Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-10-18 / 20. szám
1. Téglából rakott, de a sárépitészet kerekded formáit őrző udvari kemence Szabadszállás határában 2. Kenyérsütő kemence egy Bugac környéki tanyán 3. Kemence Bugac és Szánk között 4. Már csak ez a fotó őrzi ennek a tyúkólnak az archaikus formáját (A Baja melletti tanyát azóta elhagyták) 5. Nádból rakott, majd tapasztott tyúkól Hajdúszoboszlón 6. Télen füstölőnek is használható kerek tyúkól Észak-Bácskában FOTÓ: KUNKOVÁCS LÁSZLÓ A hajlítás technikájával építhetők voltak 6—10 méter átmérőjű hajlékok is, belső alátámasztás nélkül. Ez a szerkezeti bravúr ma is elismerésre késztet. Hogy miért tűnt el? — Talán mint üldözendő pogány kori emlék? — vagy a vándorlás, a pusztai szabadság megszűntével a könnyűszerkezetes kupolás házaknál a nehezebb, elmozdithatatlan szerkezetek bizonyultak „európaiabbaiknaik”? Ki tudja. Utóbb aztán így már csak a boglyakemencék, kerek ólak építési módja és formája őrzi a leleményes, anyagtakarékos kupolaszerkesztés emlékét. De megmaradt háromosztatú, egy- és kétemeletes hajdani házaink, a paraszti és nemesi porták szabadkéményes konyhái sárkupolás tereiben is. Ilyen házakban látták meg a napvilágot Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, aztán Móricz, Veres Péter, Szabó Pál és sokan mások. A névsor végtelen. A házban vagy kinn az udvaron sütötték a kenyeret is kemencekupolákban. A búza csodája — kényéiré változása. „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. A búza, a kenyér — a Megváltó teste. Neve, ahogyan talán utoljára Ady nevezte — Élet. Nélküle nincs sem magyar élet, sem örök élet. Kétszeresen is szent tehát. Az Alföld népe templomokat épített a kenyérnek a tanyaudvarokon. A kenyérsütő kemencék nagy fényben szikrázó kupolákkal, kéménytornyaikkal olyan monumentálisak, mint a templomalapítók kezében tartott modellkatedrálisok. Szakrális épületek — a tűz apró szentélyei. Ha a kis, kerek építményeket egy kenyérsütő kemence körül felsorakoztatjuk, előttünk áll egy Árpád-kori, István-kori település képe, modellje. Középütt a templom, körötte a lakóházak kupolái. Történelem? Nem! Jóval több annál. Fiatal emberek, leendő építészek rajzolnak a kiállítóteremben, s első munkáik: kis hétvégi házak gipszmaikettjeit sugározzák, hogy megérintette őket valami az alföldi tanyák máig lenézett udvarainak üzenetéből. Építészetünkbe oly sok év után visszatérni látszik a szív, de ez megélt, átélt élmények, felfedező utaik nélkül nem lehetséges. Vajon hányszor, s hány generációnak kell még elindulnia ezután is — mint a századforduló néprajzi gyűjtői, zeneszerzői, építészei is tették — ahhoz, hogy tudatosodjék mindannyiunkban: vannak örök értékeink, mindenkor érvényes törvényeink, — akár egyszerű sánkupolákba építve —, amelyek megújulva dacolnak az idővel. CSETE GYÖRGY ÉPÍTÉSZMÉRNÖK 11
