Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-09-23 / 18. szám
bamód szaporodó és egymással kapcsolatot alig tartó tanszékek miatt a tanárjelöltek nem egységes, hanem mozaikszerü ismereteket kapnak és sajátítanak el. Csak egy - igaz, kirívó - példa: összeszámláltam, hogy a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-történelem szakos hallgatói az 1973/74-től 1977/78-ig terjedő öt tanévben egyedül a magyar szakon 22 tanszék 54 oktatójától 43 tárgyat hallgattak. A komplex - átfogó látásmód hiányának következménye pedig az, amit Magi Istvánné és fiai, a most harmadik, illetve negyedik gimnáziumba beiratkozott tanulók elmondtak:- A különböző tárgyaknak semmiféle kapcsolatuk sincs egymással. Az irodalom, az én tárgyam, például jóval megelőzi azt a korszakot, ahol a történelemoktatás tart. Ugyanígy semmiféle kapcsolat sincs a matematika és a fizika vagy a kémia és a biológia között.- Én nagyon szeretem a kémiát, de csak azért, mert sokat olvastam hozzá, például „A kettős spirál”-t - erősíti meg idősebb fia, István. - Ha csak megtanultam volna, amit kell, bevágva a képleteket, akkor se nem érteném, se nem szeretném.- És nincs idő rendesen megtanulni a dolgokat - teszi hozzá Ádám, az öccse. - Egyszer megtanultunk mindent az általánosban, azután kezdjük újra az egészet elölről a középiskolában.- Kevesebbet, de alaposabban, az lenne a jó - teszi föl az i-re a pontot István, s nem tudja, nem is tudhatja, hogy ugyanazt mondja, amit a békéscsabai képző igazgatója:- A hallgatók kötelező heti óraszáma átlagban: 34. Egy tanítójelölt a képzés hat szemesztere alatt 2600 órában 34-35 tantárgyat kénytelen tanulni, pedig az alsó tagozatban mindössze nyolc tárgyat tanít: írást, olvasást, számolást, és ezekhez jön még az ének, rajz, testnevelés, gyakorlati foglalkozás és a környezetismeret. Abnormális állapot! Hogyan követelhetnénk meg a napi hétórás foglalkozás után, a délután öt órai kicsöngetést követően, hogy a hallgató menjen énekkarra, sportoljon, búvárkodjék a könyvtárban vagy végezzen tudományos kutatómunkát is!? És a következtetés:- Az egész oktatási rendszer, az egyetemektől az általános iskolákig, megérett egy generális változásra. Nem csip-csup reformokra, végig nem vitt, hebehurgyán bevezetett kísérletekre van szükség, hanem például arra, hogy ötvözzék-egyesitsék a tanár- és tanítóképzést. Fel kell emelni a tanítóképzés időtartamát négy évre, és ez alatt olyan tanítókat képezni, akik egyszakos tanárok is. A Földesi Béla által említett és az utolsó tíz évben jó néhányszor javasolt elképzelés már meg is valósult, de csak kísérletképpen: Szombathelyen. Az első tanító-magyartanár szakos évfolyam már végzett, jövőre pedig tanító-matematikatanár szakos évfolyam kap majd diplomát. S ennek a képzési formának nemcsak az az előnye, hogy jobban felkészült tanítók foglalkoznak a gyermekekkel, hanem az is, hogy a demográfiai hullámzások, amelyek nálunk meglehetősen nagy kilengésűek, nem okoznak zavarokat iskoláinkban. Ehhez persze, egyesíteni kellene az általános és középiskolát, a Szinyeihez hasonló 12 osztályos intézményeket teremtve. De, ami a legfontosabb lenne: a tanterveket - az egyetemektől az általános iskolákig bezárólag - tantárgyak helyett tantárgycsoportokra bontva elkészíteni és oktatni, kiküszöbölve az átfedéseket és a felesleges ismétlődéseket.- Nem lehet megszerettetni a gyerekekkel az irodalmat, ha folyton csak loholunk - panaszkodott Maginé. - Idén minden órámat megtartottam, de így is kénytelen voltam az évet Arany Jánossal befejezni, Madách és Jókai áttolódott a másodikból a harmadikba.- Az semmi! - licitál rá Ádám, a fia. - Nálunk Petőfit, Jókait, Madáchot és a világirodalomból a romantikát „halasztottuk el” egy évvel.- Aki szeret olvasni, az majd bepótolja, ha valami vagy valaki kimarad - vélekedik István. - De szerintem az a baj, hogy az iskola nem szeretteti meg az olvasást. Sokan vannak, akik az általános iskolában nem tanultak meg rendesen olvasni, azok eleve nem szerethetik meg a könyvet, és sohasem lesznek művelt emberek.- És szerinted mire jó a műveltség? - Ádámot kérdem, de István válaszol:- Hogy az ember teljesnek érezze magát, hogy minél helyesebb képe legyen a világról.- Igen, igen! - helyesel bátyjának Ádám. - Én például érzem, hogy nem ismerem eléggé a világot, és ez nagyon zavar. Még akkor is, ha látjuk, halljuk, hogy nálunk nem kell feltétlenül műveltnek lenni ahhoz, hogy valaki boldoguljon. De ez nem tarthat sokáig. Ha egy nemzet nem eléggé művelt, akkor menthetetlenül lemarad. Igaz, vannak biztató jelenségek is. Hamburgban ez év március 1-jén adták például hírül, hogy a 14 esztendős magyar tanulók világelsők lettek a természettudományok elsajátításában, tehát a biológia, a fizika, a földrajz, és a kémia oktatása is megfelel - ezek szerint - a világszínvonalnak, és pedagógusainknak, akik e tárgyakat oktatják, nincs szégyellni valójuk. És mégis: nincs pedagógus, aki, ha őszinte, be ne vallotta volna, amit Magi Istvánné bevallott:- Fejre állt, megromlott a társadalmi értékrend. Régebben amikor tanítani kezdtem, nagyobb volt a gyerekekben a tudásvágy. A szülők is jobban tisztelték a tudást. Ma pedig a gyerekek és a szülők többsége is közömbös. Mintha a gimnázium csak arra lenne jó, hogy a tanulók négy évre „leparkoljanak”. És ha nem is ilyen mértékben, de ugyanez folytatódik néhány főiskolán és egyetemi szakon. Sokan csak kivárnak, időt nyernek. Látszólag. Mert valójában, természetesen, időt veszítenek. Nem is keveset. És pénzt, tudást, kiművelt emberfőket veszít az ország. De csoda-e? Hiszen a kivárás taktikáját folytatta sokáig az oktatásirányítás is: a lényeget nem módosító kis lépések, apró változtatások, lokális kísérletezgetések módszerét. Vagy éppen fordítva: alapos megfontolás nélkül hozott rendelkezéseket iskolák összevonásáról, megszüntetéséről vagy a szóképes olvasásoktatás bevezetéséről. A következmény itt is idővesztés, elmaradás, a megoldatlan gondok fölhalmozódása lett. Hogyan is mondta Földesi Béla?- Több méter magasra tornyozható az a sok tanulmány, javaslat, amit tudósok, kutatók, gyakorló pedagógusok az iskolarendszer gyökeres megreformálásáról az utolsó évtizedben írtak, kiadtak, beterjesztettek. De ami történt, az mindössze centikkel mérhető. Talán majd most! A gazdaság és a társadalom reformja elképzelhetetlen a kiművelt emberfők számának gyarapítása nélkül. GARAMI LÁSZLÓ 15 T
