Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-11-15 / 22. szám
60 PEREK AZ EGYHÁZ ELLEN fogytiglani, de rendszerint 5-6 évi fegyházat osztottak ki. A politikailag nemkívánatos személyeket sokszor nem is állították bíróság elé, hanem egyszerűen rendőrhatósági eljárással internálták. A papság megfélemlítésének és zaklatásának rafinált eszközei voltak a gazdasági és a köztörvényes bűncselekményekkel való vád alá helyezések. Ez utóbbiak főként erkölcsileg igyekeztek lehetetlenné tenni a papságot. Leginkább tragikomikus a gazdasági bűncselekményekkel való manipulálás volt. Az említett egyik „lista” szerint például B. J. 70 éves plébános az őszi mélyszántást nem végezte el, ezért 200 Ft pénzbüntetésre Ítélték; B. B. 57 éves plébános a tarlóhántást nem végezte el; M. B. 53 éves plébános a sertésbeszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget... és sorolhatnánk még az „elkövetőket”. Ezek a gazdasági ügyek azért voltak lehetségesek, mert a földreform során megmaradt plébániai birtokok területi nagysága lehetővé tette, hogy az illető plébánost „kuláknak” minősítsék, és velük szemben is alkalmazzák a megtorlást. Ezzel az eljárással elérték, hogy az egyházi földingatlanokat 1951-ben „önként” felajánlották az államnak. Látványos kirakatperek Az egyházi személyek elleni koncepciós perek teljes feltárása még hátralevő feladat. Az azonban már közismert, hogy ezek nagy része a katolikus klérus ellen folyt le. (A protestáns egyházi vezetők közül a legismertebb az Ordass Lajos evangélikus püspök elleni 1948-as gazdasági koncepciós per). 1948-ban az év elején Rákosi Mátyás bejelentette, hogy a népi demokrácia az év végéig le fog számolni a klerikális reakcióval. Rákosiék taktikája az volt, hogy az egyháziak elleni fellépést más politikai kérdésekkel kapcsolják össze. 1948 nyarán ez az egyházi iskolák államosításának ügye volt. Ismeretes,'hogy a püspöki karral az élén a katolikus egyház ragaszkodott a felekezeti iskolafenntartás jogához, és miközben a hatalom részéről óriási kampány bontakozott ki az iskolaállamosítás mellett és az azt ellenző „klerikális reakció” ellen, addig az egyház is mozgósította erőit, a papságot és a híveket. Ennek szervezete volt a Katolikus Szülők Vallásos Szövetsége, amelyet a piarista szerzetesek kezdeményezésére hoztak létre 1948 május végén, június elején az ország több pontján, elsősorban a mélyen vallásos katolikus vidékeken. A hatalom számára a csapásmérést az ún. pócspetri rendőrgyilkosság szolgáltatta. Június 3-án este a községházán a képviselőtestület a helybeli katolikus népiskola sorsáról tárgyalt. A mélyen hívő lakosság az iskolaállamosítás ellen tiltakozott, és a községháza előtt várta a döntést. A községi hatósági közeg, két rendőr, oszlásra szólitotta fel a tömeget. A sötétben lövés dördült, és az egyik rendőr halálosan megsebesült. A községet megszállta az ÁVH, és rendkívül durva módon, több mint száz ember bántalmazásával folyt a „nyomozás”. Már június 6-án megjelent a lapokban a BM közlemény, miszerint a helyi plébános, a 40 éves Asztalos János felbujtására a községi segédjegyző - aki korábban leventeoktató volt - lőtte le a rendőrt. A pócspetri rendőrgyilkosság ügyét 1948. június 10-11-én rögtönítélő bíróság tárgyalta, s a fővádlott plébánost mint felbújtót előbb halálra ítélte, majd kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A segédjegyzőt is halálra ítélték, amit azonnal végre is hajtottak. További vádlottak súlyos fegyházbüntetéseket kaptak, s a vallatások során bántalmazott személyek közül volt, aki belehalt sérülésébe, van, aki máig nyomorékként él. A pócspetri perrel a hatalomnak közvetlen politikai szándékai voltak. A kiélezett politikai küzdelemben ezt az iskolaállamosítás mellett akarta kihasználni; bizonyítani, hogy a „klerikális reakció” a gyilkosságtól sem riad vissza. A nyomásgyakorlás nyilvánvaló volt, a tettesek kényszerű beismerő vallomásai csak így születhettek. A pócspetri-pert egyben figyelmeztetésnek is szánták a papság és hívők felé, hogy az új hatalom milyen erős kézzel számol le ellenfeleivel. Az addigi politikai perekhez képest itt azonban megjelent egy új elem is: a nép, a parasztság, a vallásos tömeg elmaradottságának, „sötétségének” a bizonyítása, amiért elsősorban a papság a felelős. A pócspetri-ügyhöz közvetlenül kapcsolódott a Mihalovics Zsigmond és társai elleni politikai per. Mihalovics prelátus mint esztergomi kanonok és az Actio Catholica (AC) országos igazgatója, Mindszenty hercegprímás egyik bizalmas embere és nem egy esetben politikai ügyekben tanácsadója, informátora volt. Mihalovics működése 1945-től kiváltotta a politikai rendőrség érdeklődését, ugyanis funkciójánál fogva szoros kapcsolatban állt elsősorban az amerikaiakkal. Már 1945 augusztusában a Szent Jobb átvételét követően közvetlen kapcsolatot épített ki az amerikai követséggel, s mint az AC igazgatója, ő intézte a segélyek átvételét, mert azokat az AC közreműködésével osztották szét. De az AC volt az alkalmas szervezet arra is, hogy amit az egyházi hierarchia közvetlenül nem végezhetett el - s párt hiányában más sem -, az az AC égisze alatt folyt: így a sajtó megjelentetése, az egyesületek összefogása, körmenetek, zarándoklatok rendezése, brosúrák, röplapok, plakátok kiadása stb. Az említett kelet-magyarországi konfliktusok idején, így Pócspetriben is az ÁVH-sok a plébániákon lefoglalták a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének az AC által kiadott röpiratát, amiben a papokat az egyházi iskolák védelmére hívták fel. Ezekre hivatkozva 1948. június 17-én házkutatást tartottak az AC budapesti központjában, ahol lefoglalták azt a stencilgépet, amelyen az iratok készültek, továbbá számos röpiratot, leveleket, dokumentációt. Ugyancsak ekkor letartóztatták és kihallgatták Lénárd Ödön piarista szerzetest, aki 1946-ban a Katolikus Szülők Vallásos Szövetségének megalakítását kezdeményezte. (Lénárd Ödön egyben az AC kulturális titkára is volt.) Másnap a piarista rendházban tartottak házkutatást, s ezt Mihalovics újabb kihallgatásai követték. Ekkor Mihalovics már felismerte, hogy le fogják tartóztatni, ezért titokban felkereste a hercegprímást, tájékoztatta a fejleményekről, és közölte vele, hogy külföldre távozik. A letartóztatások után a hatóságok június 23-án rendelték el az előzetes őrizetbe vételt, de Mihalovicsnak már sikerült emigrálnia, így a távollétében megrendezett perre 1948. július 19-23-a között került sor a budapesti népbíróságon. Ebben a fővádlott Mihalovics volt, akit távollétében 10 évi fegyházra ítéltek. A másodrendű vádlott Lénárd Ödön piarista szerzetes 6 évi fegyházat kapott. A piaristák mellett három vidéki plébános, az említett iratok terjesztése miatt, egy-egy évi fegyházbüntetést kapott. A Mihalovics-per folytatása a Mindszenty-per volt. Itt a prímás személyén túl a folyamatosságot az jelentette, hogy ott is szerepelt a vádlottak között az Actio Catholica egyik vezetője (Nagy Miklós), illetve a perhez kapcsolódó további ügyben az AC másik papvezetője, Beresztóczy Miklós, valamint (másodrendű vádlottként) Baranyay Jusztin professzor, a ciszterci rend egyik tekintélyes személyisége is. A Mindszenty-perben még tanúként, vagy még tanúként sem szereplő, de ennek kapcsán letartóztatott papi személyekkel szemben a koncepciós perek sorozata következett, amelyek azután 1951-ben a Grőszperben „összegződtek”. A Mind-