Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-09-23 / 18. szám
A csend festője mondták, a sokszorosított grafika nem művészet, mert nyomtatják, így a grafikus nem művész, hanem iparos. Hogy meggyőzzem őket, összecsaptam néhány képet, amit bármelyik iskolás megtehetett volna. Meglepetésemre elfogadták, s attól kezdve már nem voltam iparos. Úgy gondoltam, miért is ne próbáljam meg? Minden Asbóth híres volt. Az egyik elődöm a Bánátban „feltalálta” a sligovicát. Amikor épp nagy éhség és munkanélküliség volt a Bánátban, s rengeteg szilva termeit, ez az ősöm próbált pálinkát készíteni, s ebből származik a sligovica. Asbóth Mihály János, a múlt század 30-as éveiben a Tisza felső szakaszán hidakat és utat épített, valamint a máramarosszigeti kikötőt is. Vagy Asbóth Sándor, aki Klapka hadmérnöke volt, majd Kossuth szárnysegédje. A szabadságharc bukása után unokatestvérével ő ásta el a királyi koronát Orsovánál. Kossuthtal Törökországba emigrált, majd Amerikába. New Yorkban, a város megbízásából mérnökként városrendezési és fejlesztési terveket készített (ezeket még az 1933. évi chicagói világkiállításon is bemutatták). Az amerikai polgárháború egyik vezéralakja volt az Északiak oldalán. Előbb dandártábornok, később Florida és Kentucky katonai parancsnoka. Még az amerikai népzenében is szerepelt. Úgy hívták, a generális, akinek golyó van a fejében. (Utalva sebesülésére, amit a polgárháborúban szerzett, s amelyet akkoriban nem mertek megoperálni.) 1866-tól uruguayi és argentínai nagykövet, meghatalmazott miniszter. Vagy ott van Asbóth János, aki műegyetemet végzett, országgyűlési képviselő volt, földrajz-etnográfiai (Afrika, Bosznia- Hercegovina) munkálatokat folytatott, a Klapka-légió tagja volt, az 1860-as években a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Az Esterházyaknak az osztrák életrajzi lexikonban hat, az Asbóthoknak tizenhét oldaíuk van. Ebből is látszik, hogy az Asbóth milyen fajta. S miután ilyen híres elődeim voltak, azt mondtam magamban, hogy ha művész akarok lenni, olyasvalamit kell alkotnom, amire előttem még nem volt példa. Minden kolléga azt mondja: „úgy, mint én, nem festett még senki”. Egy egészen új stílust kreáltam, amit a kritikusok úgy neveznek, metafizikus realizmus. Azt tartom, hogy egy nagy festő elődöm volt idáig, Giorgio de Chirico, aki hasonló - metafizikus - festészeti stílusban alkotott. Vele szoktak összevetni, bár az ő művészetének témája egészen más; a leegyszerűsített tárgyak, épületek és környezet misztikus világa. Houstoni kiállításomon a kritikusok Salvador Dalival hasonlítottak össze, bár megjegyezték - ezzel magam is egyetértek -, hogy alapvetően különbözik az a mód, ahogy a világot megközelítjük. Dali mint szürrealista, harsogó, romboló, technika- és modernizálásellenes. Én pedig építő szándékú vagyok, a magam hangtalan „csendes” világával, újítói, felfedezői beállítottságommal illúziókat ébresztek az emberben.- Láttam képeit, amelyek nem vászonra, hanem üvegre készültek...- Az üvegfestészet kemény dió. Ha olyan festmény készül, ami mindkét oldaláról nézhető, vagy az egyik oldalról meg van világítva, akkor minimálisra csökken a javítás lehetősége. Nagyszerű térelem, de például semmilyen írást nem tartalmazhat, és figurálisán sem használhatok olyat, ami egyik oldaláról igaz, de ha másik oldaláról nézem, hamissá válik. A témát úgy kell megválasztani, hogy mindkét oldalról jó legyen. Az üvegfestésnél is alkalmazom az úgynevezett fújt technikát. Van egy iskolám - Asbóth School -, ahol a fújástechnikáról tartok előadásokat tanítványaimnak. Ott még selyemsálakra is csináltunk képeket közösen, kedvtelésből. De készítettem színházi díszleteket is. Volt megbízásom 300 négyzetméternyi falfestményre, sőt belső berendező is voltam. Amire különösen büszke vagyok: az ENSZ 40. évfordulóján képeimmel is részt vettem és a szervezet felkérésére plakátokat, levelezőlapot készítettem.- Maradt azért ideje műszaki munkáira is?- Az utolsó tizenhét évben párhuzamosan foglalkoztam a festészettel és a tervezéssel. Az elmúlt másfél évet intenzíven csak a technikára fordítottam. Néhány újdonságot szabadalmaztattam. Az egyik egy úszó sziget, amely lehorgonyozható, a méhek sejtjéhez hasonló hatszögletes elemekből áll. Az ötlet onnan származott, hogy Európa-szerte korlátozzák, illetve kitiltják a szörfözőket a nyaralótavakról, tengerpartokról, mert zavarják a strandolókat, úszókat, vitorlázókat. Ezért terveztem egy szörfszigetet, ami tetszés szerinti távolságban helyezhető el a partoktól. El van látva mindennel, amire a széllovasoknak szükségük lehet, a pálmáktól a diszkóig, anélkül, hogy a partra kényszerülnének kimenni. Tetszés szerint bővíthető a sziget nagysága, a hatszögletes alak lehetőséget ad a toldáshoz. A másik - egy 30 utast szállító, gyorsjáratú hajó, amit aerodinamikailag terveztem meg a Dunára. 100 kilométeres sebességgel közlekedik (a számítások szerint maximális sebessége 162 kilométer óránként, de üzemanyag-fogyasztása így annyira megnő, hogy 30 utas nem tudja megfizetni). Ezt el tudom képzelni Bécs- Linz-Budapest közötti járatban, s mert mindkét végállomáson van Casino, úgy is neveztem el: Casino clipper. Az, aki a Casinóba akar menni, annak ez az utazás anyagilag nem okozhat gondot, és teljes kényelemben a Dunán egy óra alatt Pesten lehet. A harmadik - egy konténertest kiképzése megfelelő méretben, úgy, mint egy Mississippi-hajó, ugyanolyan formában, ahogy ezek annak ideién épültek; gőzösök lapátkerékkel az oldalukon (melyeknek az én tervemben az áramfejlesztés a szerepük). Kéményük is van, de ott nem füst jön, hanem ezen keresztül oldottam meg a konyha szellőzését. Három, négy vagy öt hajót összekapcsolnánk, ezeknek nincsen saját meghajtásuk, egyetlen tolóhajó kell hozzájuk (amiből túl sok van a Dunán és nincsenek kihasználva), a megfelelő helyekig viheti el őket, ahol lehorgonyozhatnak. Ezeket a hajókat szállodának terveztem, játékkaszinóval, étteremmel, úszómedencével és minden komforttal. Előnyük, hogy nincsenek helyhez kötve.- Próbálkozott már azzal, hogy e terveket valóra váltsa ? Vagy azok közé tartozik, akik megtervezik az ötleteiket, de nem mennek utána, hogy meg is valósuljanak?- A kivitelezésig (a pontos számításokhoz, a műszaki tervekhez, vagy amihez én nem értek, segítségemre vannak a technikusok), a megvalósításig minden készen áll. Kellene egy menedzser, aki az egészet elhelyezi. A nehézség az, hogy nem vagyok jó „eladó”, mindig kényelmes, kishitű hivatalnokokra bukkanok, akik a nagy horderejű dolgokat nem látják és nem tudják elképzelni. Mostanában kezdek majd az NSZK-ban tárgyalni, de azt hiszem, hogy terveimet inkább az Amerikai Egyesült Államokban lehet megvalósítani. A legjobban azon csodálkozom, hogy mindenhol ismernek. Pedig nem vagyok különc, szolidan élek, s azt hiszem, ennek sokkal nagyobb súlya van. Egyszer meglepett egy telefon Lengyelországból, Varsóból, ahonnan egy filmrendező: Krzyztof Gradovsky munkatársa keresett meg, aki tudományosfantasztikus filmjükhöz Asbóthképeket képzelt el, és könyörgött, hogy vállaljam el a munkát. Kértem, küldje el a forgatókönyvet. Elolvastam, felhívtam a rendezőt, ráálltam. Éestettem egy képet, hogyan képzelem el a főszereplőt és a környezetét, de ennél tovább nem jutottam. Próbáltam kapcsolatot találni a rendezővel, mivel pontosan azt sem tudtam, mit akarnak, de nem sikerült. A képet bevágtam egy szekrénybe, aztán hosszú ideig csönd. Idővel el is felejtettem az egészet. Jó egy évvel később megjelent a producer és a rendező is. Elmondták, hogy a film kész, most forgatják a második részt (Az Imperator), ebben szerepelne az, amit tőlem rendeltek. Valahonnan sikerült előhúznom a képet, mutatom, ezt csináltam. Náluk volt a film képanyaga, rajta a főszereplővel, s örültek, milyen jól sikerült a képem róla, csak azt nem értették, kitől kaptam én fotót hozzá. A legjobban akkor döbbentek meg, amikor megmutattam nekik a kép dátumát - ezt akkor festettem, amikor még ők sem tudták, hogy néz ki majd a film főszereplője. Olyan volt, mintha fénykép lett volna, még a görnyedt háttartása is azonos volt filmbeli megfelelőjével. Erről az esetről és rólam (anélkül, hogy értesültem volna erről) sokat írtak a lengyel sajtóban, úgy, hogy mire Varsóba hívtak a film bemutatására már ott is ismertek.- Festményein jelen van a gép, a technika és az ember.- Az erőteljes színeket szeretem és alkalmazom, ezekkel „kápráztatom” el a nézőt. A múltam és a jelenem is a technika. Ezt akarom az emberhez közelebb vinni, ne féljen tőle: ne féljen a jövőtől, a gépektől, hiszen ez mind értünk, a szolgálatunkra van. A technikától nem szabad félni, hanem alkalmazni kell.- Nem került még olyan döntés elé, hogy a feltalálói, a tervezői munkát, vagy a festészetet választja véglegesen?- Nem, egyikkel sem hagyok fel. Nincsenek költséges hobbijaim. Nekem a szobámból sem kell kilépni; ha festek, oda utazhatok, ahová rajtam kívül csak kevesen, egészen más szférákba. A tervezői munka pedig biztosítja a magam fantasztikus festői világához nagyon is reális anyagi alapokat. Azt a teljesen új stílust, amit kreáltam - és ezt nem én állítom, a kritikusok szintén ezen a véleményen vannak itthon és odaát Amerikában is -, gyakorlom, újra meg újra formálom, alakítom. Érre büszke vagyok, mert elődeim feltaláltak valamit, hidakat építettek, bevonultak a történelembe, én pedig ma a művészeti életnek egy nehéz ágában, a festészetben alkottam újat. Remélem, rólam sem fognak másként vélekedni, csak egyszerűen úgy: ö is egy Asbóth volt. GERGELY ISTVÁN 26
