Magyar Hírek, 1988 (41. évfolyam, 1-22. szám)
1988-05-06 / 9. szám
I SAJTOTÜKOR A magyar kormányfő a jelenről és a jövőről Amerikai magyar szigetek - Interjú Teller Edével NÉPSZABADSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja terjedelmes interjút közöl Grósz Károly miniszterelnökkel az ország társadalmi-gazdasági helyzetéről, lehetőségeiről. A korábbi visszaesés után érzékelhetően nőtt a termelés reálértéke - mondotta egyebek között a kormányfő. A gazdasági növekedés nagyobb volt, mint a terv. Javultak a termelés bizonyos minőségi mutatói. A kedvező folyamatok azonban nem elég erőteljesek, a termelés szerkezete nem változik a kívánt mértékben. Hasonló gazdasági és társadalmi gondokkal küszködünk, mint fél évvel ezelőtt. Sok tekintetben azonban más társadalmi-politikai légkörben. Az, hogy megkezdtük a stabilizációs program végrehajtását, önmagában is minőségileg új helyzetet érlel. Ma még mindenki elsősorban azt érzi, hogy a program megkezdése együtt jár az életkörülmények romlásával és egyfajta nagyobb bizonytalanságérzettel. A sok évente felhalmozódó milliárdos társadalmi többletfogyasztás - mindenekelőtt a sikertelen beruházások - miatti adósság eddig csak mennyiségi kérdés volt. De az a tizenegy milliárd dolláros nettó adósság, ami most van, már új helyzetet teremt. Ez már minőségében más - gazdaságilag is, társadalmilag is. Most már nem igaz az, hogy az egyén elkülönülhet. Itt már az egyén is kezdi felismerni, hogy bizony ő is elveszíthet mindent, amit harminc év alatt megteremtett. Számolnunk kell vele: ha érdemben nem változtatunk, évek fognak eltelni úgy, hogy a fejünk felett lóg a fizetésképtelenség veszélye. Aztán újabb hosszú éveknek kell eltelniük ahhoz, amíg olyan struktúrát tudunk kialakítani, amely gyökeresen megfordítja majd pozíciónkat, alapvetően megváltoztatja lehetőségeinket. És a hangulati elemek boncolgatásakor megemlítek még egy érdekes dolgot, aminek a politikai vetületével nem szoktunk számolni. Annak hatásával ugyanis, hogy mi kinyitottuk az országhatárokat nagyon tágra. Mármost, míg korábban hosszú éveken keresztül többnyire úgy fogalmaztunk, úgy mértük magunkat, hogy „már itt tartunk”, ma egyre többször úgy fogalmaznak az emberek, hogy „még csak itt tartunk”? A helyzet és a perspektíva sokoldalú, szigorúan hiteles bemutatásával kell a politikának leküzdenie a vállalatok és a kormány, a lakosság és az ország vezetői között tapasztalható bizalmatlanságot. Az alapvetőgarancia persze az, hogy jó a program. Ezt viszont azzal lehet biztosítani, hogy a politika nemcsak kezdeményezi a kotta összeállítását, hanem abba be is avatja a zenekar tagjait. Az embereknek részt kell venniük a programkészítésben, hogy állandóan minősíthessék a munkát. Az a bázis, amire a közmegegyezés harminc évvel ezelőtt egy másféle történelmi helyzetben épült, az ma nem teremthető meg. Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belépni. Az igen széles közmegegyezés volt, s a tartóoszlopa az volt, hogy a politika gyökeresen szakított az 1945-1956 közötti évek hibáival, s miközben megőrizte a formálódó szocialista rendszer alapértékeit, valami egészen más politikát akart folytatni, mást akar tenni. És azt a mást mindenki számára vonzóvá lehetett tenni. Ugyanakkor a megegyezést folyamatosan erősítette a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődése, a növekmény elosztása, az életszínvonal növelése, az állampolgárok legszélesebb rétegeinek folyamatos felemelkedése, a szocialista demokrácia fejlesztése. Csak hát, amikor a hetvenes évek közepétől gazdasági teljesítményeink érzékelhetően romlani kezdtek, továbbra is fenntartottuk az osztozkodásnak ezt a módját, s ehhez a gazdaság megújítása helyett növekvő mértékben vettünk fel hiteleket. A közmegegyezésnek ez a formája öt-tíz évvel túlélte saját anyagi alapjait. Ma nem kell mindent megtagadni, ami tegnap volt, csupán a gyengeségeket. Es itt már más érdekvonulatok jönnek létre, mert a tegnapi gyengeségek megszüntetésének vannak vesztesei. A korábbi közmegegyezés anyagi alapjai sem léteznek már. A mai bázis sokkal szűkebb. Hogyan lehet ezt szélesíteni? Úgy, ha a tegnapi értékeket megőrizzük és összefogást hozunk létre az új megteremtésére. alföld „Tűnődés - nagy út után” címmel Görömbei András irodalomtörténész amerikai útijegyzeteit közli a Debrecenben megjelenő irodalmi, művelődési és kritikai folyóirat. A magyarságnak most nagy lehetősége van arra, hogy iszonyú hátrányából, a példátlan szétszórtságából ha nem is erényt, de legalább eredményt, értéket teremtsen az összmagyarság számára - tekintet nélkül arra, hogy ki hol él - fejtegeti Görömbei András, majd így vall: A szétszóródásból nyilvánvaló nemzeti veszteség engem is nyomaszt, idealizálni sem óhajtom az amerikai magyarságot. Utam legmélyebb élménye mégsem a veszteséggel való szembesülés volt, hanem az, hogy vannak értékek, amelyek nem vesztek el, s nem is akarnak elveszni a magyarság számára. Olyan szellemi szigetek képződtek, szerveződnek a nyugati magyarságban, melyek erőt, hátteret adnak az egyes emberek nemzeti érdekű munkájának, közösséget teremtenek a közös gondolkodás, a nemzeti érzés és cselekvés számára. Egy ilyen társaság életébe pillanthattam be, midőn a Magyar Baráti Közösség meghívására részt vehettem az 1987. évi ITT-OTT-konferencián az Ohio állambeli Reménység Tavánál; majd észak-amerikai és kanadai előadó körúton találkozhattam magyar közösségekkel. Maga a konferencia a világnézeti, szakmai és egyéb különbözőségek fölé emelkedő magyarságszolgálat jegyében zajlott, határozott törekvéssel az emberi minőség tiszteletére. Több ezer kilométerre Magyarországtól... ámulok tájékozottságukon, a magyar ügyekben való jártasságukon, friss információikon, kérdéseik elevenségén, nyitottságukon. A Magyar Baráti Közösség Tanácsának jelenlegi gondnoka „civilben” a portlandi egyetem professzora, ismert tudós, a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagja. (Látható nyugalommal viseli az emiatt rászórt rágalmakat.) A Hungarian Human Right Foundation elnöke politizálni tanította a fiatalokat. Elmondta nekik, hogy az USA négyszázharmincöt szenátori körzetének mindegyikében élnek magyarok, ahol legkevesebben vannak, ott is száznál többen. Ha ezek közül mindenütt csak néhányan törődnek komolyan a magyar nemzeti jogokkal, érdekekkel, akkor már ez hatalmas erő lehet. A Reménység TavánáJ összegyűlt magyarok... Történelmünk egy-egy időszakát alapvetően másként ítélik meg, mint itthoni tankönyveink. 1956. október 23-át például szabadságharcként élték meg, s úgy őrzik. A kultusz, a Rákosi-rendszer éveit legtöbben kegyetlenül megszenvedték, 1956 ősze az ebből való szabadulásuk reménysége volt. De a Magyar Baráti Közösség nyitott szellemi sziget: semmiféle véleménytől nem zárkózik el, befogadja mindazokat, akik egyetértve vagy vitázva fontos ügynek érzik a magyarságot. Magyarországot nem hajlandók rágalmazni, minden baja fáj nekik, eredményeire, sikereire örömmel hívják fel egymás figyelmét. A Magyar Baráti Közösség csak egyike az amerikai diaszpóra szervezeteinek. Nagyon sok egyéb társaság, közösség működik, különösen eleven magyar kulturális erőt jelentenek a magyar egyházak és a cserkészmozgalom. Az a meggyőződés formálódott meg bennem - hangsúlyozta végezetül Görömbei András -, hogy ha az egész csak annyi lenne, amennyit én láttam, akkor is - veszteségeink erőforrásként is működnek. És még inkább működnének vagy működni fognak, ha sikerülne vagy sikerülni fog egy magasabb szellemi-erkölcsi minőségű Magyarországot teremtenünk itthon. □ IRODALOM | JTIKAI HETILAP Az idén nyolcvanéves, Amerikában élő tudóssal, Teller Edével közöl beszélgetést irodalmi és kulturális hetilapunk. A „hidrogénbomba atyjaként” ismert Teller professzor első ízben adott interjút szocialista országból érkezett újságírónak, Zeley Lászlónak. A beszélgetés elején Teller Ede amerikai magyar tudósbarátaira (Kármán Tódor, Wigner Jenő, Neumann János) emlékezik. Megtudjuk, hogy Szilárd Leó volt a kezdeményezője a tudósok aggódó levelének 1945-ben: ne alkalmazzák az elkészült új fegyvert emberek ellen, hanem csak demonstratív robbantással mutassák be a hatását. Teller Ede hangsúlyozza, hogy ő is csatlakozni akart a levélhez, de Oppenheimer, a program igazgatója lebeszélte erről.- Mi vezette oda - kérdezte az újságíró -, hogy a hidrogénbomba előállításában döntő történelmi szerepe legyen?- 1948 első felében Szaharov - a nagy és bátor orosz fizikus - már kezdett a hidrogénbombán dolgozni, eredménnyel. Ok körülbelül akkor fejezték be, amikor mi. A hidrogénbombának egy előnye azért van, senki soha nem használta. Senki soha nem dobta le. Legalábbis eddig nem. Maradjon is így. A továbbiakban Teller Ede a tudós felelősségéről, etikájáról szólt.- Életem legnagyobb részét az Egyesült Államokban töltöttem, ott, ahol az idegent úgy befogadták, mintha ott született volna. Ott, ahol bókot kapok arra, hogy milyen „szépen” ejtem ki az angol szavakat, ahol a szép kiejtés, persze, abból áll, hogy nem helyesen ejtem ki. És ezt nem rosszmájúan mondják, ezt kedvesen mondják. Hogy ilyesmi lehet, hogy a szűk érdeken felül lehet kerekedni, hogy közös érdekre lehet gondolni, mindebben gyakorlatban is hiszek. És mindezen okokból szívesen és örömmel dolgozom azon, hogy valamennyien biztonságban, jól tudjunk együttélni. Amennyiben az, amit teszünk és gondolunk, másokra hat, azt el kell hogy magyarázzuk. Csak így lehetséges együttműködés és az a gondolat, hogy tudós csinálta, most hát a tudós mondja nekünk, mire való, amit létrehozott, annak értelme nincs. A tudós ne legyen úr, éppen úgy, ahogy senki más se legyen úr. Sem a tőke, sem a kormány, sem a tudós, hanem a nép. 21
