Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-08-15 / 16. szám
a Thúróczy-krónika öszszegzője, lezárója középkori krónika- és gestairodalmunknak. Megjelenési idejét pontosan ismerjük: az első kiadás 1488. március 20-án került ki a brünnd egyházi nyomdából. És még ugyanebben az évben elkészül egy még díszesebb kiadás is, ezt Augsburgban az ottani Rathold-nyomda állította elő, mindössze két és fél hónap alatt. E kiadásból mindössze két példány maradt fenn (mindkettő a budapesti Széchényi Könyvtárban található). A magyar szakirodalom régóta corvinaként tartja őket számon. A kiadó Mátyás királyhoz intézett ajánlását e két példányban arannyal, pontosabban aranyfestékkel nyomtatta. Éppen emiatt HTets^etef2 a 3n>iítóc$? - front tóból a nyomdatechnikai eljárás miatt lett a világ egyik legértékesebb könyve is, ugyanis az újabb kutatások szerint ez az első aranynyomású nyomtatvány, előtte az ilyen díszítéseket aranyfüstlemez felragasztásával állították elő. Nem sokat tudunk viszont „A magyarok krónikája” címet viselő könyv írójáról, Thúróczy Jánosról. A rendelkezésre álló adatok szerint családja a XIII. század óta élt a Túróc megyei Szentmihály faluban kisbirtokos nemesként. A parasztbirtokosságra utal, hogy Túróczy János a nevét az akkori szokással ellentétben, nem a birtokáról kapta, hanem a megyéjéről. Nevével először 1459-ben találkozunk fennmaradt írásokban, az országbíró kancelláriájának egyik jegyzőjeként. Később az ún. „királyi személyes jelenlét” elnevezésű bíróság helyettes vezetője. E cím birtokosaként írta meg művét, s valószínűleg ennek megjelenése utáni évben, 1489-ben halt meg. Krónikája — tárgya egységétől eltekintve —, különböző művek összefoglalójának tekinthető. Többek között szinte változatlan formában vette át Kézai Simon könyvét. (Kézai „találmánya” volt a hun és a magyar nép szoros rokonsága, előtte csak Árpád és Attila családjának rokonságáról tudtak a korabeli gesták.) Megtaláljuk a Thúróczy krónikában az 1358-ban írt Képes Krónikát is — talán csak a ma legismertebbnek számító középkori magyarságtörténet, Anonymus könyve 24
