Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-05-30 / 11. szám
A magyar felsőoktatás továbbfejlődésének útját keresi, hogy teljesebben tehessen eleget azoknak az igényeknek, amelyeket a gazdaság, a társadalom támaszt. Mire, milyen múltra alapozhat ez a végső soron folytonosan aktuális törekvés? A második világháború előtt a diákoknak nagyrészt abból az egytizedéből került ki a felsőfokú képzés 10-11 ezer hallgatója, akiket a gimnáziumok már megszűrtek, továbbtanulásra alkalmassá tettek. Ez a létszám 1949-re megkétszereződött, 1960-ra ismét, 1974-re pedig ez utóbbihoz képest is a kétszeresére szökött, napjainkra pedig százezer főnél megállapodni látszik, ami az 1938-as létszám kilencszerese. Ilyen gyors növekedést természetesen csak a középiskolázás kiterjesztésével lehetett megalapozni. Ebben a gimnáziumokhoz felzárkóztak a szakközépiskolák, ahonnan ma az egyetemi hallgatók egyharmada kikerül. Jelenleg a 18-22 éves korosztály 10 százaléka jut be a felsőfokú képzés nappali tagozatára. Bár ez az arány alacsonyabb a fejlett ipari országokban kialakultnál, az esti és levelező tagozatok jelentős súlya miatt a diplomások aránya Magyarországon (a 25 éves és annál idősebb népesség soraiban) most 6,8 százalék, amivel hazánk az európai kontinens országai között a hatodik helyen áll. A háború előtt egy értelmiségi származású maturandusnak százharmincszoros esélyfölénye volt a felsőoktatásba való bejutásra, ma ez az arány 8:1, tehát ha a nem értelmiségi szülők gyermekeinek hátránya csökkent is, esélyegyenlőségről még korántsem beszélhetünk. A származási arányok átrendeződésével párhuzamosan megnőtt a hallgatók soraiban a nők aránya is. 1938-ban száz hallgatóból 15 volt nő, 1986-ban százból 52. Ez az arány nemzetközi összehasonlításban magas; vele a magyar felsőoktatás az európai rangsorban az 5. helyet foglalja el. A szakértők felfigyeltek a folyamat árnyoldalaira is. Az ..erősebb nem” mintegy kivonult a kevésbé megfizetett, alacsonyabb társadalmi megbecsülést, elismertséget biztosító foglalkozási körök képzéséből. Ez magyarázza, hogy például a pedagógusképzésben csupán minden ötödik hallgató férfi. Visszavonhatatlanul átalakult a felsőszintű képzés szakmaszerkezete. 1938-ban a jogászhallgatók voltak a legtöbben, ma a műszakiak, az agrár- és közgazdasági diplomások teszik ki a hallgatók kétötödét. A nagy előretörés tehát a műszaki és mezőgazdasági képzésben következett be. Ez a körülmény igen szerencsésen elégítette ki az iparosítás első szakaszának szakemberigényét. Nem érzékelhető viszont a magyar felsőoktatásban a posztindusztriális korszakra tvaló áttérés képzési jellemzője: az, hogy a felsőoktatásban túlsúlyra jutnak a szélesebb értelemben vett humán szakok. A bölcsészek, jogászok, pedagógusok és közgazdászok együttes aránya a legfejlettebb országok egyetemein és főiskoláin már eléri a 70-75 százalékot. Magyarországon viszont e szakok hallgatói csak megközelítik az összlétszám felét. Felsőoktatásunkban — 1938-hoz képest — kiépült a főiskolák hálózata. Ez a folyamat különösen a műszaki, az agrár- és a pedagógus szakmákban hozta közelebb egymáshoz a munkaerőgazdálkodás elképzeléseit és az oktatási kínálatot, s enyhítette a területi egyenlőtlenségeket. Az elmúlt évtizedben azonban a folyamat hátrányai is érezhetővé váltak: a képzési hálózat elaprózódott, ebből adódóan sokszor gazdaságtalanul működött, a színvonal nem mindig kielégítő, a kétféle képzési szint között nincs megfelelő kapcsolat. Az elmúlt négy évtizedben negyedmillió ember szerzett munka melletti tanulással első vagy második diplomát. Ez rövid távon hatásosan enyhítette az értelmiségi munkaerőhiányt. Ámde nem megy-e előbb-utóbb egy foglalkozási kör teljesítőképességének rovására — vetődött föl a kérdés —, ha művelőinek többsége nem nappali tagozaton végez? A kétféle képzési forma színvonalkülönbségét felismerve ma már számos oktatástervező sokallja a felsőoktatásban a munka mellett tanulók jelenlegi, 35 százalékos részarányát. Az 1945 utáni iparosítás első, külterjes korszakának alapjában eredményes felsőoktatása viszonylag olcsó oktatásfejlesztésre támaszkodott. A meglévő oktatási infrastruktúrát egy ideig meg lehetett terhelni a képzés színvonalának romlása nélkül. A műszerpark felújítása is mérsékelt ütemben folyt. Ma nincs mód és szükség látványos létszámnövelésre, helyébe a minőségi képzés szempontja lép, hozzáértve azt is, hogy a felsőoktatás a következő fejlesztési korszakban a korábbinál nagyobb összegekkel részesül az oktatási ráfordításokból. Szűk szakmai specializáció helyett széles szakmai horizont, rugalmas alkalmazkodóképesség — ezeket a törekvéseket fogalmazták meg a fejlesztési programok, és átfogóan az oktatásügy 1984-ben jóváhagyott távlati fejlesztési terve. Egy ilyen tartalmú átalakítás jogi kereteit teremtette meg a múlt évben elfogadott új oktatási törvény. Napirendre került a felsőoktatás szervezeti megújítása. Az új rendelkezések a bejutástól a diploma megszerzéséig szövik át a felsőoktatás életét és külső kapcsolatait, a képzés tartalmát, szervezeti formáit, s magukba foglalják a döntések demokratizálását is. Előrehaladt a felvételi vizsga reformja, összefüggésben azzal a döntéssel, hogy fokozatosan növelik a hallgatói létszámot, főként a pedagógusképzésben. Eddig a szigorú felvételi vizsga döntötte el, ki tanulhat tovább. A sikeres felvétel, amelyre az érettségi eredménye alig bírt befolyással, tíz esetből kilencben garantálta a diplomát is. Sokak szerint az érettségi azzal nyerné vissza régi rangját, hogy — bizonyos tanulmányi szint fölött — belépőjegyül szolgálna a felsőoktatásba. A nagyobb számban fölvett hallgatókat viszont igényes teljesítményvizsgák rostálnák meg az első és második év során. Tovább terjed a kétszintű képzés egy felsőoktatási intézményen belül. Ennek az a jellegzetes formája, hogy — például a pedagógus-, az agrár- és a műszaki felsőoktatás területén — háromnégy év alatt főiskolai, öt év alatt egyetemi diplomát ad egyazon intézmény. Magyarországon első ízben vezetik be több egyetemen az úgynevezett nyitott képzést. Ennek két formája alakult ki. Azt is nyitott képzésnek tekintik, hogy gyakorlati indíttatású szaktárgyakat iktatnak be a tanrendbe, amelyeket kiváló gyakorló szakemberek tanítanak, de sokszor még a tananyagot is ők állítják össze. Amint nyitott oktatásnak nevezik azt is, hogy az oktatásba bárki bekapcsolódhat. Ez az elképzelés hazánkban a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen született meg. A képzés időtartama sincs korlátozva: a részvevő egyéni képessége dönti el, menynyi idő alatt sajátítja el a kötelező ismeretanyagot. A felsőoktatás továbbfejlesztésének egyik legfontosabb célja, hogy kerüljön közelebb egymáshoz oktatás és kutatás. Magyarország 58 felsőoktatási intézményében 15 ezer oktató dolgozik, és ez hatalmas szellemi energiát képvisel. Ennek jobb kamatoztatására a tudománypolitika már 1981 és 1985 között tett lépéseket. Az egyetemi tudományos munka pénzalapjait tetemesen megemelték, részben központi (költségvetési) alapokból, részben vállalati támogatás révén. Eközben elmélyült a tanszékek és az akadémiai, ipari kutatóintézetek kapcsolata is. Jó példa erre a legnagyobb magyar egyetem és a legnagyobb magyar kutatóközpont együttműködése: a Budapesti Műszaki Egyetem és az Akadémia Központi Fizikai Kutató Intézetének a Halley-üstökössel kapcsolatos közös űrkutatási eredményeit tavaly több Állami Díjjal ismerte el a magyar kormányzat. Ugyanakkor a fizikusok oktatómunkát végeznek, főként a szakmérnöki képzésben és a mérnöktovábbképzésben. Közreműködnek továbbá a hallgatók diplomaterveinek elbírálásában s a tudományos diákköri munka irányításában. 1983-ban új utakra tért a tudományos utánpótlás képzési rendszere is. Ennek kiindulópontja a tudományos diákköri tevékenység. Ez minden második esztendőben szellemi versenyre késztet 5-6 ezer diákot. Ebben az évben például 1300 dolgozatot védtek meg az egyéni indulók és csoportok. Jórészt az itt próbát tett fiatalok közül kerül ki a tudományos utánpótlás. Ma a magyar kutatóintézeteknek évente 1300 új kutatóra van szüksége. Ezek egy része, mintegy 400 fiatal szakember tudományos továbbképzési ösztöndíjasként kerül be a tudomány világába. A fiatalok diplomájuk megszerzése után tudományos vezető irányítása mellett még három évet tanulnak. Az elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzéséről vizsgán adnak számot. Eredményeiktől függően szereznek egyetemi doktori vagy kandidátusi fokozatot. Az utóbbi másfél év terméke az egyetemek, vállalatok és kutatóintézetek olyan közös vállalkozói szervezete, amely adott fejlesztési területeken piackutatást, szervezést és programmenedzselést végez, de saját eszközeivel, gépeivel kis sorozatban egyedi gyártásra is vállalkozik. A Budapesti Műszaki Egyetem partnereivel mikroelektronikai és mechatronikai tevékenységre szervez tudományos parkot. Dél-Magyarországon biotechnológiai, gyógyszer- és növényvédőszeripari innovációs park laboratóriumai épülnek 15 vállalat és mezőgazdasági nagyüzem, az Akadémia Szegedi Biológiai Központjának, a Szegedi Orvostudományi Egyetemnek és a József Attila Tudományegyetemnek a bevonásával. Szerveződik az ország hatodik tudományos parkja is — Pakson, ahol energetikai fejlesztésre társul az atomerőmű és az új paksi főiskolai kar. KRONSTEIN GABOR MERRE TOVÁBB, FELSŐOKTATÁS? 13
