Magyar Hírek, 1989 (42. évfolyam, 1-24. szám)
1989-11-15 / 22. szám
56 MESESZO LŐKKÖS ANTAL MESÉJE ÉS VERSEI A bátor katona A falu szélén, a görbeház mellett lakott Takács bácsi. Zsuppos háza teteje úgy előrehajlott, mint az öregasszonyok fekete fejkendője vasárnap délután. Ott ült mindig az eresz alatt a kisszéken, szájában a Miska-pipa, s vagy kukoricát morzsolt, vagy zsombort kötött szalmából meg hajlékony szivacsból. Nem egyszer ültem mellette tele csodálattal. Elnézegettem, hogyan gömbölyödik keze alatt a zsombor, hogyan gyöngyözik öblös vékába az arany kukorica. Sokszor szaladtam el a boltba is a két pakli komiszért, de legjobban azt szerettem, ha mesélt. Úgy tudott mesélni, ahogyan csak a régi öregek meséltek. Sok-sok meséjét elfeledtem azóta, egyre mégis jól emlékszem. Megpróbálom hát úgy elmondani, ahogyan tőle hallottam, egy füstös őszi estefelé.- Nem is tudom már, hogy a muszka császár ellen hadakoztunk-e vagy ki ellen - kezdte a mesét Takács bácsi. - Vitéz legény voltam, maga a király tűzött a mellemre egy akkora medáliát, mint az itatóvödör feneke és azt mondta:- Derék gyerek vagy, fiam. Ha a fele lenne ilyen a seregemnek, már régen befejeztük volnál háborút. Nem is tudom mivel jutalmazzalak meg. Szép, szép a kitüntetés, de valami más is kellene melléje. Mit szólnál, ha két hétre hazaengednélek szabadságra? Elengedhetjük, ugye - fordult a tiszt urak felé. A leghosszabb bajszú generális haptákba vágta magát és így szólt:- Nehéz lesz ezt a két hetet kibírnunk, de ha az ellenség nem támad, csak megleszünk valahogy! Az ordenáncok írták is a papirost, én meg kezet fogtam még a fölséges királlyal, aki megkínált egy kis szűzdohánnyal. Szerencsére a pénzügyminiszter nem volt ott, mert még a halottak is megérezték a jó szagot. Nem is szíttam olyant azóta sem, mint a királyi dohányzacskóból. Megöleltem akkor a komákat, a borjúba raktam az üzeneteket - csak a tábori lap volt vagy egy mázsa! - aztán neki, toronyiránt, amerre legegyenesebb. Ballagtam, fütyürészve, mire estére ért, jókora utat megtettem, de még mindig maradt vagy egy napra való. Szénaboglyát kerestem hát, hogy az éjszakára megaludjak. Az erdő szélén ekkor egy kis kunyhót vettem észre. Nem sokat teketóriáztam. Odamentem a kunyhóhoz és megzörgettem az ablakot. Kinéz egy öregasszony. De olyan öreg volt ám, hogy százesztendős korában még kurta szoknyában járhatott.- Adjon Isten jó estét, a szabadságos katonának meg szállást! - köszöntöttem.- Neked is, édes fiam! - fogadta az öregasszony. - Szállás is kerül, csak az a kérdés, bátor vagy-e?- Abban nem lesz hiba! - ütöttem a mellemre, ahol zörögtek a medáliák, mint konyhában a réztepsik.- Majd meglátjuk! - hunyorgott ravaszul és beengedett. Füstös volt a kunyhó, az igaz, de nem voltam válogatós. Sarokba kanyarítottam a borjút, leültem a kis asztal mellé és megtömtem a miskát. Az öregasszony parazsat hozott a tenyerén, rátette a pipára. Egy lábasban kevergetett valamit a kemence szélén. Mintha ott se lettem volna. Szíttam a pipát, füstölt, mint a KISS mAria rajza ,».« « rt
