Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)

1987-05-03 / 9. szám

„A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek! ”

Nemzedékek hosszú sora őrzi 1848. március 15-e csodáját: a Múzeumkert zászlóbontó, lelkesedő fiataljainak emlékét, Petőfi és Vasvári lángoló hazaszeretetét.

A Nemzeti Múzeumot az 1848- as forradalom emelte a magyar történelem kiemelkedő színterévé, de a későbbi években is otthont adott nemzeti jellegű összejöveteleknek, megmozdulásoknak.

Immár kilencedik esztendeje a múzeum az otthona a Szent Koronának. Odabent: a becses nemzeti értékeket megillető tisztelet, csöndes szemlélődés. Odakint pedig azt látjuk, hogy az öreg épület mennyire együtt él a várossal. A lépcsőkön diákok tanulnak összebújva, a Múzeumkert padjai is mindig megtelnek.

Szobrok, freskók között, elegáns lépcsősoron jutunk el a kiállítási termekig. Végigkísérhetjük történelmünket a honfoglalástól 1848-ig — a nagy idők. nagy események emlékei mellett a hajdanvolt korok mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk — megismerkedhetünk a Természettudományi Múzeum kincseivel, ásvány- és kőzetcsodáival.

Március 15-e előtt különösen sok iskolás csoporttal találkozhattunk. Mennyivel élvezetesebbek itt a történelemóráik . . .

A történelmi játszóházban a vártnál is több az érdeklődő. Ezeken az alkalmakon egy adott kor hangulatát próbálják a gyerekek köré varázsolni. Most éppen 1848. március 15-e eseményeivel ismerkednek. Kokárdákat készítenek — ez könnyen megy az apróságoknak is. A dobok fabrikálásá(VÖRÖSMARTY MIHÁLY)

hoz már kell egy kis segítség. Egymással versengve ügyeskednek a gyerekek, s hamarosan együtt vannak a kellékek: dobok, zászlók — indulhat az „ütközet”.

Egy duci kisfiú teljes harci díszben fújja: „Fel, fel vitézek a csatára, a szent szabadság oltalmára !”

— Tudod-e, hogy kik énekelték ezt a dalt? — kérdezem tőle.

— Hát... Petőfi Sándor meg a huszárok — vágja ki pedkesen.

— És ti miért töltitek itt a szombat délelőttöt? — fordulok az „idősebb korosztályhoz”.

— Többször voltunk már itt — válaszolják —, izgalmasak a történelmi vetélkedők, és a játszóházi programban is mindig találunk valami érdekeset. A múltkor például megtanultunk úgy vivni, ahogy Mátyás király udvarában vívtak.

— Sokszor elképzeltem, milyen lehetett régen egy igazi vásár — mondja egy kislány. — nagyon élveztük, amikor közösen rendeztünk ilyent.

— A szüleimmel soha nem akartam múzeumba menni — hallom az egyik fiútól. — A barátom volt itt a játszóházban először, ő beszélt rá, hogy jöjjünk el ide, mert érdemes, aztán itt ragadtam. Azóta sokkal jobban érdekel a történelem.

A beszélgetés nem folytatódik, mert a gyerekek faképnél hagynak — várja őket „Bem apó tábora”. A saját maguk készítette kellékekkel csatlakozott ki-ki a maga csoportjához: márciusi

ifjakhoz, huszárokhoz . . .

— Z —