül a cserkészetnek is nagy és fontos szerepe volt. Ők a fiatalokat gyűjtötték maguk köré, őket segítették a magyar nyelv megőrzésében, a magyar történelmi tudat ápolásában. És itt meg kell vallanom, hogy az amerikai magyar cserkészek ezen a téren előnyösebb helyzetben voltak évtizedeken át, mint a magyarországi fiatalok, hiszen ők a magyar történelemről és kultúráról nem elferdített, megmásított ismereteket szereztek, hanem reális és objektív képet kaptak. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy aki kivándorolt, annak a második haza már Amerika, aki pedig ott született, annak a szülőföld is Amerika. Mégis fontos, hogy a második és a harmadik generáció is megőrizze magyarságtudatát, és úgy legyen jó állampolgár, hogy a sajátos magyar értékekkel gazdagítsa Amerikát. Mint tapasztalhattam, az Egyesült Államokban nagyon nagy gond a paphiány. A második világháború után sok magyar pap is kivándorlásra kényszerült. Egy részük Amerikába került, és bekapcsolódott a lelkipásztori munkába. Most újra szükség lenne lelkipásztorok utánpótlására, hiszen a meglevők már idősek, sőt akad olyan magyar egyházközség is, amely lelkipásztor nélkül van vagy már amerikai egyház kezelésébe került. Amerikai utam során többször is elmondtam, Magyarország is paphiánnyal küzd. A Kárpátaljára nagy áldozatok árán küldtünk öt papot, merthogy most Kárpátalja missziósterület, a jelen pillanatban még sajnos nem áll módunkban Amerikába magyar lelkipásztorokat küldeni. A hívek nagy érdeklődéssel hallgatták a magyarországi változásokat, meggyőződésem, hogy a személyes találkozás hozzájárult ahhoz, hogy a magyar helyzetről tárgyilagosabb információkat nyerjenek. A tárgyilagosság azért fontos most, mert az elmúlt évtizedekben - főleg politikai okokból - az emigrációban élő magyarok és a magyarországi magyarok között nézetkülönbségek alakultak ki. A közelmúltban bekövetkezett magyarországi társadalmi változások - különösképpen az egyházak működési lehetőségeinek változásai - következtében eljött az ideje, hogy a nézetazonosságot keressük. Nézetazonosságot azon az alapon, hogy egy gyökérből, a közös magyar kultúrából táplálkozunk, és végül is egymáshoz tartozunk. Emellett a mai történelmi helyzetben még jobban szükséges az együttérzés is. A Szentírás szavaival élve „ha az egyik tag szenved, vele együtt szenved a többi tag is, és ha az egyik tag örül, vele együtt örül a többi tag is”. Ezt az együttérzést kértem az Amerikában élő magyaroktól is. A magyar egyház kibontakozásának lehetőségeiről is szóltam, de gondjainkat sem hallgattam el. Elmondtam, hogy a kibontakozásban számítunk a külföldön élő magyarok szolidaritására, mért csak így tudjuk megvalósítani kitűzött céljain-
