Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)

1989-11-15 / 22. szám

60 PEREK AZ EGYHÁZ ELLEN fogytiglani, de rendszerint 5-6 évi fegyházat osztottak ki. A politikailag nemkívánatos személyeket sokszor nem is állították bíróság elé, hanem egyszerűen rendőrhatósági eljárással internálták. A papság megfélemlítésének és zaklatásának rafinált eszközei voltak a gazdasági és a köztörvényes bűn­­cselekményekkel való vád alá helye­zések. Ez utóbbiak főként erkölcsileg igyekeztek lehetetlenné tenni a pap­ságot. Leginkább tragikomikus a gaz­dasági bűncselekményekkel való ma­nipulálás volt. Az említett egyik „lis­ta” szerint például B. J. 70 éves plé­bános az őszi mélyszántást nem vé­gezte el, ezért 200 Ft pénzbüntetésre Ítélték; B. B. 57 éves plébános a tar­lóhántást nem végezte el; M. B. 53 éves plébános a sertésbeszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget... és sorolhatnánk még az „elkövető­ket”. Ezek a gazdasági ügyek azért voltak lehetségesek, mert a földre­form során megmaradt plébániai bir­tokok területi nagysága lehetővé tet­te, hogy az illető plébánost „kulák­­nak” minősítsék, és velük szemben is alkalmazzák a megtorlást. Ezzel az eljárással elérték, hogy az egyházi földingatlanokat 1951-ben „önként” felajánlották az államnak. Látványos kirakatperek Az egyházi személyek elleni kon­cepciós perek teljes feltárása még hátralevő feladat. Az azonban már közismert, hogy ezek nagy része a ka­tolikus klérus ellen folyt le. (A pro­testáns egyházi vezetők közül a legis­mertebb az Ordass Lajos evangélikus püspök elleni 1948-as gazdasági kon­cepciós per). 1948-ban az év elején Rákosi Má­tyás bejelentette, hogy a népi demok­rácia az év végéig le fog számolni a klerikális reakcióval. Rákosiék takti­kája az volt, hogy az egyháziak elleni fellépést más politikai kérdésekkel kapcsolják össze. 1948 nyarán ez az egyházi iskolák államosításának ügye volt. Ismeretes,'hogy a püspöki karral az élén a katolikus egyház ra­gaszkodott a felekezeti iskolafenntar­tás jogához, és miközben a hatalom részéről óriási kampány bontakozott ki az iskolaállamosítás mellett és az azt ellenző „klerikális reakció” ellen, addig az egyház is mozgósította erő­it, a papságot és a híveket. Ennek szervezete volt a Katolikus Szülők Vallásos Szövetsége, amelyet a pia­rista szerzetesek kezdeményezésére hoztak létre 1948 május végén, június elején az ország több pontján, első­sorban a mélyen vallásos katolikus vidékeken. A hatalom számára a csapásmérést az ún. pócspetri rendőrgyilkosság szolgáltatta. Június 3-án este a köz­ségházán a képviselőtestület a hely­beli katolikus népiskola sorsáról tár­gyalt. A mélyen hívő lakosság az is­kolaállamosítás ellen tiltakozott, és a községháza előtt várta a döntést. A községi hatósági közeg, két rendőr, oszlásra szólitotta fel a tömeget. A sötétben lövés dördült, és az egyik rendőr halálosan megsebesült. A községet megszállta az ÁVH, és rendkívül durva módon, több mint száz ember bántalmazásával folyt a „nyomozás”. Már június 6-án megje­lent a lapokban a BM közlemény, miszerint a helyi plébános, a 40 éves Asztalos János felbujtására a községi segédjegyző - aki korábban levente­oktató volt - lőtte le a rendőrt. A pócspetri rendőrgyilkosság ügyét 1948. június 10-11-én rögtönítélő bí­róság tárgyalta, s a fővádlott plébá­nost mint felbújtót előbb halálra ítél­te, majd kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A segédjegy­zőt is halálra ítélték, amit azonnal végre is hajtottak. További vádlottak súlyos fegyházbüntetéseket kaptak, s a vallatások során bántalmazott sze­mélyek közül volt, aki belehalt sérü­lésébe, van, aki máig nyomorékként él. A pócspetri perrel a hatalomnak közvetlen politikai szándékai voltak. A kiélezett politikai küzdelemben ezt az iskolaállamosítás mellett akarta kihasználni; bizonyítani, hogy a „klerikális reakció” a gyilkosságtól sem riad vissza. A nyomásgyakorlás nyilvánvaló volt, a tettesek kényszerű beismerő vallomásai csak így szület­hettek. A pócspetri-pert egyben fi­gyelmeztetésnek is szánták a papság és hívők felé, hogy az új hatalom mi­lyen erős kézzel számol le ellenfelei­vel. Az addigi politikai perekhez ké­pest itt azonban megjelent egy új elem is: a nép, a parasztság, a vallá­sos tömeg elmaradottságának, „sötét­ségének” a bizonyítása, amiért első­sorban a papság a felelős. A pócspetri-ügyhöz közvetlenül kapcsolódott a Mihalovics Zsigmond és társai elleni politikai per. Mihalo­vics prelátus mint esztergomi kano­nok és az Actio Catholica (AC) or­szágos igazgatója, Mindszenty her­cegprímás egyik bizalmas embere és nem egy esetben politikai ügyekben tanácsadója, informátora volt. Miha­lovics működése 1945-től kiváltotta a politikai rendőrség érdeklődését, ugyanis funkciójánál fogva szoros kapcsolatban állt elsősorban az ame­rikaiakkal. Már 1945 augusztusában a Szent Jobb átvételét követően köz­vetlen kapcsolatot épített ki az ame­rikai követséggel, s mint az AC igaz­gatója, ő intézte a segélyek átvételét, mert azokat az AC közreműködésé­vel osztották szét. De az AC volt az alkalmas szervezet arra is, hogy amit az egyházi hierarchia közvetlenül nem végezhetett el - s párt hiányá­ban más sem -, az az AC égisze alatt folyt: így a sajtó megjelentetése, az egyesületek összefogása, körmene­tek, zarándoklatok rendezése, brosú­rák, röplapok, plakátok kiadása stb. Az említett kelet-magyarországi konfliktusok idején, így Pócspetriben is az ÁVH-sok a plébániákon lefog­lalták a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének az AC által kiadott röpiratát, amiben a papokat az egy­házi iskolák védelmére hívták fel. Ezekre hivatkozva 1948. június 17-én házkutatást tartottak az AC budapes­ti központjában, ahol lefoglalták azt a stencilgépet, amelyen az iratok ké­szültek, továbbá számos röpiratot, le­veleket, dokumentációt. Ugyancsak ekkor letartóztatták és kihallgatták Lénárd Ödön piarista szerzetest, aki 1946-ban a Katolikus Szülők Vallá­sos Szövetségének megalakítását kez­deményezte. (Lénárd Ödön egyben az AC kulturális titkára is volt.) Más­nap a piarista rendházban tartottak házkutatást, s ezt Mihalovics újabb kihallgatásai követték. Ekkor Miha­lovics már felismerte, hogy le fogják tartóztatni, ezért titokban felkereste a hercegprímást, tájékoztatta a fejle­ményekről, és közölte vele, hogy kül­földre távozik. A letartóztatások után a hatóságok június 23-án rendelték el az előzetes őrizetbe vételt, de Miha­­lovicsnak már sikerült emigrálnia, így a távollétében megrendezett per­re 1948. július 19-23-a között került sor a budapesti népbíróságon. Ebben a fővádlott Mihalovics volt, akit tá­vollétében 10 évi fegyházra ítéltek. A másodrendű vádlott Lénárd Ödön piarista szerzetes 6 évi fegyházat ka­pott. A piaristák mellett három vidé­ki plébános, az említett iratok terjesz­tése miatt, egy-egy évi fegyházbünte­tést kapott. A Mihalovics-per folytatása a Mindszenty-per volt. Itt a prímás személyén túl a folyamatosságot az jelentette, hogy ott is szerepelt a vád­lottak között az Actio Catholica egyik vezetője (Nagy Miklós), illetve a perhez kapcsolódó további ügyben az AC másik papvezetője, Beresz­­tóczy Miklós, valamint (másodrendű vádlottként) Baranyay Jusztin pro­fesszor, a ciszterci rend egyik tekin­télyes személyisége is. A Mindszenty-perben még tanú­ként, vagy még tanúként sem szerep­lő, de ennek kapcsán letartóztatott papi személyekkel szemben a kon­cepciós perek sorozata következett, amelyek azután 1951-ben a Grősz­­perben „összegződtek”. A Mind-

Next

/
Thumbnails
Contents