Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)

1988-09-06 / 16-17. szám

1846. június 15-én, Berlek Ignác szitásmester, Gönczy István miskolci lakatos és Schuh János veszprém-palotai szabómester Berlin egyik kis vendéglőjében életre hívták a Berlini Magyar Egyesületet. Ezen az összejövetelen huszonkilencen jelentek meg. A huszonkilenc magyar a kézművesség csaknem minden ágát képviselte. Miként Európában szétszóródott társaikat, őket is a tudásszomj, a szakmai fogások jobb megismerésének vágya vezérelte külföldre. Elnöknek Berlek Ignácot választották meg.

1847. január 4-én Berlek Ignác felolvasta az akkor már 86 főre szaporodott tagság előtt a kidolgozott és bejegyzett alapszabályzatot. Az alapszabályzat címe: „Az Egyesület rendszabályai a Berlinben lévő Magyarok és Erdélyiek számára.” Az alapszabályzat 35 pontból áll, a megfogalmazott cél: az idegenbe szakadt magyar honfitársak segélyezése és útbaigazítása. A belépésre egyszerű előírások vonatkoztak.

Mint Szabó M. László egyesületi krónikájában is olvashatjuk, az alapító szabályzat életbelépése után megélénkült a berlini magyar közélet, ünnepségeket szerveztek és fogadták az elsőként külföldre látogató dalárdát, Havi Mihály vezetésével. A szervezeti élet megerősödése növelte a pénztári bevételeket, így a városon átutazó magyarok anyagi támogatása is lehetővé vált.

A világpolitikai helyzet alakulása - miként később többször is - beleszólt a fiatal egyesület életébe. 1849-ben a tagságnak csaknem a fele hazatért Magyarországra, hogy tevőlegesen is részt vegyen a szabadságharc eseményeiben. A Berlinben maradt magyarok hazafias érzelmei pedig az egyesület hivatalos nyelvének kérdése körül lángoltak fel. Az egynyelvűségre való törekvés nagy vihart kavart, s egészen 1869-ig nem is vezetett eredményre. Végül mégis a magyar lett a hivatalos nyelv, és ez annak a következménye, hogy az egyesület tevékenységében a segélyezés mellett fokozatosan a kulturális munka, a nemzeti érzés hangsúlyozása, a származási tudat ápolása nyert teret. Mindezt az 1886-os új alapszabályzatban is megerősítik, amely szerint: „Berlinben tartózkodó honfitársaink között a társadalmi érintkezést fenntartani, a hazafias érzelmeket ápolni és köztük a művelődést előmozdítani.” A farsangi és szüreti bálok, a hagyományos alapítási emlékünnepségek mellett szaporodtak az irodalmi, társadalmi, művészeti és politikai témákkal foglalkozó összejövetelek. Az egyesület előfizetett a hazai lapokra, és 1863-ban egy saját könyvtárat alapított: Esterházy Miksa gróf a berlini osztrák-magyar nagykövetség főhivatalnoka pénzadományából - a közgyűlés határozatának megfelelően könyvszekrényt és 86 kötet könyvet vásároltak. Az évtizedek során a könyvtár állománya tetemesen megnőtt. A tagság is sok könyvet ajándékozott, de Magyarországról is érkeztek könyvcsomagok, Osterlamm Károly pesti könyvárus például 48 kötetet ajándékozott az egyesületnek. 1866-ban már az egyesület első krónikásának a könyve is a polcon díszelgett.

„A múlton alapszik a jelen, s a jelenből fejlődik a jövő” áll a Berlini Magyar Egyesület tagjainak hazafiúi emlékül készült könyv első lapjain. A mű szerzője Szakács Mózes, akinek fényképét ma is tisztelettel őrizzük. 1866- ban saját költségén, Pesten nyomatta ki munkáját. A könyvecskéből megtudhatjuk, ki is az a néhány derék magyar, akinek egyesületünk megalapítását köszönhetjük. Nemes cselekedetéért tiszteletbeli taggá választották és díszoklevéllel tüntették ki.

Az egyesület vezetősége egyébként is mindenkor nagy figyelmet fordított a közösség múltjának felidézésére és ismertetésére. Jó alkalmat kínáltak erre az alapítás évfordulói, amelyek sorából kiemelkedtek az 1871-es és 1886-os évek ünnepségei. Az évfordulók alkalmából emlékérmeket osztottak ki, és hangversenyeket szerveztek, sőt a nevezetes jubileumok verseket is ihlettek. 1886- ban például nagy sikert aratott dr. Kalocsai Elek egyesületi titkár „A fönnmaradás ünnepén” című költeménye.

Az egyesületi élet első évtizedeinek további kiemelkedő eseménye az 1886-os osztrák-porosz háborúhoz kapcsolódott. A porosz fővárosban tartózkodó Klapka és Vetter tábornokok hívó szavára az egyesület több tagja csatlakozott az osztrákok ellen induló Magyar Légióhoz. Az egyesület már akkor is sikeres gyűjtéseket folytatott, így a Berlinbe szállított hadifoglyok, sebesültek segítésére is. 1862-ben 27

tallért adtak össze a Magyar Tudományos Akadémia palotájának építésére, 1879-ben a szegedi árvízkárosultak javára 400 márkát gyűjtöttek össze. Érthető, hogy Magyarországon is érdeklődést mutattak a Berlini Magyar Egyesület munkássága iránt. Gyulai Pál többször is megfordult a porosz fővárosban, s az egyesület emlékkönyvének bejegyzései szerint részt vett az egyesület ünnepségein. Glück Szerencse úr címmel közzétett novellájában emlékezett meg maradandóan a városnyi szigeten élő magyarokról.

Az egyesület más híres magyar személyiségekkel is jó kapcsolatba került. Ennek köszönhetően tiszteletbeli taggá választhatták Klapka Györgyöt, Jókai Mórt és Liszt Ferencet. 1877. december 9-én Liszt Ferenc külön levélben köszönte meg a megtiszteltetést.

Az egyesület virágzása évtizedekig tartott. A századfordulón alaposan megnőtt a Berlinben élő magyarok száma, bár ekkor már a kivándorlás fő iránya az Újvilág volt. A Berlini Magyar Egyesület mellett akkoriban több magyar szervezetet hívtak életre az itt élő magyarok.

Az egyesület tevékenysége annyira megerősödött, hogy alapjait az első világháború sem tudta szétzilálni. A háborút követő nehéz időszak okozta hullámvölgyön is képes volt úrrá lenni, s az eredeti célkitűzéseknek megfelelően cselekedni. A gyermekek taníttatásáról a Berlini Magyar Egyesület a többi magyar szervezettel karöltve, magyar iskola létrehozásával és fenntartásával gondoskodott, valamint a korabeli meghívók arról tanúskodnak, hogy március 15-ét is együtt ünnepelték.

1929-ben tartották meg Budapesten a magyarok első világkongresszusát, amelyen Berlinből Ivacsics Géza köszöntötte a résztvevőket. Mind ö, mind a másik küldött, dr. Faddi Miklós világosan rámutattak arra, hogy a Berlini Magyar Egyesület a magyarországi kapcsolatokat kizárólag a politikamentesség jegyében kívánja ápolni. Ez sajnos nem így történt, és ez az egyik oka annak, hogy az 1938-as második világkongresszuson az egyesület már nem képviseltette magát hivatalosan. A hitleri Németország politikai életének eseményei az egyesületet sem hagyták érintetlenül, a tagság körében éles viták bon/

takoztak ki a történtek megítélésében. Olyan helyzet állt elő, ami már-már az egyesület szétesésével fenyegetett. Ekkor Szalay Ferenc ismert szabómestert, aki ugyan még nem volt az egyesület tagja, kérték fel az egyesület vezetésére, és sikerült visszaállítani a szervezeti élet normális rendjét és a középpontba ismét a társasági és kulturális események kerültek. 1939-ben az egyesületi bálon 2200 (!) berlini magyar vett részt.

A háború utolsó évére széthullott a Berlini Magyar Egyesület. Az újjászerveződés lehetőségét a háború befejeződése teremtette meg. A berlini magyarok, bár katasztrofálisan sanyarú körülmények között tengődtek, megkeresték és támogatták egymást. Az alapítás 100. évfordulóján Lőrincz Géza így fejezte ki érzelmeit: „Félretettük gondjainkat, hogy derék elődjeink emlékét, összetartásuk példáját újra szívünkbe zárjuk.” Leszögezte azt is, hogy az újjáalakult intézmény egy önsegély szervezet, amely az egyesület szociális és kulturális érdekeit szolgálja, szolgálja a magyarság összetartását, ápolja anyanyelvét, politikával és valláskérdéssel nem foglalkozik. A kidolgozott alapszabályzatot benyújtották az illetékes katonai parancsnoksághoz. Az első engedély Berlin angol körzetére 1946 június 6-án érkezett meg, amely szerint mind az alapszabályokat, mind az öttagú ügyvezető tanács tagjait az angol városparancsnokság alapos vizsgálat után jóváhagyta. Az egyesület elnöke Lőrincz Géza lett. A magyar kolónia ezzel megkezdte működését. Nehéz feladat előtt állt, mert a háború okozta sebeket kellett gyógyítani. Legfőbb feladata a kolónia gyermekeinek és idősebb tagjainak támogatása lett. Gyermeksegély-bizottság is alakult. Újra felelevenítette munkáját a magyar iskola is, amelyet 1922 és 1957 között a Humboldt Egyetem mindenkori magyar profeszszora patronált. A magyarok segítettek egymáson, ki-ki lehetőségei szerint.

Igyekeztek kapcsolatba kerülni a magyar kormánnyal is, ezt bizonyítja egy távirat, melyet 1948. június 26-án intéztek Dinnyés Lajos magyar miniszterelnökhöz. A magyar kormány hamarosan intézkedett, és nagyszabású segítő akciót indított, élelemmel és ruházattal támogatta a Berlinben élő magyarokat.

45