Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-11-20 / 22. szám
I 1 a nagy olvasztótégelyben, vagy őrzi másutt a magyarságát. Lehetne ezen keseregni is, de sok értelme nincs. Volt, letűnt. Mégis — talán éppen ezért — érdemes figyelni azokra, akik a viharos vizeken, szirtek között próbálják kormányozni a hajót, őrizni az örökséget. A Cleveland melletti Lorain is megérte a változásokat. A 87 ezres város lakosságának tizenhét százaléka magyar származású. Az ötvenes évek végén még voltak magyar üzletek — ma már nincsenek. De szabad-e ebből messzemenő következtetést levonni? A csengőhangra Kata, a fekete puli rögtön az ajtónál terem, élesen ugat. Szűcs Zoltán, a református tiszteletes hellyel kínál, majd jéghideg fröccsöt kerít, ö nem iszik. — Istentisztelet lesz, s ha az emberek anynyira megtisztelték magukat és a hitüket, hogy eljönnek, akkor nekem is meg kell becsülni őket. A gyülekezethez négyszáz család tartozik, 80-85 százalékuk magyar. A nagytiszteletű úr ipolypásztói. A teológiát Budapesten kezdte 1955-ben — és Princetonban fejezte be 1962-ben. Texasban lett pap, de amikor Ohióban üresedés volt, jelentkezett. Nem kérdezte, mennyi a fizetség (egyébként harmada lett a korábbinak); kötötte az édesapjának tett ígéret, hogy magyarok közé jön. A templom, ahol szolgál, hatvannégyezer téglából épült a századelőn. A helyi vasgyár adott huszonnyoloezret. — Az öreg Galambos János bácsi, aki munkafelügyelő volt, felállott egy hordóra és azt mondta: „Mindent az isten teremtett. Igaz? Akkor minden az istené. A tégla is. Hát nem jobb helye van a téglának a templomunkban, mint itt a gyárban?” De igen, János bácsi, kiabálták az emberek. „Hát akkor mindenki vigyen ki két téglát a hóna alatt.” — Hogy is mondjam? összeszedték a téglát... Egyébként a harangot is ők tették föl, nem volt itt semmiféle emelődaru. Egy öreg magyar ács épített egy szerkezetet, amire mindenféle csigákat szereltek föl. Odaállt kétszáz ember és fölhúzták a harangot. Az „öregek” közül páran még megvannak — ám a mostani középnemzedék sem adja alább lelkesedésben. Asszonyok tucatjai jönnek minden szerdán, tésztát gyúrnak a templom alagsorában. A tésztát eladják, a bevétel az egyházé. Minden hónapban magyar vacsorát rendeznek, van tánccsoportjuk, ősszel szüreti bált, télen pedig „budapesti estet” tartanak. Szűcs nagytiszteletű úr büszkén mutatja a gyerekeknek berendezett szobát: jöhetnek a kismamák is, vigyáznak a csöppségekre. — Hogyan beszélgetnek egymással? Angolul vagy magyarul? — így is, úgy is. Én úgy hiszem, nem igaz az az állítás, hogy nyelvében él a nemzet. A nemzet a hagyományaiban, a kultúra megtartásában él. Mondok egy példát. Két lányom közül az egyik előbb magyarul tanult meg, mert itt volt az édesanyám. Az amerikai feleségemmel mi állandóan angolul beszélünk. A gyerekek, amikor elkezdték az iskolát, természetesen mindig angolul beszéltek. A kicsi viszont most is elég sokat megért, a Miatyán, kot elmondja magyarul. Három évvel ezelőtt megérkezünk Pestre a két gyerekkel, leszállunk a vonatról, hát ekkor azt mondja az Ildikó az anyjának, hogy az apám meg mi már itthon vagyunk, de sajnos anyu, te nem vagy magyar. És persze ezt angolul mondja... Az iskolában be kellett írni nekik, hogy mi a származásuk, fehér, fekete, ázsiai. Mind a kettő beírta, hogy amerikai magyar. Ilyen kategória nincsen, de ők ezt írtáik, így is gondolják. * Egy másik amerikai magyar sziget a lonaini Szent László-templom. Alex Demetziky, a római katolikus pap Amerikában született. Szépen, folyékonyan beszél magyarul. Naponta 1. „Isten Hoita Mindnyájukat a Buckeye Roadra" 2. Mrs. Kautzky, aki 1911-ben érkezett Clevelandbe. Mellette Szilágyi István tiszteletes 3. Szűcs Zoltán a templom előtt 4. Alex Demetzky már Amerikában született.. 5. ... de a magyar múzeum az ő keze munkáját dicséri A SZERZŐ FELVÉTELEI kétszer misézik angol nyelven, magyarul egy héten egyszer, vasárnap reggel 9-kor. — A gyülekezethez 250 család tartozik — mondja. — Nagyon kevés köztük a fiatal. Az ifjúság nem marad itt. A mérlegünk szomorú. Évi húsz temetés, egy-két keresztelő. A tisztelendő úr kalocsai csoportot szervezett, lakodalmas játékokat mutatnak be. Színdarabot azonban az idén utoljára. „A tagság megcsappant, régen harmincötén voltak, most csak tizenhatan. Hatvan-, hetvenévesek, nem bírják.” A templom nyolcosztályos iskolája tavaly bezárt, nem győzték a fenntartását. Amikor megszüntették az oktatást, a tanulók 80 százaléka Puerto Rico-i volt. Ezt a környéket ugyanis a puerto ricóiak vették birtokba. A „magyar múltú” gyerekek péntekenként még összejönnek, egy magyar asszony tanítja őket dalra — az ének a nyelvtanuk. Demetzky tisztelendő levisz a templom alagsorába, ahol valóságos múzeumot rendezett be. Magyar ruhák, kalocsai, matyó hímzések. A faragott faágy szép színes cirádáit az atya saját kezűleg festette. Van itt csipke, szobor, tányér — bennük a szívszorítóan szép üzenet. Egy másik alagsor. A ragyogó, modern clevelandi ház pincerészében magyar szobát rendezték be. Herendi porcelán, kulacsok, fantasztikus méretű kalocsai abrosz. A két tulajdonosnál, a Galgany-lányoknál keresve is nehéz „magyarabbat” találni. Csak éppen nem beszélnek magyarul. A látogatásra Szabó István nagytiszteletű úr, az Első Magyar Református Egyház hatalmas tapasztalatú, nyugalmazott vezetője vett rá és vitt el — igy, utánagondolva, valószínűleg a példaadás szándékával. Magyar szoba, magyar ember, angol beszéd ... Előkerülnek a nagy albumok, nézzük a sárgult fényképeket, újságkivágásokat, fél évszázad pereg végig a lapokon. Egykori tudósítás: a mama, Galganyné Lengyel Erzsi 1938-ban 1783 szavazattal elnyeri a legnépszerűbb clevelandi lány címet. Fényképek: átadják a fődíjat, három pár belépőjegyet a Metropolitan clevelandi előadására. Ojabb képek: koszorúzási menet, magyarok ezrei vonulnak a Kossuth-szoborhoz. Szabó nagytiszteletű megemlíti, hogy minden évben még mindig elzarándokolnak a Kossuth-szoborhoz, Petőfiéhez is. Igaz — teszi hozzá —, régen mindig leállt a forgalom a városban, olyan hatalmas volt a menet. Ma már nincs szükség ilyen korlátozásra. S akik ma mennek, azoknak egy része nem is tud magyarul. — A fontos az, hogy a gyerekbe azt neveljék bele, hogy akár angolul is, de mondja: büszke a magyar származására. Szilágyi nagytiszteletű úr veszi át a szót. — Amikor Szabó doktor úr lelkészi működésének hatvanadik évfordulója volt, a gyerekek magyar dalt énekeltek. Fel volt írva nekik a szöveg papírra, onnan olvasták. Ez az a nap, ez az a nap, legyünk boldogok. Egyébként nemrég újra elkezdtük a magyar oktatását. Tizenkét héten át minden szombaton tanul a csoport. Hány évesek? Van köztük 40 éves, 60 éves és 16 éves. Gyerek és felnőtt együtt tanul, és nagyon büszkék. * Másnap ismét a Buckeye Roadon hajtunk keresztül, ezúttal nem állunk meg. Az utca jóformán néptelen, a fekete gyerekek újra ott rúgják a labdát. Nem, ez nem a régi könyvekből ismert Buckeye. A nagy fa kidőlt, noha az utolsó szemtanúk még itt vannak köztünk. Élettel teli hajszálgyökerek azonban itt is, ott is húzódnak, sőt helyenként erős, szép új hajtást nevelnek. Persze más fajtákat, mint régen, de hát mi nem változik ebben a világban? HALÁSZ GYÖRGY 7
