Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-04-05 / 7. szám
SZŰRÖS MÁTYÁS // •• jr EGYUTTMUKODEST, EGYMÁS JAVÁRA Legújabb kori történelmünk tapasztalatai, s főként a korszakos változásokat elindító 70-es évekbeli világgazdasági, nemzetközi politikai fejlemények kapcsán azt a tanulságot szűrtük le magunknak, hogy a nemzetek közötti könyörtelen versenyben történő helytállás, az új kihívásoknak való megfelelés egy olyan kis ország számára, mint Magyarország, parancsoló módon veti fel az egyetlen ésszerű stratégiát: a folyamatos és hatékony alkalmazkodást. A széles értelemben vett nyitottság, amely bennünket jellemez, nem csupán igazodási kényszerként jelenik meg, hanem egyben lehetőséget is kínál arra, hogy a nemzetközi munkamegosztás keretében kihasználjuk az adottságainkból fakadó rugalmasságot, s elébe menjünk a változásoknak. Mit jelent európaiságunk? A magyar külpolitikai realizmus elsősorban abból fakad, hogy tudatosan vállaljuk a kisállaim lét adottságait, de nemzetközi kapcsolataink formálásában a világ dolgait nem szűk optikával igyekszünk mérlegelni, hanem megpróbálunk lépést tartani a kor fő áramlataival. Magyarország külpolitikai meghatározottságainak számbavétele során abból kell kiindulni, hogy területénél, lélekszámánál, gazdasági és katonai erejénél fogva alapvetően kis országnak minősül. Országunk mérete és adottságai döntően megszabják nemzeti érdekeink érvényesítésének lehetőségeit és korlátáit. Geopolitikai helyzetünk történelmünk során ritkán adott tág teret a stratégiai manőverezésre, jóllehet többször tápláltunk bizonyos illúziókat. A két világháború közötti erőteljes bekapcsolódásunk a világgazdasági, kereskedelmi folyamatokba, tevékenységünk körének földrajzi kitágítása — így a liaítin-amerikai országokkal kialakított virágzó kapcsolatok — alapvetően a regionális politikai, gazdasági gúzsbakötöttséget kívánta oldani. Az első világháborút lezáró békerendszer következtében Magyarország területe kétharmadának, a magyar népesség egyharmadának elvesztését okozó, a wilsoni elveket figyelmen kívül hagyó csonkolás miatt a magyar külpolitika kényszerpályára került, s uralkodó osztályunk irreális gondolatvilága, amely a „mindent vissza” revíziós jelszóban nyert megfogalmazást, csak súlyosbította a helyzetet, s az országot végül is a vesztesek táborába sodorta. Szűrös Mátyás 1933-ban született a Hajdú-Bihar megyei Püspökladányban. Egyetemi tanulmányai után a külügyminisztériumba került, maid Berlinben volt diplomata. Ezt követően a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának külügyi osztályán dolgozott. 1975 és 1978 között berlini. 1983-ig moszkvai nagykövet, ezután a Központi Bizottság külügyekért felelős titkára. A Parlamentben — ahol szűkebb pátriájának képviselője — a külügyi bizottság elnöki tisztét tölti be. Lapunkban közölt cikke annak az előadásnak az alapján készült, amelyet 1987 márciusában New Yorkban a Kelet—Nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézetében tartott. A II. világháborút követő időszakban Magyarország részévé vált a szocializmus katonai, politikai, gazdasági szövetségi rendszerének, amely fokozatosan a közösségi és a nemzeti érdekek, törekvések egyidejű megvalósítására alkalmas eszközzé alakul. Korábbi törekvéseinket gyökeresen átértékelve megtettük az adott körülmények között egyetlen racionális lépést: a szomszédainkkal a sajátosságoknak megfelelően rendezett, kooperatív viszony kialakításán fáradoztunk. Ezen belül is elsődleges jelentősége volt annak, hogy a velünk közvetlenül szomszédos világhatalommal, a Szovjetunióval kiépítsük és kölcsönösen előnyössé tegyük a kapcsolatainkat. A szövetségeseinkkel folytatott együttműködés jelentőségét aláhúzza, hogy hazai eredményeink és vívmányaink jelentős mértékben erre a kapcsolatrendszerre alapozódnak. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy napjainkban minden harmadik magyar jelenlegi országhatárainkon kívül él, s döntő többségük épp a szomszédos országokban. Sorsuk alakulása iránt érzett felelősségünk alapvetően meghatározza közvetlen szomszédainkhoz fűződő viszonyunk fejlesztésének szükségességét, a közép-kelet-európai párbeszéd elmélyítését. A Szovjetunióhoz és a szocialista országokhoz fűződő szövetségünk fontossága azonban nem zárja ki — sőt a mai világ realitásai feltételezik is ■— a kapcsolatok kiépítésének szükségességét az eltérő társadalmi rendszerű országokkal, köztük az Amerikai Egyesült Államokkal, amennyiben erre őszinte érdeklődést tapasztalunk, s ezek az egyenlőségen és a kölcsönös előnyökön alapulnak. Fejlődésbeli, nagyságrendi hátrányaink mérséklését ugyanis csak széles körű, jól működő nemzetközi kapcsolatrendszer keretében látjuk megvalósíthatónak. Törekvésünk, hogy a beggar-my-neighbour magatartást egyre szélesebb körben váltsa fel a better-my-neighbour szemlélet, vagyis az előnyök szerzését nem egymás rovására, az egyoldalú függés útján, hanem az objektív egymásra utaltságból fakadó együttműködés elmélyítésével kívánjuk megvalósítani. Történelmi hagyományaink, sokévszázados gazdasági és kulturális fejlődésünk, múltunk és jelenünk ezernyi szállal köt bennünket Európa egészéhez. Ezeregyszáz éves múltra visszatekintő európaiságunk azt jelenti, hogy alapvető érdekünk az összeurópai együttműködés kiteljesítése, új formákkal, tartalommal való gazdagítása, az európai biztonsági együttműködési folyamat továbbfejlesztése. A kelet—nyugati párbeszéd elmélyítéséhez történő konstruktív hozzájárulásunk legfontosabb nemzetközi feladataink közé tartozik. A kisebbségek jogaiért Az utóbbi években külpolitikánk egyre erőteljesebben kirajzolódó vonása, hogy elvi alapon föllépünk a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése, az emberek és a népek közötti szabad, mesterséges korlátok nélküli érintkezés érdekében. Valljuk, hogy a szomszédos országokban nagy tömbökben élő három és félmilliónyi magyarság és a nálunk élő — nem jelentős lélekszámú — más nemzetiségek nem szükségképpen a bizalmatlanság elemeit erősítik, hanem tényleges összekötő kapcsot, hidat jelenthetnek országaink, népeink között. Mi a magunk részéről ezért is ösztönözzük — a demokratizálási folyamat szerves részeként — a hazánk területén élő nemzeti kisebbségeket, hogy éljenek egyre bővülő jogaikkal. Nem kívánunk más országok belügyeibe beavatkozni, de számunkra nem lehet közömbös a szomszéd országokban, vagy bárhol a világban élő magyar ajkúak sorsának alakulása, egyéni és kollektív kisebbségi jogai érvényesülésének és anyanyelvi, kulturális ellátottságának kérdése, az anyanemzettel való.- akadálytalan kapcsolattartás biztosítása. Ezt mi alapvető emberi jognak tekintjük. Törekvésünk összhangban van a nemzetközi viszonyok számára meghatározó jelentőségű kölcsönös megértés és bizalom megteremtésének igényével, az emberi dimenzió nemzetközi érvényesítésének szükségességével, a helsinki záróokmány elveivel, a nemzetközi jog normáival. A kis országok szerepe Hazánk történelmében korábban szinte nem volt olyan időszak, amikor valamennyi nagyhatalommal egyidejűleg jó kapcsolatokat tudtunk volna fenntartani. Mindenekelőtt azért szemléljük aggodalommal a szovjet—amerikai viszony feszültségeinek időnkénti felerősödését, mert fékező hatásuk a kelet—nyugati kapcsolatok egészében érezhetők. Jóllehet, a 80-as évek elején a két nagyhatalom közötti párbeszéd hiányát a kis és közepes országok megnövekedett külpolitikai aktivitása nem eredménytelenül igyekezett ellensúlyozni, mi is úgy ítéljük meg, hogy a nagyhatalmak közötti közvetlen kapcsolatokat semmi nem helyettesítheti. Egy jól működő nemzetközi kapcsolatrendszer fontos feltétele, hogy az abban részt vevő országok sajátosságaik, lehetőségeik maximális kihasználásával hozzájáruljanak a rendszer egészének stabilitásához. E tekintetben különös felelősség hárul a nagyhatalmakra. Véleményünk szerint a kis országok mozgásterének beszűkülését nem a nagyhatalmak egymáshoz való közeledése hozza magával, hanem ellenkezőleg: a veszélyt mi a feszültségek „itúlreagálásában” látjuk, amely alááshatja és megsemmisítheti azt az elengedhetetlen bizalmat, amely nélkül semmiféle partneri kapcsolat kiépítése nem lehetséges. A súlyos történelmi feszültségeket megélt, nemzeti sérelmek sebeit hordozó közép-európai térségben a bizalom, az együttműködés, a jószomszédi viszony számunkra nem pusztán jól csengő kifejezések. Ezek a fogalmak nemzeti sorstragédiák, keserű vereségek nyomán leszűrt fontos tanulságokat hordoznak, ezért külpolitikai tevékenységünk alapelveit képezik. Nemzeti érdekeinkből kiindulva az elmúlt években a szomszédainkkal kialakított két- és sokoldalú együttműködésünk elmélyítésére, erősítésére és szélesítésére törekedtünk. Meggyőződésünk, hogy e kapcsolatok egyaránt szolgálják a magyar és a szomszédos népek érdekeit, és ily módon hozzájárulnak kontinensünk egésze biztonságának erősítéséhez, politikai légkörének javításához. Magyar—amerikai viszony A magunk részéről különös jelentőséget tulajdonítunk a magyar—amerikai kapcsolatok rendezettségének. Örvendetes ténynek tartjuk, hogy együttműködésünket ma nem terhelik lényeges, megoldatlan problémák, és kölcsönösen erőteljes laz elhatározottságunk, hogy az eddig elértekre támaszkodva érzékelhetően továbblépjünk. Közvéleményünk megelégedéssel fogadta az amerikai kormányzatnak azt a döntését, hogy 1978 januárjában viszszaadta jogos tulajdonosának, a magyar népnek államalapító Szent István királyunk koronáját és a koronázási ékszereket, e felbecsülhetetlen értékű nemzeti ereklyéinket. A magyar—amerikai kapcsolatok építésében már nem az alapozásnál tartunk, a falak már állnak, fenn van a tető is. A most következő lépés ennek az „épületnek” a berendezése, kényelmesen „lakhatóvá tétele” — s ez sem kisebb feladat, mint amit már eddig elvégeztünk. Országaink, népeink között sok az összekötő kapocs. A múlt század végétől kezdve, az európai és a magyar történelem tragikus eseményeihez kötődve — különböző hullámokban — az Amerikai Egyesült Államokba több millió 3
