Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-05-03 / 9. szám
KRITIKA MüVELűoésPOLrriKAi és KnmxAi lap A száz éve született Csáth Gézáról emlékezik meg a művelődéspolitikai és kritikai lapban Kovács Éva. Csáth Géza Szabadkán született. Apja jómódú ügyvéd, művelt, zeneértő ember, aki fiát heged "’művésznek szánta. Csáth nemcsak szerette, értette és művelte is a zenét. Ifjú emberként próbálkozott festészettel is, ő maga a legnagyobb vágyat ez iránt érezte, de próbálkozásai nem jártak sikerrel. Ifjú tehetségét tanárai fedezték föl. A gimnáziumi önképző kör fejlődésének kiváló lehetőséget nyújtott. Itt tevékenykedett Csáth Géza unokatestvére, Kosztolányi Dezső is. a gimnázium igazgatójának a fia. Bródy Sándor A kályha című novellája alapján „jót, sőt föltünőt” várt a gimnazista Csáthtól, aki 14 éves korában mutatkozott be először a Bácskai Hírlap közönségének, mint zenekritikus. Első novelláskötete, A varázsló kertje 1908-ban a Nyugat indulási évében, a folyóirat kiadásában jelent meg. Szerzője a kortársak szerint sem tartozott az igazán ismert és olvasott „nyugatosok” közé — mutat rá Kovács Éva. Egyesek dilettánsnak tartották, írogató orvosnak, sokan még azt sem tudták, hogy Brenner József idegorvos és Csáth Géza író egy és ugyanazon személy. A csáthi életmű iránti .érdeklődés a 60-as években erőteljesen fellendült. Újraértékelő és értékelő tanulmányok, megemlékezések, parázs viták láttak napvilágot számos folyóiratban és kiadványban. 1964-ben Illés Endre előszavával végre megjelent A varázsló halála című novellaválogatás, majd 1977-ben Ismeretlen házban címmel adták ki a teljesnek mondható Csáthéletművet. Csáth Géza élete és pályája csak a kibontakozás kezdetéig juthatott el; épp csak fellobbant, de nem égett, nem világított tartósan. A híres Moravcsik klinika nagy reményű tanársegédje morfinistává lett és a folyamatot nem tudta megállítani. 32 évesen, 1919- ben lett öngyilkos. Megdöbbentő és megrendítő az a tény, ha egy rendkívül tehetséges ember és alkotó méltatlanul végzi be életét, de még inkább figyelmeztető az, amit Illés Endre az 1982-es kiadású kötet előszavának végére illesztett: „Szabadkára látogatva sírját kerestem a temetőben. Kalauzaim zavarba jöttek. Végül elvezettek egy sírhoz, a fehér márványgúlán idegen név fogadott. SAJTOTÜKÖR Egy rendhagyó mesterről — A legősibb magyar szöveg Egy hídverési kísérlet Elmúlt harminc év, s mert nem jelentkezett senki... — átadták másnak. Aki megvette. . . . Félelmetes, kegyetlen fordulat. Mintha csak ő maga írta volna meg saját halálon túli életét, viliódzó novellában.” 1983 áprilisában a szarvasi avar temető egyik sírjából került elő egy tűtartó, amelyre rovásírással valamilyen szöveget róttak. A mai gyufaskatulyánál mintegy egy centiméterrel hosszabb, de jóval keskenyebb és laposabb, üreges juhcsontból készült tárgy csaknem teljes épségben vészélte át az évszázadokat. A Hazafias Népfront napilapjában Török Zoltán röviden ismerteti az első megfejtést, amely a tütartón látható rovásírás tartalmára született. Szerzője Róna-Tas András professzor avar nyelvemlékként rekonstruálta a jeleket, hangoztatva, hogy megoldása csupán feltételezés. Ezután a legújabb megfejtési kísérlet részletesebb leírását olvashatjuk. Dr. Vékony Gábor régész a nagyszentmiklósi kincslelet vizsgálata alapján állította össze a teljes rovásírásos hangzósor — összesen 21 jel — hangértékét. Ennek alapján vizsgálta meg a szarvasi leletet, s talált rá egy „ist n m” betűcsoportra, amelyben a hiányzó magánhangzókkal való kiegészítése után szinte szükségszerűen az „istenem” szót ismerte fel. Ekkor nyilvánvalóvá — vagy legalábbis nagyon valószínűvé — vált számára, hogy a szarvasi rovásírásos felirat magyar nyelvű szöveget tartalmaz. Megerősödött ez a feltevése, amikor észrevette egyebek közt a vs és a vr kapcsolatokat, amelyek csaknem parancsolóan utaltak a magyar vas és varr szavakkal való azonosságukra. Ennek a módszernek, vagyis a megismert jelek mai betűkre történő felcserélésének eredményeként, a megfelelő kiegészítések után hamarosan előtte állt egy olyan ősi magyar nyelv;# szöveg, amely a magyar nyelvtörténet kutatói szerint megfelel a 9. század elejére időzíthető nyelvállapotnak. (Megfejtését mai magyar nyelvre átírva közöljük): Üngür démon ellen ám e vas; tű szóródjon a démonba, tű, tű, szúrj, bökj varrj (el)! (te, aki) szétfejtesz, egybeöltesz .. . Üngür ne gyarapodjon, űzd, emészd (el) őt, én istenem! Ezeknek az eredményeknek a birtokában olvashatóvá vált a Kárpát-medencében talált népvándorlás kori valamennyi, többségében török nyelvű rovásírásos felirat — így a kunágotai, a tótipusztai, a kiskőrösvágóhídi, a rákospalotai, a jánoshidai stb. —, sőt az ezekből többé-kevésbé eltérő kazáriai, valamint alán s hasonló rovásírásos szövegek is. A megfejtés bizonyíthatja egyúttal László Gyula professzornak azt az elméletét, amely szerint Árpád magyarjai 895-ben a Kárpát-medence területén már magyarul beszélő népcsoportokat találtak. De mindezektől eltekintve ennek a megfejtésnek talán legnagyobb eredménye az, hogy — amennyiben a hipotézis végleges igazolást nyer — a szarvasi lelet a nyelvtörténet kutatói számára a messzi múlt eddig nem sejtett távlataira nyitott betekintést. Hiszen ennek a feliratnak a megfejtése a Halotti Beszédet évszázadokkal megelőző 'korból származó, jelenleg a legősibbnek tekinthető magyar nyelvemlékek birtokába juttatott mindnyájunkat. valóság A kolozsvári Ellenzék 1932. január 1-jei számában jelent meg Krenner Miklós (Spectator) nagy port felkavart írása, Verjünk hidat címmel. Ebben a Kárpátpmedence nemzeteinek, nemzetiségeinek egymásrautaltságát így indokolta: „Köztudottá kezd válni, hogy az egykori monarchiát, tnely politikai tekintetben lehetett mesterkélt alkotás, de gazdasági érdekből épp hosszú fennmaradásának és vissza-visszatérő emlékének bizonyossága szerint történelmi remekmű volt, nem lehet végleg elsüllyeszteni, s gazdasági hagyatékát okosan föl kell használni. Hónapok óta kísért egy Duna-völgyi összefogás tervelése, mind erősebb a vágy — politikai mellékcéloktól szándékosan eltekintve — valamely gazdasági összmunkálkodás megvalósítására A tételt kettévágva kell rögzítenünk — fűzi hozzá Spectator szavaihoz a Valóság (a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat havi folyóirata) cikkírója, Balázs Sándor. Egészen más bizonyos politikai hátsó gondolattal nosztalgikusan irreális terveket szőni, s ismét más tényszerűen tudomásul venni, hogy a gazdasági vérkeringés biztosítása tekintetében a monarchia összeomlása űrt hagyott maga után, s ezt a hiátust a politikai restauráció nélkül, új módon, az utódállamok közötti egészséges kooperáció révén ki kell tölteni. Spectator szerint a magyar nemzetiségnek a híd szerepét kell vállalnia az utódállam, s a volt anyaország között tátongó űr átívelésére. Propagálniok kell minden lehető alkalommal és minden lehető módon a magyarság és az utódállamok népei között a közeledést, a dunai közös munka szükségét, és létrehozni az utódállamok tényezőinek sűrű érintkezését nem hivatalos, aztán hivatalos formában. Spectator — hívja fel a figyelmet Balázs Sándor — egy kiteljesedő folyamatra gondolt, amely csak a távoli jövőben szélesedik ki valamilyen államszövetséggé. A kolozsvári kezdeményezés hívei meggyőződéssel állították, hogy a kapcsolatteremtésnek legkönnyebben kivitelezhető módozata a kulturális együttműködés. Sajnos ez az álláspont nem fedte teljes egészében a valóságot. Ami elméletileg kézenfekvőnek tűnik, az a gyakorlatban visszájára fordulhat. A nemzeti művelődési kapcsolatokat — úgy is, mint két nép kultúrájának kölcsönös megismerését, úgy is, mint egyfelől az anyanemzettül határokkal elkülönített nemzetiség, másfelől a maga államában élő testvérei közötti érintkezést — politikai meggondolások fogják körül, s ezek bizony megnehezítik vagy egyenesen megakadályozhatják az áramkör természetszerű zárását. Minden hídtervezőnek, így Spectatornak is szembe kell (kellett) néznie ezzel. A kézzelfogható eredmény ugyan elmaradt, de a Spectator felkavarta hullámok nem ültek el nyomtalanul. Sikerült elhelyezni az emberek tudatában a hídverés eszméjét, s ha a politikaitársadalmi feltételrendszer időnként a tudat alá szorította is a spectatori fogalmat, minden lehetőség adva van arra, hogy szerencsésebb csillagzat alatt újra felszínre emelkedjék, s cselekvést indukáló erővé váljék — írja Balázs Sándor, s tanulságként Mikó Imre több évtizeddel ezelőtt papírra vetett megállapítását idézi: hídépíteni úgy nem lehet, hogy az egyik oldalon épül, a másikon pedig mind távolabb húzzák vissza a partot. 11
