Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-11-18 / 22. szám
m mi napjainkban Dunakiliti és Nagymaros között íJk végbemegy, az hazánk # ^történelmének legnagyobb természetátalakító munkálatai közé tartozik. E legújabb kori folyamszabályozás méreteit sokan a múlt századi, századfordulói Tisza- és Körösszabályozásokhoz hasonlítják. Bár önmagában e tény is indokolná a megkülönböztetett figyelmet, azt egyebek is fokozzák. A hatalmas építkezés az országtól amúgy is rendkívüli erőfeszítést igénylő gazdaságstabilizálási program idejére esik. Világszerte fölértékelődtek a környzetvédelem szempontjai. S mindemellett: az elégtelen tájékoztatás, a legutóbbi időkig hiányzó nyílt viták, mi több, titkolózás csaknem lehetetlenné tette, hogy a különböző vélemények, a mellette és ellene érvek, annak rendje-módja szerint töltsék be döntés-előkészítő szerepüket. A magyar Országgyűlés őszi ülésszakán a képviselők nagy többséggel elfogadták a kormány tájékoztatóját a dunai vízlépcsőrendszer építéséről, s az üzemeltetésről kialakított elképzelésről. Mi történt eddig, mi várható, milyen kérdések álltak és állnak a viták kereszttüzében? Vízlépcsőrendszer Egy hajózható folyót keresztező vízlépcsőnek három fő része van: a duzzasztó, az erőmű és a hajózsilip. Nagymarosnál ezek egy helyen épülnek meg. Fent, a szigetköz-csallóközi szakasznál, Dunakilitinél állja el a duzzasztó a víz útját, mögötte Pozsonyig ér a dunakiliti tározónak nevezett duzzasztott folyamszakasz. Innen mesterséges mederbe, egy 30 kmes üzemvízcsatornába terelik a Dunát, amely - esését fokozva, energiáját koncentrálva - Bősnél éri el a nyolcturbinás erőművet és a hajózsilipet, majd Szapnál torkollik vissza a Dunába. A 220 megawatt teljesítőképességű bősi erőmű csúcserőműnek épül. Azaz: a tervek szerint nem dolgozik egész nap, csak mintegy 5-6 órán át, a legnagyobb áramigény időszakaiban. Ehhez a szakaszos üzemmódhoz feltétlenül hozzátartozik egy alsó duzzasztómű is - ez épül egy 160 megawattos erőművel, hajózsilippel Nagymarosnál - hiszen annak hiányában a fölső duzzasztás idején kiszaladna a víz a mederből. A vízlépcsőrendszert sokcélú létesítményként írják le: energiát termel, biztonságosabb és kiterjedtebb hajózást tesz lehetővé a Pozsony-Budapest közötti folyamszakaszon, szolgálja az árvízvédelmet, a vízgazdálkodást. Negyven év, dióhéjban A Kisalföld törmelékkúpján deltaszerűen szétterülő, ágakra bomló Dunával régóta birkózik az ott élő ember. A főmeder kialakítása a múlt század harmincas éveiben kezdődött, s csaknem a századfordulóig tartott. A hatalmas kotrási, part- és gátépítési munkálatok azonban nem szüntették meg az állandó gázlóképződést, és több, emlékezetesen nagy árvíz is sújtotta a területet (1854, 1965). Egy rádiós vitaműsorban a Svájcban élő Mosonyi Emil professzor emlékezett vissza a vízlépcsőtervezés kezdeteire. Elmondta, hogy mint a Vízerőügyi Hivatal vezetője, 1946-47-ben kapta a magyarországi vízerőkészlet felmérésének feladatát. Nagymarost, Paksot és Fajszot találták vízlépcsőépítésre alkalmasnak, Nagymaros különösen az alapozás szempontjából ígérkezett kedvezőnek. Csehszlovákiában ugyancsak folyt hasonló vizsgálódás, ami 1952-ben tárgyalásokhoz vezetett a közös hasznosítás lehetőségeiről. Mindkét oldalon több tervváltozat készült, ám a szakértői munkát az 1965-ös árvíz gyorsította fel igazán. Az 1977-ben aláírt magyar-csehszlovák államközi szerződésig - közli a Változó Duna-táj című, a vízlépcsőépítést népszerűsítő füzet - ötvennél több tervváltozat készült, ezek elemzése nyomán alakult ki a fentebb ismertetett működtetési elveken alapuló elképzelés. A vízlépcsőépítést szorgalmazók és ellenzők tábora homlokegyenest másként ítéli meg a tervezés máig tartó folyamatát. A „zöldek” már az alapkérdést, a létesítmény szükségességét is vitatják, legyen szó az energiatermeléstől az árvízvédelemig a sok cél bármelyikéről. így természetes, hogy a vizsgálatok-kutatások értékéről-értékeléséről is eltér a vélemény. Kovács György akadémikus például a Magyar Tudomány című folyóiratban a hosszan elhúzódó, hullámzó intenzitású tervezés javára írta, hogy már a korai időszakban számos olyan hatásvizsgálatra került sor, amely ma már természetes ugyan, ám a hatvanas-hetvenes években más, hasonló beruházásoknál nem merült fel igényként. Azt azonban a vízlépcsőpárti szakértők is elismerik, hogy a vízlépcsőnek az élő környezetre gyakorolt hatásával csak a 80-as években kezdtek intenzíven foglalkozni. Ekkor határozott úgy a magyar kormány, hogy anyagi okokból szünetelteti az építkezést, a tervek szerint 1990-ig. Az Országos Környezetés Természetvédelmi Tanács „komplex környezeti hatástanulmány” kidolgozását rendelte el. A Magyar Tudományos Akadémia különbizottsága a vízlépcsőrendszer megépítése mellett szavazott. Más megvilágításba kerül azonban ez a summázó megállapitás, ha ismerjük a részleteket, amelyekbe Szabó János akadémikus, az 1983-as akadémiai bizottság vezetője engedett némi betekintést, egy, a mostani parlamenti döntést közvetlenül megelőző rádióműsorban. 1983 decemberében abszolút nemleges véleményt adott volna az MTA, ha akkor kellett volna dönteni - mondotta. - Tudva azonban azt, hogy vannak elkötelezettségek, ezért csak alapvető aggályait fejezte ki. Többek között az erőműrendszer csúcsra járatása, az ezzel kapcsolatos nagymarosi vízlépcső határozott ellenzőjeként lépett fel. 1985-ben kerekasztal-vita zajlott, ahol - így Szabó akadémikus - az MTA újra megerősitette, hogy még mindig nem késő tisztázni a csúcsra járatás, az energiatermelés kérdéseit, nem késő határozatot hozni arról, hogy a nagymarosi vízlépcső elmaradjon. A mostani, októberi parlamenti vitában Szentágothai János akadémikus azt is szóvá tette, hogy 1977-ben csupán „tájékoztatásul” kapták meg a vízlépcsőrendszer építésére vonatkozó dokumentumokat, tehát a döntés után, holott azokat - érdemi vizsgálatra - már előbb is kérték. A VÍZLÉPCSŐ TOVÁBB r ■ ■ EPUL A hosszú évek során született könyvtárnyi tanulmány, vizsgálati anyag dacára sem mondhatjuk tehát, hogy vízlépcsőügyben konszenzus született a tudomány berkeiben. Az építkezések magyar részről való szüneteltetése után, 1986 májusában magánjogi szerződés köttetett az ez idáig nyolc ausztriai dunai erőművet felépítő Österreichische Donau Kraftwerke céggel - a magyar partner az Országos Vízügyi Beruházási Vállalat - a nagymarosi erőmű és duz-16
