Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-03-04 / 5. szám
Komoly társasági sikert könyvelhetett el a harmincas évek derekán az a férfiú, akire azt mondták, hogy „elegáns, mint a walesi herceg”. Hogyisne, hiszen a brit birodalom trónörököse és a férfidivat fejedelme rendkívüli népszerűségnek örvendett mind a hölgyek, mind a választékos megjelenést kedvelő urak körében. Akörül persze megoszlottak a vélemények, hogy Edward hercegnek, a brit trón várományosának külleme finoman elegánsnak, vagy egy kissé tán különcnek minősül-e. Az azonban kétségtelen, hogy a viták és kétkedő megjegyzések ellenére is számtalan követője, utánzója akadt, képei lépten-nyomon előbukkantak a magyar és külföldi újságok hasábjain. Ez a különös férfiú, leányszobák álomlovagja, 1935. február 29-én, szerdán este, inkognitóban, egy kis szórakozásra érkezett Budapestre. Szürke bundában, szürke flanelöltönyben, fején fekete keménykalappal, szájában szivarral, gomblyukában vörös szegfűvel lépett ki a Keleti pályaudvaron a bécsi gyorsból. Az inkognitót természetesen nem úgy kell érteni, hogy a főrangú vendég titokban, álruhában érkezett volna fővárosunkba. A hivatalos programot és protokollt mellőző magánlátogatáson a Lord Chester inkognitónevet használta, a rendőrkapitány és a kivezényelt rendőrök civilben fogadták a pályaudvaron, de levizitált Horthy kormányzónál, aki különös módját választotta a látogatás viszonzásának. Másnap felesége társaságában a Duna Palota elé hajtatott, ahol a szálloda igazgatója átvette tőle az autó ablakán kinyújtott névjegyet és felvitte a hercegnek. A ritka vendéget a magyar arisztokrácia rendkívüli figyelemmel. ám az inkognitóhoz illő tapintattal vette körül. Nem csekély kajánsággal jegyzi meg a Színházi Elet cikkírója, hogy Bécsben műmurit rendeztek számára a Práterben színészek közreműködésével, de a herceg nem méltányolta az igyekezetei, mert egész idő alatt ki sem mozdult a gróf Pálffy Pál tulajdonában lévő „Három Huszár” vendéglőből. Pesten a felsőbb társaság finomabban „mozgósított”. Látogatásának hírére „frakkos, estélyi ruhás riadókészültséget” szervezett, amely mindenütt megjelent a hercegi szórakozások színhelyén; ha kellett, az asztalánál, a társaságában, vagy éppen csak a háttérben. Közben — mint a korabel tudósítások hangsúlyozták — a szórakozóhelyek „fényét emelve”, a magyar úri életforma európai rangját kívánták bizonyítani. A hivatalos gömbösi külpolitikával szemben talán utolsó kísérletek voltak ezek, a Magyarország iránti angolszász szimpátiák felélesztésére. A jelek szerint azonban a vendég vajmi kevés érdeklődést mutatott a politika iránt, annál jobban érdekelte a magyar konyha, a magyar vendéglátás. Ez nagyon is érthető, hiszen szórakozni jött Budapestre, ahol ennek megfelelően nyitogatta a pénztárcáját is. Azaz, A walesi herceg és a magyar vendéglátás hogy csak egyszer próbált személyesen fizetni, amikor a Gellértgőzből kijövet, előkotort a zakója zsebéből két gyűrött százpengőst és azt akarta a masszőrnek adni borravalóul, de valaki gyorsan kisegítette egy tízessel. Bár valószínűleg soha nem váltotta fel a két százpengőst, mégis 12 ezer pengőt költött négy nap alatt szórakozásra és kisebb vásárlásokra. Első pesti estéjén az Andrássy úti Renaissance-étteremben vacsorázott, ahol erőlevest, fogast roston, tartármártással, sült jércét kelvirág-, borsó-, burgonyasaláta körettel, vegyes sajtot, magyar gyümölcsöt fogyasztott, badacsonyi rizlinggel és egri vörössel megöntözve. Míások úgy tudják, hogy ezt a vacsorát két pohár vodkával kezdte, amit előételként kaviáros palacsinta, majd tejfölös paprikáscsirke tojásos galuskával, angol bélszín franciás körettel, worcester-mártással, ketchuppel, majd camembert sajt, gyümölcs és egri bikavér követett. Több étel receptjét elkérte és magyar szakácskönyvet is magával vitt Albioriba. Különösen megkedvelte a már említett kaviáros palacsintát, amelyet aztán másutt is rendelt. Ebédelt, illetve vacsorázott még az Attila körúti Kakukk vendéglőben, ahol a híres cigányprímás, Pertis Jenő és zenekara muzsikált, 1. Fotóriportei-lesállásban az Operettszínház bejáratának üvegtetején 2. Edward herfeg - a nők bálványa a Márvány utcai Kis Royalban és a margitszigeti Palatínus Szállóban. A Kis Royalban kóstolta meg a kecskeméti barackpálinkát, felíratta egy cédulára az ital nevét és vacsora után a Párisién Grill mulatóban már „Báráck, bittel” rendeléssel fogadta a pincért. A zamatos magyar ital hírét valójában a walesi herceg terjesztette el a nyugati féltekén. Kissé különös étkezési szokásai olykor meghökkentették a magyar társaságot. Mondják, hogy tésztát az almásrétesen kívül nem evett, de azt leöntötte édes tejszínei. A fogast nagyon barnára süttette, sok citromos vajat, árticsókát, spárgát, zöldbabot, zöldborsót és vízben főtt vajasburgonyát fogyasztott hozzá. A margitszigeti Palatínus Szállóban úgy megkedvelte a frissen sült brióst, hogy minden étéihez azt rendelte. A camemberten kívül magyar imperiál sajtot evett, alaposan megpaprikázva, worcestermártással. Szívesen ivott magyar pezsgőt, a feketéhez barackpálinkát és sok jeges vizet. A vacsorákat az Arizonában, a Moulin Rouge-ban vagy a már említett Párisién Grillben tánc, vagy a Kakukkban cigányos magyar „úri-muri” követte. A Kakukkban Szinyei Merse Félix — a nagy festő fia — kilépett huszárkapitány, királyi kamarás, földbirtokos tanította magyar módon mulatni. Ez a Krúdy-hős, „regényes életű magyar úr — írta róla az egyik korabeli újság — szolgálta már hazáját karddal, tollal, ekével, venyigével, most énekszóval”. A herceg minden lépését szemfüles éberséggel kísérte a sajtó, és a vállalkozó szellemű fotóriporterek — például a később világhírűvé lett Juan Gyenes —, a fényképezési tilalom ellenére is számos, ámbár a sietség miatt többnyire életlen felvételt készítettek róla. Egy Paál Sándor ne-. vu fotós burleszkfilmbe illő jelenetekbe bonyolódott, hogy lencsevégre kaphassa. Először az Arizonában az inkognitópáholyból egy szellőztető résen, három méterről sikerült lefényképeznie a herceget, amint éppen későbbi feleségével, Mrs. Simpsonnal koccintott. A jelen levő detektívek azonban gyorsan lefogták és a felvételt elkobozták. Másnap a Váci utcában berontott egy fűzőszalonba, rányitotta az ablakot a sivalkodó hölgyekre, az ablakpárkányon ülve sikerült „elkapnia” a szemközti boltból kilépő Edwardot, majd a hátsó lépcsőn elmenekült a detektívek elől. Legnagyobb fegyverténye azonban mégis az volt, amikor másfél órát kuporgott gépével az Operettszínház bejáratának üvegtetején, amíg kivárta a szomszédos Moulin Rouge-ból távozó trónörököst. Másnap visszament a helyszínre a lemezért és a vihar elültéig egy kávéházi raktár kockacukros ládájába rejtette. Végül a Margitszigeten egy bokorban bújt el, de felfedezték, ám ezúttal a herceg megmentette a letartóztatástól, sőt, egy félvételt is engedélyezett. Edward 1936 januárjában trónra lépett, de csak néhány hónapig viselhette a birodalom koronáját. Decemberben lemondatták, és ma már nyílt titoknak számít, hogy nem csupán azért, mert elvált nőt kívánt feleségül venni. Súlyosabb, bár ki nem mondott érvnek számított, hogy olyan német szimpátiákat táplált és olyan kapcsolatokat ápolt, amelyek a brit politika érdekeibe ütköztek. A walesi herceg látogatásakor magyar és brit történészek részéről egyaránt szárnyra kélt az a hír, hogy az Árpád-házból származó Aba Sámuel királyunk leánya révén rokonság keletkezett a magyar és a brit uralkodó családok között, és ebből a frigyből származott volna a Plantagenetdinasztia. A későbbi rokonság azonban nem szorul hosszabb bizonyításra ; Sándor württembergi uralkodó 1835-ben feleségül vette az erdélyi fejedelmi családból származó szépséges Rhédey Claudiát. A morganatikusnak (azaz rangon alulinak) minősülő házasságból származó fiuk Teck hercegi címet kapott és Viktória angol királynő unokáhúgával lépett frigyre. Mary nevű leányuk V. György angol király felesége lett, így máig is több magyar család vallja rokonának II. Erzsébet angol királynőt. Hogy mit szól ehhez a Buckingham-palota? Nos, a walesi herceg látogatása idején járta az a gúnyos pesti mondás, hogy a „magyar arisztokrácia a rokonságot tartja, a brit királyi család pedig a távolságot”. PUSZTASZERI LÁSZLÖ 21
