Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-09-17 / 18. szám
1 1. Hamza Dezső Ákos festőművész 2. Dinnyeárusok (1951) 3. Nőrablás (1981) 4. (Cim nélkül) 5. Tér és forma (1980) 6. Forma születése (1978) REPRODUKCIÓ: NOVOTTA FERENC tás volt szolgálatban: nem tudtak semmit és lőttek rájuk, Faust könnyebben meg is sebesült. A felesége riasztott engem, odasiettünk hozzájuk, és Kalotai Gábor, jó barátom, kötözte be őt, hogy elindulhasson a Várba, beszámolni a kormányzónak a békefeltételekről. Délután a baráti társaság nálam találkozott, meghallgattuk Faust beszámolóját. Sajnos Horthy nem fogadta el a moszkvai javaslatokat, pedig kedvező területi ajánlatot tartalmazott. — Űjra és mindig visszakanyarodunk a nagy élményhez, az ellenálláshoz. Térjünk ismét a művészpályájára. Volt-e festészetében az utat végigkísérő művészi elve? — Volt ilyen vezető gondolat, amely gyermekkori élményből, felismerésből eredt. Ahogy a zene is független a fogalmi gondolkodástól, úgy gondoltam, kell lennie egy olyan festészetnek is, amely a színek, a formák, a ritmus segítségével alkot képet. Az első világháború után, a világ sok helyén szinte egyszerre keletkezett és indult útjára ez a festészeti elv. Vannak, ákiknek ecsetjén merő dekoráció lett ez az irányzat; voltak, akik összeroppantak az úton; viszonylag kevesen, akik célba is értek. Azt remélem, "ti Ti*1' között vagyok. — Milyen volt a régen várt hazalátogatás Jászberénybe? — Ügy éreztem magam, mint az űrutazó, aki fényévnyi utazás után visszatér az ismerős tájra, amely azonban közben teljesen megváltozott. De egy pillanat alatt ráismertem és újra otthon éreztem magam. Nagyapám háza helyén új épületet emeltek, a réginek néhány kövét beleépítették. Volt csalódásom is. Valamikor a Jászság házait alul kékre festették. Kerestem az emlékeimben élő kéklábú házakat, de nem találtam. Nagy élmény volt találkozni a régi barátokkal. Nem volt nehéz megértenem egy most formálódó magyar társadalom megoldási kísérleteit, gondjait. Én Brazíliának szívem mélyéig hálás vagyok, mert vándor életemben otthont adott, de belül teljesen magyar maradtam. A kiállításom — úgy érzem — jó hatást keltett, a képek fogadtatása örömmel töltött el. Ügy gondolom, hogy az anyag legyen a Jászság népéé, vándoroljon a falvakban, keltse fel az érdeklődést a művészet iránt. A régi — fiatalon felvállalt — cél teljesüljön: a nép felemelkedése nem lehet teljes a magasabb kultúra megértése nélkül. Ehhez talán szerény segítséget adnak az én képeim is. Szép volt a találkozás egykori ifjúságommal, és a mérleg végső egyenlege valahogy így szól: „amit hosszú életem során elvégeztem, nem volt hiába”. SZÁNTÓ MIKLÓS 25
