Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-09-06 / 16-17. szám
fejezlek A MAGV^r tffNETESÖL dúló Küldjön egy képet és egy történetet!, amely a reményeink szerint gyönyörű könyvvé duzzadhat. A „hivatásos” toliforgatók kaptak viszont teret a Varázskor című irodalmi mellékletben, amely, ha igaz, idén már negyedszer jelenhet meg. Sokan vitatták és vitatják persze a szerkesztői válogatást. Vitathatatlan viszont, hogy a kezdeményezés irodalomtörténeti jelentőségűnek bizonyult, mivel a Varázskörökben első ízben találkozott a mai magyar irodalom valamennyi ága, a hazai, a nyugati és a szocialista országokbéli. S egy titkos szerkesztői vágy: jó lenne, ha többször is hozhatnánk ilyen irodalmi összeállítást. De hát ez nem elhatározás, hanem pénztárca dolga. És ezzel akár a jövőhöz is érkeztünk, a hogyan továbbhoz. Megoldásra váró kérdés, feladat, terv van elég. Hogy csak egy lényegbevágót ragadjunk ki, ilyen a terjesztés. A Magyar Hírek és elődje jórészt ingyen ment az olvasókhoz. Hogy miként? Itt is a múltba vesznek a szálak, rendszerint az történt, hogy valaki, akinek magyar neve van, magyar vízumot kért, és rá pár hónapra azon csodálkozott, hogy a postaládájában van az újság. Csodálkozott, de azután megszokta. Meg kell mondani őszintén, hogy ezt a gyakorlatot a mai szerkesztőség nem szereti, és el is határozta, hogy a közeli jövőben változtat rajta. Tudjuk persze, hogy a régi szisztémának is volt jogosultsága. Létezett olyan időszak, amikor a Magyar Hírek puszta elfogadásához, „vállalásához” bátorság kellett. Am ez ma már a múlt. A befogadó országok többségével Magyarországnak kiváló a viszonya, a kettős kötődés senkiben sem teremthet feloldhatatlan lelki konfliktust. A mai világban ami ingyenes, annak az értéke (legalábbis a sajtóban így van) könnyen megkérdőjelezhető. De van ennél egy lényegesebb ok. Ha mondjuk Kis Jánosnak itthon fizetnie kell a Magyar Hírekért - márpedig kell, még ha keveset is, és inkább szerencse szükséges a vásárláshoz, mert sok újságos pult alól árulja akkor, ha Bécsbe megy és nem tér vissza, máris jogosultságot nyer ingyen lapra? Miért? Hol itt a logika? Persze, nekünk, szerkesztőknek azon kell lennünk, hogy Kis János, a kisjánosok érezzék magukénak a Magyar Híreket, várják, szeressék, igényeljék. Más. Az angol melléklet. Öröm és üröm. Öröm, hogy van végre, üröm, hogy sokan - például a német nyelvterületekről - levélben kérdik, hogy minek ez nekik? A jövő útja valószínűleg az lehet, hogy azok kapjanak csak angol szöveget, akik óhajtják. Sok kritika ér bennünket azért, hogy a hirdetések számának növekedése miatt (is) a lapban visszaszorult az irodalom, a gyerekrovat, s több kellene a hobbirovatból is. Biztosan. De hát mind több hirdető dörömböl, és mi továbbra sem a Stern vagy a New York Times vagyunk, amelyik egyik napról a másikra könnyűszerrel változtatja terjedelmét. Összességében jó lenne „vastagítani” a lapot, erősíteni a magazin jelleget. Hogy miként? Ez megint csak a jövő egyik nagy kérdése. Mindenesetre jobb abbahagyni a problémák feszegetését. Hiába, az ember (legalábbis a magyar) még a jeles jubileumok során is arra hajlik, hogy ne annyira az eredményeket, a megtett utat nézze, mint inkább azt, hogy mi jön. A mi munkánk mércéje az olvasó bizalma, és talán nem hat dicsekvésnek: nagyon örülünk. hogy ezt a bizalmat nap mint nap érezzük. Érezzük a hozzánk érkező levelekből. (Hetente átlag 90 jön.) Érezzük a népszerűségről árulkodó visszajelzésekből. A kiváló magyar-amerikai tudós megjegyzéséből, hogy „kétfajta magyar van Nyugaton, az egyik olvassa a Magyar Híreket, a másik azt mondja, hogy nem olvassa”. Érezzük a reszketeg betűkkel írt beszámolóból vagy a lendületes köszöntésből, érezzük a közvetlen találkozásokból. Köszönjük az elismerést, a biztatást. Kicsit félve is, mert hiszen ez kötelez. Ám hiszszük-reméljük, hogy az utókor szerzője, aki majd egy következő, mondjuk 100 éves MVSZ-jubileum alkalmával a most készülő lapszámokat pörgeti át, nem lesz sem mérges, sem szomorú, és hiányérzete sem lesz nagy. Legfeljebb azon mereng el, hogy miként is változik (vagy inkább nem változik?) a világ. Valahogy úgy, ahogy a fakult családi fotók merev alakjainak szemében keressük a kulcsot a múlt megértéséhez, a becsült elődnek kijáró mosoly kíséretében. HALÁSZ GYÖRGY HELVÉCIÁI gggg TALÁLKOZÁSOK
