Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-10-18 / 20. szám
DUKA NORBERT nagybőgőművész NYUGAT-BERLIN Ha megpróbálnánk felállítani a hangszerek népszerűség1 listáját, a nagybőgő bizonyára nem érne el előkelő helyezést. Legfeljebb a dzsessz kedvelői tartják fontos hangszernek. Bevallom, nekem is nagy meglepetést jelentett azoknak a zenekritikáknak az olvasása, amelyek egy olyan szólistáról írnak a legnagyobb elragadtatással, aki a hegedűirodalom legnehezebb darabjait szólaltatja meg nagybőgőn. A Nyugat-Berlinben élő Duka Norbert tavaly a budapesti Tavaszi Fesztiválon a magyar közönséget is igazi zenei csemegével lepte meg: itt játszotta először (saját átiratban nagybőgőre) Beethoven eredetileg csellóra és zongorára írt szonátáját és Kodály Adagióját. Magyar kiadásban meg is jelentek ezek az átíratok és pillanatok alatt élfogytak nemcsak itthon, külföldön is. A muzsikus családból származó fiatalember 14 évesen választotta hangszerét. 16 éves volt, amikor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára felvették. Dzsessz zenész lett, aki társaival itthon és külföldön egyaránt népszerűségre tett szert. Európai turnék, több dzsesszfesztivál kíséri ezt az időszakot. Egy nyugat-németországi koncert során figyeltek fel rá és a klasszikus zene felé irányították, így került a berlini Zeneművészeti Főiskolára. A Nyugat-Berlini Operaház nagybőgőse lett, de emellett koncertezik a Berlini Filharmonikusokkal, a Bottesini-Quartettel és sok szólóestet ad. Mivel a zeneirodalom nem bánt bőkezűen a nagybőgővel, Duka átiratokat készített saját hangszerére. Kritikusai szerint egyedülálló az, amit ebben a műfajban és ezen a hangszeren elért. — Szívesen koncerteznék, tanítanék, vezetnék kurzust itthon is, hogy népszerűsítsem ezt a hangszert, amiből sokkal többet ki lehet hozni, mint azt eddig feltételezték. KULKA JÁNOS karmester NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG- • 30 éve élek az NSZK-ban — mondja Kulka János karmester —, de igen szorosak magyarországi kapcsolataim. A Zeneakadémia az alma materem. Csodálatos tanárgenerációt ismerhettem, akiknek a keze alól olyan zenészek kerültek ki, akik itthon vagy külföldön elismert muzsikusok. Nézze meg ezt az indexet — mutatja féltve őrzött kincsét Kulka János. Nem kis megilletődöttséggel lapozom a könyvet, amelyben olyan kiválóságoknak az aláírását olvasom, mint Weiner Leó, Ádám Jenő, Kodály Zoltán, Kókai Rezső. — Kitűnő nevelést kaptunk a főiskolán — folytatja a karmester —, csak az üzletre nem tanítottak meg, ami külföldön hozzátartozik a pályához. Kulka János volt első karmester Münchenben, Stuttgartban, Hamburgban. A Wupertali Operaház igazgatójaként sok magyar operát bemutatott saját fordításban. Jelenleg Stuttgartban él, de Észak-Németországban is van zenekara, koncertezik az egész világon. Gyakran dirigál magyar műveket. Rendszeresen vendégszerepei Budapesten, az Állami Hangversenyzenekar karmestereként. Mindig szívesen jön Magyarországra, kitűnően érzi itt magát, amiben a beszélt és a zenei anyanyelvnek hangsúlyos szerepe van. — Hogyan értékeli ezt a szakmai találkozót? — Érdekes megfigyelni azt a kölcsönhatást. ami az itthon tanultakból és a kinti tapasztalatokból jött létre. A legnagyobb élményem a személyes kapcsolatteremtés: leülök egy asztalhoz, beszélgetünk és felfedezzük a közös kapcsolódási pontokat. Meggyőződésem: mindenhova eljut a találkozó híre és legközelebb még többen jönnek el. Szeretnénk legalább háromévenként megismételni. SZENTPÉTERI GABRIELLA zongoraművész FRANCIAORSZÁG A találkozó legfiatalabb résztvevője a Párizsból érkezett zongoraművész házaspár, Szentpéteri Gabriella és Dmitri Petricenko. Tavaly, az egyesületi vezetők találkozóján figyeltem fel rájuk, nagyon tetszett Szentpéteri Gabriella tartalmas, lelkes beszámolója a Magyar Házban folyó kulturális életről. Az ukrán származású francia fiú Budapesten végezte zenei tanulmányait, ő volt az első francia aki diplomát kapott a Zeneakadémián. Anyanyelvi szinten megtanult magyarul. Amikor visszatért Párizsba, nemcsak magyar diplomát, hanem magyar feleséget is vitt magával. Eddig két fontos fellépésük volt a Német Szövetségi Köztársaságban, ahol négykezes játékukat nagyon jó kritikák kísérték. Meghívást kaptak Hollandiába, játszottak franciaországi fesztiválokon és Párizsban is többször. Tavasszal Budapesten mutatkoztak be közös műsorukkal. Párizsi életüket a Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet is segíti, amit ők azzal viszonoznak. hogy komolyzenei programokról gondoskodnak, és szervezik a kulturális műsorokat. A fiatal zongoraművész házaspár szeretne kapcsolatba lépni olyan Magyar Házakkal, ahol igény van a komolyzenére. Kész programjukkal szívesen vállalnának koncerteket. Jelenleg — a magyar mellett — francia, német nyelven zongorát és szolfézst tanítanak és koncerteznek. — Eltökélt szándékunk — a koncertezés mellett — magyar zongoraiskolát alapítani, a magyar zenekultúra terjesztésére, a magyar zongorapedagógia megismertetésére, eddigi munkám folytatására — mondja Szentpéteri Gabriella, aki 1987 augusztusáig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanársegédjeként is működött. — Ennek érdekében meg is teszünk mindent azért, hogy Kodály szellemében dolgozhassunk: „Legyen a zene mindenkié!”. NÉMETH IMRE, CSIBA PÉTER, KASZÁS JÚLIA régi zenét játszó kamaraegyüttes CSEHSZLOVÁKIA A szomszédos Csehszlovákiából három fiatal magyar muzsikus vett részt a programon: Németh Imre, Csiba Péter és Kaszás Júlia. A Szombathelyen megrendezett Bartók Szemináriumról érkeztek Budapestre, ahol a Szlovák Filharmónia Kórusával koncerteztek. Lemezfelvételt is készítettek: Stravinszkij „Mennyegző”-jét a Párizsiban élő Eötvös Péter vezényletével. Nemeth Imre és társai főállásuk mellett elkötelezett munkásai a fiatalok zenei nevelésének. Ezzel a céllal alakították meg az Ifjú Szívek elnevezésű régi zenei kamaraegyüttest. Szlovákia magyar lakta vidékein kiterjedt és széles körű a hagyományőrző mozgalom, amelynek keretében egyre több népi együttes igyekszik színre vinni a népi táncokat, énekeket és szokásokat. Ezek közül az «£gyik legszínvonalasabb az Ifjú Szívek, amely elsősorban a Pozsonyban tanuló fiatalokból verbuválódik, akik az iskoláik befejezése után tovább viszik és terjesztik a magukba szívott népi kultúrát. A Németh Imre vezetésével működő kamaraegyüttes emlékműsort készített a Bartók-, Kodály-oentenáriumra, jelenleg barokk, reneszánsz zene és saját gyűjtésű, zoboraljai népzene, népdalkincs szerepel a programjukban. Az ifjúsági koncertek, az iskolai munka szép misszióját az nehezíti, hogy a főállásuk mellett legfeljebb 20-25 koncertre van lehetőségük. Ahhoz, hogy kéthárom év alatt végiglátogassák a szlovákiai magyar iskolákat, évente legalább 40-50 hangversenyre lenne szükség. A tíztagú pozsonyi magyar együttes Czidra Lászlót tekinti „keresztapjának”, akitől nagyon sok segítséget kaptak. A közeljövőben jelenik meg középkori dallamokat és zoboraljai népdalokat tartalmazó lemezük. A csehszlovákiai magyar muzsikusok mindenre kíváncsi hallgatói voltak a zenei találkozónak, ugyanakkor a távolról érkező kollégákat ők örvendeztették meg Kodály kedves Csallóközének sajátos hagyományaival. Németh Imre így summázta benyomásait: — Mi szinte semmit sem tudtunk a nyugati világban élő magyar zenészekről. Nagyon hasznos volt belelátni a legkülönbözőbb életutakba, egy kis ismeretet szerezni arról, ki mivel foglalkozik. Ezek a személyes élmények, új ismeretségek és az esetleges későbbi kapcsolatok lehetősége talán nekünk jelentett a legtöbbet. . . ZIKA KLARA 15
