Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-10-21 / 20. szám
1. Emlékszel-e még? 2. Ha eljő a jeges 3. A villamoskalauznő 4. Vándorköszörűs a Vörösmarty téren 5. Megjött a szódás 6. Fürdés fehér alsóban, klottnadrágban és „fecskében" szén emlékszel még jól a részletekre -, minden kocsihoz járt egy kalauz. Bőrszíjakból font, több helyütt is megrántható szár billentette ki nyugalmi helyzetéből a csengő nyelvét, s maga a csengő ott függött a szerelvény homlokán. Láttuk gyakran, mert a mi időnkben a srácok még tujáztak. Azaz az ütközőn kapaszkodva utaztak, közvetlen közelében a csengő-bongó alkalmatosságnak. Egyszer-egyszer velem is megesett. Olyankor, mikor kanyarban sikoltott a villamos, borzongató halálfélelemben billegett a testem, s csúszósán izzadt a tenyerem. Legenda az ezerarcú városról. Arról az arcáról, amelyet éppúgy elveszítettünk, mint gyermekkori vonásainkat. Szemünk ráncaiban, ajkunk mozdulásaiban, hajunk növésének ritmusában, mosolyunkban és haragunkban felfelvillan olykor az elveszített évek üzenete. Lehet, ha egyszer majd befordulsz egy sarkon, ahol még sose jártál - esteledik majd, félhomályban fürdenek a falak -, ott lesz az udvar, sárga téglával kirakva, s ruháskosárban a nyár olcsó gyümölcsei. A köszörűs, aki cájgruhát hord, és rezzenéstelen arccal túri, amint a kés élén sikoltozni kezd a kő. Alumíniumkannából, mérőpohárral emeli át kétliteres kis kannádba a fűszeres a hófehér tejet - kicsit sántított, s ő tanított meg fotografálni, nem sok, amit tudok, de azt mind neki köszönhetem. Már zárná a boltot, de téged még kiszolgál, s jóízűen elbeszélgetünk. Mindegy hogy miről, csak legyünk közel egymáshoz: ugyanazon a képen leszünk majd szereplők egy elrégülő fotográfián. Az ember sohasem gondolja akkor, hogy az lesz éppen az örök pillanat. Emlékszel? Ez mind mi voltunk egyszer. Anno... Budapest. BÚZA PÉTER FOTÓ: FÉNYES TAMÁS 21
