Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-12-01 / 23. szám
NÉPMŰVÉSZET 15 Érthető a kitüntető érdeklődés, hiszen a szakember e néhány évszám, esetleg rövidke szöveg vagy név segítségével sokkal többet megtudhat az eredeti környezetéből gyakran kiszakított tárgyról. Az évszám tárgyi-néprajzi emlékeinken a 17-18. században még csak szórványosan fordul elő, de a 19. századtól, főleg pedig e század közepétől már meglehetősen gyakori. Az egyre inkább elterjedt évszámoknak, rövidke szövegeknek pedig nemcsak praktikus szerepük volt. Nemcsak azt tüntették fel ezek az adatok, hogy egy tárgyat ki, mikor, hol, esetleg kinek készítette. A szépen cirkalmazott betűk, az arányos vagy aránytalan sorbeosztások, a sajátosan felbontott évszámok már ekkor is bizonyos esztétikai jelentéssel bírtak. Népi kerámiákon, paraszti bútorainkon egyre másra tűnnek fel azok a sokszor sajátos népi helyesírással írt szövegek is, amelyek bájos rímelésükkel, tréfás hangvételükkel több kutató figyelmét is joggal kiérdemelték. A feliratok közül a 19. század közepétől igen közkedveltekké váltak az úgynevezett hazafias feliratok. Ilyen olvasható például a szegedi Fazekas József butelláján is: Fazekas József az én nevem Megjön akkor az én kedvem Butellám kezembe tartom Belülié bőven ihatom vívót Tudod mért születtél magyarnak Oda se nézz a zivatarnak Ha rád zugg is ne térj ki előle Ha magyar vagy, talpra, előre. E hazafias feliratokkal egy időben a keresztény vallási és a magyar állami szimbólumok is sorra feltünedeznek tárgyi emlékeinken: keresztek, feszületek, a magyar királyi korona, a hármas halom, angyal párjával, Hungária stilizált nőalakja stb. És megjelenik Magyarország címere is. A budapesti Néprajzi Múzeum idén augusztusban - nem kis mértékben a hazai politikai életben bekövetkezett változások hatására - Magyarország címere a néphagyományban címmel kiállítást rendezett. Azt kívánták bemutatni, hogy országcímerünk, független nemzeti létünk szimbóluma díszítő motívumként milyen gyakran és milyen változatos formában volt jelen a paraszti kultúra legkülönbözőbb tárgyain. Jelen volt, méghozzá heraldikai szempontból is igen változatos formában. Hiszen országcímerünk a hosszú évszázadok során igen jelentős változásokon ment keresztül, s ezeket a változásokat, legalábbis részben, a tárgyak is visszatükrözik. A magyar királyi hatalom legrégibb eleme a XI. századtól kezdve a kettős kereszt volt, s ez az elem maradt meg aztán az úgynevezett nagy-, közép- és kiscímerekben is (ez utóbbi címerben jobbról vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező, balról vörös mezőben lévő hármas halom, rajta a magyar királyi korona és kettős kereszt látható, amelyet egyegy lebegő fehér ruhás angyal tart). Ennek a kiscímernek egyik változata volt az a koronázatlan címer, amit Kossuth-címemek szoktunk nevezni, s amely a magyar néphagyományban kitüntetett figyelemben részesült (a kiállításon bemutatott tárgyakon is szinte kivétel nélkül ez szerepel). Előfordult azonban, hogy a heraldikai szabályokat a néphagyomány meglehetősen szabadon értelmezte és használta. Hiába hirdeti ugyanis egy debreceni mángorló felirata (1835), hogy „... míg lesz egy Magyarnak testiben vér, sértetlen marad Ország címere”, e sérthetetlenséget magára nézve nem tartotta kötelezőnek. Egy 1880-ból fennmaradt padtámlán például a koronát két kivont kardú huszár vagy egyszerűen csak két zászló (habán tányér, 19. század) őrzi. A kiállítás katalógusa is idézi Lőrincz Pál Karancskeszén élt juhász értelmezését, amely szerint: „a két oroszlán azt képezi, hogy az ősmagyarok két oroszlán erővel őrzötték az ország kincseit, a két angyal képezi azt, hogy hamarabb hírül adták Szilveszter pápának, mint a
