Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-12-01 / 23. szám

x a 2 5 £ ff 5 o) < < -o O Oku. FERDTNÁNDY GYÖRGY (Puerto Rico) CORRIDA Gyűrött, kifejezéstelen arc, tompa szemek. Szürke sörte. Megnedvesítem, felrakom a ha­bot. Baloldalt kezdem. Serceg, pattog, csikorog. Vajon eljutok-e az állam alá? Sietek. Csak még annyi időm legyen, hogy a ba­jusz. Felcsípem az orrom, ajkam lefeszítem: a jobb pofa a végére marad. Úgy látszik, sikerül befe­jeznem. Buta játék az álom pere­mén: úgy látszik, élek. Marad minden. Foszlik a foncsor. Ned­vesek a falak. Vagy a másik változat: álmod­tam valamit. Élesen villan a fény, összehúzom a szemem, keverem a habot. Kék köd. Megnyílik a retesz, nekilódulok, leszegem a fejem. Felbődül az aréna. Patáim alatt porzik a homok. Színes pla­kátok kavarognak, Hungária tor­nacipő és Fundador, a konyak. Pattogó pasodoblé. Kezdődik a szertartás. Keverem a habot. Árnyék: tenyérnyi folt a tükör közepén. Szétvetem a lábam, las­san felemelem a fejem. A kerek, ötven méter átmérőjű, homokkal fedett porondnak rue­­do a neve. Embermagas deszka­fal, a barrera övezi. Mögötte kes­keny folyosó. Itt tartózkodnak a segédek, alkalmazottak, a rendőr­ség, torérók. Fölöttük emelkedik a stadion. A törvény és a szokás még a következő létesítményeket szentesíti: egy kórház, itt részesül elsősegélyben a sebesült toréró, a desolladero (az elesett állatokat azonnal levágják, felszeletelik), egy lóistálló, a kápolna, ahol a matador minden viadal előtt el­mondja az alkalomra szánt szo­kásos imát. És huszonötezer ember. Az aréna. Egyetlen nagy fehér fal. A közöny. Tapsolnak: erős va­gyok, harcias, fiatal. Úgy látszik, meg fogom állni a helyem. Örü­lök én is: végre itt vagyok. Régen várom már ezt a napot. Mi tagadás, szűkén voltunk a karámban. Emeletes ágyban aludtam, fölöttem az öcsém. Este főztünk. A fejemnél bűzlött a hi­deg paprikás krumpli. Egy szé­künk volt kettőnknek, éjjel meg­fagyott a víz a lavórban, és a kaj­la villanykörte alatt még csak ol­vasni sem lehetett. Hajnalban fölkelt az öcsém, felmelegítette a krumplit, evett. Igaz, volt ingem, napszemüvegem. Mégis elhúzód­tak tőlem a lányok. A bőrömbe ette magát a nedvesség, a papri­kás krumpli szaga. Éjjel a vödör­be vizeltünk. Az ajtó előtt lószőr matracon vacogott az anyám. A kisborjú tél közepén szüle­tik. Anyja védett helyet keres ma­gának a legelőn. Amikor kinyitja a szemét, sziporkázó égboltot lát, köves fennsíkot érez törékeny teste alatt, szédítő szelet, bódító illatos füveket. Kilenc hónapig senkit nem enged közelébe az anya. Az emberekkel csak ezután ta­lálkozik, herredero idején. A bor­jakat elválasztják, egy nagy ka­rámba terelik, izzó vassal megje­lölik, majd szabadon engedik őket, egyiket a másik után. A fia­tal állat élete azután nyugodt, a legmesszebbre menően gondos­kodik róla a társadalom. Testvé­reivel övék a legjobb legelő, hó­napszámra békésen játszadoz­nak, ha nem zavarja meg őket va­lami. A gulyások oda terelik őket, ahová akarják, engedelme­sen elfogyasztják a bikák számá­ra előírt erősítő eledelt. Garamival megállapodtunk: szökünk harmadik óra után. Va­sárnap nem volt látogatónk: a prefektus úr számon fogja kérni tőlünk a másfél kilogramm gyü­mölcsízt, az egy darab mosó- va­lamint pipereszappant, a burgo­nyát, lisztet, tarkababot. A har­madik óra ének, utána már nem jelent a hetes. Ha szerencsénk van, estig észre se veszik. Gyalog megyünk, hozzánk, mert Garami vidéki gyerek. Zene- és énekórát a valaha hí­res zeneszerző, Hefti Frici bácsi adott. Ebben a kis vidéki tanodá­ban csupa valaha híres ember ta­nított. Például Ördög Károly olimpiai bajnok volt a franciata­nár. Hefti Frici bácsi harcsabaju­­szos mokány öregúr. Ő irta a köz­ismert Második Lovassági Indu­ló dallamát, szövegét. A Him­nusz! - szól most rám komoran. Szövegét írta? Zenéjét szerzetté? így mondja: szerzetté. Nem fe­lelek. Édes fiam. Vizenyős szemei merevek, fehér kefefrizurája re­meg. Néz rám a tükörből. Foszlik a foncsor. Távolról jön a hangja. Nem felelek. Észrevétlenül köszönt be a ti­­enta, a második év. Két lovas je­lenik meg a réten, üldözőbe ve­szik. Kifullasztják, hosszú botuk­­kal a földre lökik. Ha bátor a borjú, feláll, szembefordul a tá­madóval, nekiront. Ekkor az em­berek lándzsával megjelölik. Né­melyik fiatal állat nem keresi az ütközetet. Ezeket különválaszt­ják. A viadalok rendezői a bátor bikákat keresik. Öcsém egy napon eltűnt. Egy távoli tanyán lett tanító. Nem tudtam, mi lesz azután, de meg­vetettem, aki azt mondta, nincsen küzdelem, mert nincsen esély, így rontok a sárga homokba, amikor nyílik a retesz. Kíváncsi­an, elszántan, harciasán. Kezde­tét veszi a játék. Tompán fénylik a szemem. Felrakom a habot. * A bikák színükről, patájukról, szarvukról kapják nevüket. Nem minden toro limpio: egyes te­nyésztők az állatok szarvát eltom­pítják, lereszelik. Ez a beavatko­zás gyakori volt a polgárháború után. Az illetékes szervek erélyes közbelépésére az ilyen toro afei­­tado ma már ritkán fordul elő. A törvény négytől hat évre korlá­tozza a bika korát, és súlyát négy­­százötven kilóra teszi. A testsúly egyébként az életkornál lényegte­lenebb. Ha a rendezőség tisztelet­ben tartja e feltételeket, akkor a néző biztos lehet benne: amit lát, az hamisítatlan, valódi corrida. Huszonegy éves voltam, vá­lasztó és választható. Egészséges: jó reflexek, hibátlan érzékszer­vek, arányos izom. A toro bravo jó kiállású, szőr­zete fényes, nyaka izmos, patái fi­nomak. Feje súlyos, tekintete ma­gabiztos, szarvai félelmetesek. Harciasságát jól példázza, hogy megtámadja a mozgásban lévő vonatot. Nyolcvanan kerültünk egy táborba, összeadtunk min­dent: nadrágot, nyakkendőt, köl­nivizet. Beszélni nem tudtunk, mutogatni minek. A corrida három részből áll, egy-egy periódusnak terció a ne­ve. Az arénába befutó bikát a to­réró segédei fogadják az első ter­ció idején. Megfuttatják, vörös posztót lengetnek az orra előtt. Könnyen kikerülik: a tapasztalat­lan állat mindig egyenesen előre rohan. Ha mégis sarokba szorítja valamelyiket, a segéd egy burla­­dero, palánk mögé menekül. 76

Next

/
Thumbnails
Contents