Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-02-05 / 3. szám
Hazajöttem hozzád Hosszú utat bejárt a 72 éves Diószegi Sándor zeneszerző, amíg önálló szerzői estjét a Pesti Vigadó hangversenytermében a szentendrei Művészetpártolók Első Magyar Nosztalgia Egylete megrendezte. Erre utalt a színpad főfalát átívelő vallomás, az egyik dal szövegsora: „Hazajöttem hozzád hazám, te kis ország ...” Az est ünnepeltje egy kis szabolcsi faluban, Nyírjákón született, ötéves, amikor az első magyamótát, a „Régi nóta, hires nóta cseng fülembe ...” kezdetű dalt megtanulja. Előbb ismeri a hangjegyeket, mint az ábécét, s jól bánik a hegedűvel is. Tízéves, amikor egy nagyközségbe, Abonyba kerül. Itt lát-hall először rádiót, és itt köt életre szóló szövetséget a muzsikával. Érettségiző kamasz, de már komponál, zenés vígjátékot, operettet ír. Nagykőrösön orgonista-kántortanító oklevelet szerez, Kodály Zoltán Éneklő Ifjúság mozgalmának lelkes híve, követője. Füzesgyarmaton 150 tagú iskolai vegyeskórust és 40 tagú felnőtt vegyeskórust vezet. Később még Heinemann Sándorhoz, a Revue Palota igazgatójához is eljut, szerződést kap, sanzonját a rádióban Nagykovácsi Ilona énekli, Polgár Tibor hangszereli. Karrier előtt áll. De jön a háború, a katonáskodás, a súlyos sebesülés. „Hullik az akácfa lombja...” 1951-ben Chicagóban telepszik le. Gyári munkás, a hétvégeken magyamóta-énekes és zongorista. 1963-ban kamarakórust alapít, ebből fejlődik ki „Tulipános Láda" elnevezéssel a 230 tagú Chicagói Magyar Kultúregyesület. Magyar iskolát, népdalkórust, népitáncegyüttest szervez, vagy 380 műsoros estet tölt meg programmal. Elfoglalt ember. Néhányszor hazalátogat, és egyre nehezebb szívvel tér vissza. Betegeskedik. Orvosa azt tanácsolja, menjen Floridába. Vagy haza, Magyarországra. 1979-ben, ajándékba kapott pianínójával, elektromos orgonájával, zenegépeivel, hangfalaival, bútoraival, mintegy ezer magyar dalból álló repertoárral a csomagtartójában, búcsút mond chicagói barátainak — hazatelepszik. Szállingóznak a zenészek, Szalai Antal és cigányzenekara hangol. — Kezdődik a műsor. Az első rész a magyarnóta-kedvelőkhöz szól. Hol pergőn, pezsgőn, hol szívhez szólóan, csendesen. Hallgatók, andalgók, csárdások váltják egymást. S hogy miről énekelnek a művészek? Az akácfa hulló lombjáról vagy a messze elszállt szirmokról, a nyírségmenti faluvégről és az orgonavirággal teli kertről. A műsorszámokat a külföldi magyarok körében is népszerű Antal Imre konferálja, utánozhatatlan szellemességgel villantva fel „Sándor bátyám” életútjának egy-egy epizódját. Sándor bátyánkét, akit az Operaház művésze, Kalmár Magda zongorakísérőjeként láthat-hallhat először a közönség ezen a szép esten, az Édes hazám, Magyarország kezdetű dal előadásakor. A szöveget a régi jó barát, a 78 éves Szabó Miklós operaénekes írta. „Vár egy meseszép regény .. Ezzel a sokat ígérő címmel folytatódik szünet után a szerzői est, operettáriák, kettősök, táncdalok, sanzonok Körmendi Vilmos gazdag hangszerelésében és együttesének kíséretében. A zárószám, a finálé nemcsak a zeneszerzőnek és a színpadon felsorakozott művészeknek, de a közönségne c is emlékezetes marad. Ott vannak mind. Pere János, Szentendrei Klára, Berkes János, Kalmár 1. Jelenet a Vigadó előadásából 2. Nótáskönyv-dedikálás a hangverseny szünetében 3. Diószegi Sándor és Antal Imre a Vigadó színpadán I. Felföldi Anikó FOTO: REZES MOLNÁR ESZTER Magda, Szabó Miklós, Tiboldi Mária, Felföldi Anikó, Éliás Tibor, Miklóssy József, Pécsi Kis Ágnes, Straub Dezső, s körülöttük a zenekar, a táncosok, és persze az ünnepelt. Együtt éneklik a közönséggel Z. Horváth Gyula szövegére: „ ... Köszönjük, hogy itt maradtak végig velünk és azt is, hogy annyi tapsot adtak nekünk. Mi erről el nem feledkezünk.” A budai Duna-parton lakik a zeneszerző, akit néhány nappal a sikeres szerzői est után felkerestünk. Kis stúdiólakásából szép kilátás nyílik a Margitszigetre. A falakon Bartók Béla, Kodály Zoltán, Solti György és Ormándi Jenő bekeretezett fényképe. És egy emlékplakett: „Diószegi Sándornak 60 éves születésnapjára hálás megemlékezésül a Tulipános Láda iskolásgyerekei és tagjai. Chicago, 1976. december 4.” A túlsó falon egy asszony fotója: Bette Bere, azaz Bere Erzsébet operaénekesnőé. „16 évig dolgoztunk együtt. Háromszáz magyar dalt tanult meg, énekli a legszebb magyar opera- és operettáriáfeat, népdalokat, senki nem gondolná, hogy — nem tud magyarul.” Amikor a hírneves vendéglős, Szathmáry Lajos édesanyja, a drága idős hölgy házat vásárolt Chicagóban, hogy zavartalanul működhessen a Tulipános Láda. Vagy a nemzetiségi ünnepeken való remek szereplések . . . Szathmáry Lajos hatalmas könyvtára, ahol minden Magyarországról szóló újság, folyóirat is megtalálható... — Amikor hazajöttem, megkerestem Máthé Jolánt, ő még Basilides Máriával és Báthy Annával énekelt oratóriumokat. Elvittem hozzá két, Chicagóban készült lemezemet. „Maga írta ezeket a dalokat?” — kérdezte. Segített, biztatott. Megszereztem az Országos Rendező Iroda működési engedélyét, de nem éltem a fellépési lehetőségekkel, inkább zeneszerzéssel foglalkoztam tovább. Később 22 magyarnótámból kazetta készült. — Aztán megismerkedtem Körmendi Vilmossal, aki ma Pesten az egyik legismertebb zenei vezető az úgynevezett könnyű műfajban. Feljött hozzám, végigjátszottunk vagy huszonöt dalt, elvitte az egyik lemezemet, és azt mondta, majd gondolkodik a dolgon. Nagyon elfoglalt ember, nem is csodálkoztam, hogy csak egy év múlva íelentkezett. Aztán ment minden a maga útján. De azt, hogy a Vigadóban tapsol nekem a közönség —, még álmodni sem mertem. „Az abonyi templom tornya” — Tudtam, hogy egy neves személyiség védnöksége emeli az est fényét. Felhívtam Bognár József professzor urat, a Magyarok Világszövetsége elnökét, akinek csak az volt a kívánsága, hogy szeretné látni az est forgatókönyvét és a meghívó szövegét. Amerikában természetes dolog az ilyesmi. A chicagói polgármestert is gyakran felkeresik ilyen és hasonló ügyekben. És persze, bíztam az est sikerében. A sikerről egyébként utólag is bárki meggyőződhet, mert videóra vették az egész műsort. — Tudja, mi esett a legjobban? Abonyból, ahol az öcsém lakik, és ahol csupán 12 évet töltöttem el diákkoromban, hetvenketten jöttek el a Vigadóba. Az előadás előtt megajándékoztak egy kis zászlóval. Az abonyi templom két tornya van ráhímezve. Meghívtak tavaszra, rendezzek náluk is szerzői estet. Másnap telefonált az öcsém, hogy képzeljem, késő éjszaka, amikor megérkeztek és kiszálltak a buszból, nem akartak hazamenni. Sokáig sétáltak még, beszélgettek, emlékeztek. Volt köztük valaki, aki ifjúkori operettem bemutatóján a zenekaromban hegedült. Szép kislány volt. Akkor 14— 15 éves lehetett. Mintha felette is eljárt volna az idő ... HERNÁDI MAGDA 21
