Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-04-05 / 7. szám
1. A Károlyi-szobor a Parlament mellett 2. A bécsi utcakiállitáson: érdeklődök a Czóbel-szobor előtt 3. A Vatikán magyar kápolnájában állították fel a Szent Istvánt ábrázoló művet 4. Árpád-házi Szent Erzsébet Sárospatakon 5. A Budai Várhegyen, a bécsi kapu közelében található a Kodály Zoltánról készített alkotás KELETI ÉVA. RUSKA JUDIT, ÉS A SZERZŐ FELVÉTELEI 4 5 Ezért ül Kodály egy pádon úgy, hogy mellé lehessen telepedni. Ezt a Kodályt mintáztam meg. Ez a Kodály „odafigyel”: az emberekre, a város zajaira. Ahogy életében is tette. — Mit jelentenek a művész számára azok az emberek, akiket megörökít? — Amikor szobrot készítek valakiről, az az elsődleges, hogy megismerjem belülről, érzelmi kapcsolatom jöjjön létre vele. Ehhez képest a formai megoldások mellékesek, másodlagosak, hiszen a jellem, az életpálya, a munkásság ismeretében szinte maguktól adódnak. — De nemcsak nagy embert jelentenek, hanem a magyar történelem egy-egy pillanatát is. Ezek a szobrok valószínűleg nem állnák meg a körző, a centiméter vizsgáját. A belső lényeg a fontosabb számomra. Én gondolatokat formálok meg, ha úgy tetszik, epigramma formájában. — Milyen gondolatokat fejez ki a Rádnóti-szobor? — Egy üldözött, sehová menekülni nem tudó ember; a mindig mások által létező művész most az utolsó pihenőn már egyedül van a tömegben. Útja innen kizárólag önmagába vezet. — És a Károlyi Mihály-szobor? — Az indulás és az érkezés tragédiáját mutatja. Károlyi roppant bonyolult személyiség volt. Arisztokrata, akinek „élete vonata” testi hibája miatt letért a gazdag arisztokraták akkoriban kötelező pályájának sínéről. Először krakéler, nőcsábász és párbajhős, s innen vezetett életútja a forradalom vezérének szerepéig. Erre utal a kettétört, egymást elkerülő ív, a tragédia két tétele; a tézis és antitézis, a két egymásnak ellentmondó állítás, amely nélkül nincs szintézis, nincs katarzis. — Egy nyilatkozatában azt mondotta, hogy egész művészi pályafutása során a pénzt, amit alkotásaiért kapott, újabb művekbe és a régebbiek másolatának készítésébe fektette. Miért? — Ha valaki elvárja, hogy mások higgyenek benne, akkor az a minimum, hogy ő is higgyen saját munkáiban, és hozzon áldozatot, ha kell, értük. — Ügy tudom, ma Ön az egyetlen élő magyar szobrász, akinek múzeuma van. — Nem. Borsos Miklósnak is van, Győrben. Egyébként jobban szeretem az állandó kiállítás meghatározást, múzeum majd csak valamikor lesz. A kiállításon látható alkotások egyébként nagyrészt az én tulajdonomat képezik. Ma már háromszázezer felett jár a látogatók száma. S ez számomra megnyugtató bizonyítékát jelenti annak, hogy jó utat választottam. POKORNY ISTVÁN Varga Imre a hatvanas években indult szobrászgeneráció egyik legmarkánsabb egyénisége. Az első — nevezzük így: zajos — sikert 1965-ben aratta a Prométheusz című szobrával, amely egy évtizeddel később, itthon is köztéri szoborként kapott polgárjogot (és helyet Szekszárdon). Azóta is minden évben alkot egy-két vihart kavaró művet. Varga Imre, aki az évek során legjelentősebb emlékműszobrászunkká vált. Majdnem minden nagyobb hazai városban található történelmünk, kultúránk valamelyik nagyját ábrázoló szobra. Ezekkel az alkotásaival az úgynevezett „deheroizáló”, az ábrázolt személyt „emberközelbe” hozó művészeti szemléletmód mellett teszi le a voksát. Néhány éve Óbudán állandó kiállítás nyílt alkotásaiból. Tavaly nagy sikerrel mutatkozott be Bécsben és Párizsban. 9
