Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-10-21 / 20. szám
rült e távoli földre nyolcévesen. Varrónő lett belőle. 1944-ben adott életet fiuknak, József Mihálynak, aki villanymotor-tekercselőként keresi kenyerét. Ő még jól beszél magyarul, hiszen magyar nővérek iskolájába járt, de két gyermeke már csak töri a nyelvet, inkább ért mint beszél. Matyi bácsi 1936 óta tagja az Alsinai Magyar Dalkörnek, melyben 90 százalékban kétkezi munkásemberek tömörültek. Az azóta elhunyt Csonka Andrással és Varga Mátyással vásárolták a telket, amelyre 1943-ban felépítették az otthont. Az övék volt az első magyar egyesület, amely kőépülettel rendelkezett. Á Valentin alsinaiak többsége az elszakított .erőietekről, a Délvidékről, a Felvidékről, Erdélyből és Székelyföldről származott. Trianon után tömegesen fogtak vándorbotot magyarok, német ajkúak, zsidók. Es Matyi bácsi törődött velük, magyarságtudatuk alapján összefogta őket, szervezte életüket, értelmet adott együttlétüknek. Úgy gondolta, ha már odahaza nem tehetett semmit a hazáért, legalább külhonban tegyen érte. Gyűjtögette az argentin sajtó magyar vonatkozású írásait is. így ismerkedett meg Czecz János 1848/49-es magyar honvédtábornok, utóbb argentin ezredes életútjával is. Vele együtt vallotta: aki jó magyar, az jó argentin is. Matyi bácsi szakmai tudásával, szorgalmával, jószomszédi beállítottságával megbecsülést szerzett a magyarok között, a magyaroknak pedig az argentinok körében. Egyik sem ment könnyen. Hiszen az argentinok kezdetben bizalmatlanok voltak a bevándorló, kétkezi munkából élő magyarokkal szemben, a már ott élő, jómódú magyarság pedig jórészt hasonló szemmel nézett alacsonyabb rangú honfitársaira. „Aztán jött 1945, s hazulról a jajkiáltás, hogy segítsetek, segítsetek. Mi pedig éjt nappallá téve, ha kellett, borjú nagyságú kutyákkal viaskodva jártuk a házakat, hogy gyűjtsünk és mielőbb segítsünk kedves honfitársainkon, hogy azért később ártatlanul vádolt személyek legyünk” - meséli Matyi bácsi keserűen. Ugyanis mivel környezetében jóhiszeműséget igyekezett ébreszteni az új Magyarország iránt, csakhamar gyanúba keveredett a kiváltságaikat vesztett új emigráció ortodox jobboldali köreiben. Ám később, 1970-ben már gróf Széchenyi Endrével együtt mosolyogja meg az emigráns körök azon vezetőit, akik változatlanul a Magyarországhoz fűződő kapcsolatok megszakítása mellett kardoskodnak. 1976-ban úgy ment haza, hogy nem is ismerte Budapestet. Tizenkét napot töltött Magyarországon. A végén Csanádpalotára és Zentára is ellátogatott. Máig is élete legszebb élményei közé sorolja ezt az utat. Matyi bácsi galambősz fejjel is fáradozik a magyar kultúra megőrzésén. Bár lábai már nehezen engedelmeskednek, hétről hétre ott látni honfitársai körében Valentin Alsinában és a segélyegyletben. siMÓ ENDRE A SZERZŐ FELVÉTELE Sportképek Svájcból Népes nemzetközi közönsége volt Serdiánné dr. Koczka Zsuzsánna Budapesten kiállított sportképeinek. A Testnevelési Főiskola ugyanis ez időben éppen a II. Nemzetközi Testnevelő Tanári Továbbképző Konferenciának volt házigazdája, s a részvevők szinte bizonyos, hogy egytőlegyig megtekintették a régi épület első emeletén bemutatott 18 festményt. A képek érdekesek, szokatlanok. Először azért, mert első látásra - sötét háttér, világos figurák - a filmnegatívokra emlékeztetnek: másodszor, mert a művésznő a kontúrokon kívül csak néhány vonallal jellemzi alakjait - a sportolókat -, ahogyan ezt az USA, Kanada, Izrael sportbélyeg-tervezői teszik. Az 1970-ben Svájcba férjhez ment egykori válogatott evezős, ma zürichi földrajz-történelem-testnevelés szakos tanárnő tehetségét dicséri, hogy e néhány ecsetvonással is ki tudja fejezni a sport dinamikáját, ritmusát, feszültségét. Serdiánné dr. Koczka Zsuzsának (aki egyébként most írja ugyancsak sport témájú kandidátusi disszertációját) ez idén már a második magyarországi kiállítása. Sportképeit először május 20- án, az Ezüstgerely-pályázat tárlatán láthatta a hazai közönség, ezt megelőzően Svájcban több alkalommal is bemutatták őket, és amatőr létére, már az első svájci kiállításán nyolc képét vásárolták meg.- De nem azért festek, hogy a képeimet eladjam, és ebből éljek - mondja Serdián Zsuzsa -, igaz, nem is csak azért, hogy odahaza felaggassam őket, hanem hogy mások is lássák. Ezért is, meg azért, hogy képeivel kedvet ébresszen a sport és a sportolás iránt, ajándékozta 25 festményét a Magyar Testnevelési Főiskolának, valamint más száz sportképét a magyar Sportsegélynek. A Magyar Sportsegély Bizottság gondoskodik Serdiánné dr. Koczka Zsuzsánna képeinek bemutatásáról, az elkelt (eseményekért kapott összegek pedig a Sportsegély-alapot gyarapítják majd. G. L. Szentirmay László és Gudenus János tikusan az arisztokrácia szerepét. Azóta átfogó, objektív értékelés nem született erről a rétegről. Dr. Szentirmay Lászlót és Gudenus Jánost a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete bízta meg az arisztokráciakutatás feladatával, és a szerzők „szerencséje”, hogy tevékenységüket a Soros Alapítvány is támogatja, két évre szóló ösztöndíjjal. Ebben a munkában a legtöbb időt a könyvtári és a levéltári búvárkodás igényli. Olyan ez kicsit, mint az aranymosás: több száz oldalas könyveket, lexikonokat, címtárakat kell tanulmányozni, de FOTÓ: T. BALOGH LÁSZLÓ időnként napilapokban is bukkanhatnak „aranyszemcsékre”, azaz egy-egy új, korábban még nem ismert információra. Emellett természetesen rendszeresen konzultálnak történészekkel és persze, magukkal az érintettekkel is. Felkeresik a főnemesi származású személyeket, akik sok olyan információ birtokában vannak, amelyek az írásos dokumentumokban nem találhatók. Hogy eddig kikkel sikerült találkozniuk, és milyen volt a fogadtatás? A kutatók Budapesten és Ausztriában - főleg Bécsben és környékén - már 36 hercegi, grófi és bárói család tagjaival beszélgettek. Az igazsághoz tartozik, hogy eleinte tapasztaltak némi bizalmatlanságot, elzárkózást - különösen azok körében, akik a háború utáni években hagyták el az országot, s azóta nem jártak idehaza. Őket olykor nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy a sorsuk, családjuk legújabbkori története egy darabja a magyar történelemnek, s ha tudásukat nem osztják meg másokkal, akkor ez az értékes forrásanyag esetleg teljesen elvész a későbbi generációk halványuló emlékezetében. Jellemző azonban a kedves fogadtatás, a szíves mesélés volt, s az inteíjúadók nemegyszer beajánlották őket más családokhoz is. Magyarországon jelenleg 122 főnemesi származású családról tudnak - ez a szám 490 személyt jelent. A legnépesebb családok: a Nyáry grófok 27, a Bánffy grófok 24 és a Zichy grófok 21 leszármazottal. A főnemesi családok mintegy háromnegyede Budapesten lakik. A szomszédos országokban - őshonosként - ugyancsak jó néhány főnemesi származású család él. Romániában 18 családról (75 személy) tudnak, közülük a legtöbben Kolozsvárott és Marosvásárhelyen élnek. Elsősorban az emigráció következtében, itt a legnagyobb a létszám apadása. Csehszlovákiában 11 család él (40 fő), Jugoszláviában pedig 4 magyar főnemesi származású családot (11 személy) ismernek a kutatók. Ausztriában - egyedül Bécsben - körülbelül 40 magyar arisztokrata család él. Burgenlandban vagy más osztrák vidéken még 1945 elődről meglévő birtokkal rendelkezik például a Badhyány, a Draskovich, az Erdődy, az Esterházy, a Montenuovo és a Zichy család. Még további kutatásokat igényel annak pontos feltérképezése, hogy hányán élnek diaszpórában. Szentirmay és Gudenus becslései szerint ők hozzávetőlegesen kétezren lehetnek, tehát az ifjú kutatók még számos újabb, személyes találkozásra számítanak. A távolabb élők esetében azt a lehetőséget is igyekeznek kihasználni, hogy az arisztokrata családok tagjai közül az utóbbi időkben mind többen keresik fel az óhazát. FÖLD S. PÉTER 7
