Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-11-18 / 22. szám

Kántálók, betlehemesek karácsonykor - ahogyan Dudás Juli látta. írásunk a 26-27. oldalon

S

ok mindenre jó volt a Magyarok Világszövetsége megalakulásának ötvenedik évfordulója. Visszapillantásra, saját múltunkkal való jobb megismerkedésre, önvizsgálatra, tanulságok levonására. Kérdések megválaszolására, de kérdések fölvetésére is. Magunknak és másoknak.

Azok a dokumentumok, amelyek a Magyar Hírek 1988. évi 16-17. számának jubileumi mellékletében megjelentek, sokat elmondtak - úgy gondolom, a magyar emigráció ismerőinek is - a magyar kivándorlás, emigrálás, menekülés, a kapcsolatok szüneteltetése, megszakítása, felújítása, szorosabbra fűzése vagy éppen a kapcsolatoktól való elzárkózás történetéből. Egy kicsit még messzebbre visszanézve, mint ahol a dokumentum-összeállítás kezdődött, szívesen idézném a kezdet kezdetét, amikor Magyarország először figyelt fel arra az emberveszteségre, amelynek története több mint évszázados.

A múlt század végén megindult tömeges kivándorlás már a század elején olyan komoly gondokat okozott, hogy 1902-ben az Országgyűlés napirendre tűzte a Kivándorlási Törvény tervezetének vitáját, amelynek néhány hozzászólása rávilágított a távozás valódi okaira.

RANDÉJENŐ

■ ■

Otven év, múlt-jelen-J0V0?

Csernoch János hercegprímás hozzászólásából:

„...A javaslathoz csatolt indokolás elmondja, hogy az egyik fő ok a folytonos szegényedésben rejlik; hogy továbbá a kereseti alkalmak hiánya okozza a kivándorlást. Én mindezeket elfogadom, és a magam részéről is ezekben látom a fő okokat. Azonban egy hiányt látok a javaslatban, és ez az, hogy nem mutat rá a kivándorlás egyik fő okára, amely legalábbis a Felvidéken dívik, és amely nem más, mint a közigazgatási tisztviselők helytelen magatartása és bánásmódja a néppel szemben.”

Igen, itt kezdődött, s azóta kisebb-nagyobb kényszerű szünetekkel folytatódott - szívesen mondanám azt, a törődés a külföldön élő magyarok iránt, de messze járnék az igazságtól. A század elején egyre inkább aggódó figyelem kísérte az emberveszteséget. Nem csoda. 1871-1914 között mintegy 1,3 millió ember vándorolt ki Amerikába. A pontos szám a magyar és amerikai statisztikák különbözősége miatt nem állapítható meg. Az akkori kivándorlás jellemzője az ideiglenesség volt. Véglegesre az első világháború változtatta.

A Figyelem a húszas-harmincas években érdeklődésre fordult, változó indítékkal, de látványosan. Ez mutatkozott meg a magyarok két világkongresszusában. Mint tudjuk, a második eredménye a Magyarok Világszövetségének a megalakulása volt, olyan ünnepségsorozaton, amelynek egyes mozzanatai emlékezésre és megörökítésre érdemesek, így az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter, Teleki Pál ünnepi beszédéből ez a gondolat:

„Minket nem szavak, jelszavak, nem jelvények, nem mivoltunk mesterséges üres definíciói kapcsolnak össze, hanem nemzedékek öntudata, akarata és hagyományai.”

3