Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-03-23 / 6. szám
„Elég jó időt futok...” VÁROSATYA AUSZTRÁLIÁBÓL Blacktownt (azaz Feketevárost) az őslakosokról nevezték el az Ausztráliát felfedező hajósok, még 1788-ban. A Sydney környéki település ebben a században indult gyors fejlődésnek, 1979-ben kapta meg a városi rangot. Itt él, s az itteni tanács tagja Charles Báli, azaz Báli Károly, aki nemrégiben több hetet töltött Budapesten, mint mondja — elsősorban beteg bátyja kedvéért. Sűrű látogatások a kórházban, egy-egy leruccanás a rokonokhoz Mosonmagyaróvárra és Egerbe, ismerkedés a rég nem látott Budapesttel. Báli úr azonban, mint ízig-vérig közéleti ember, a főváros tanácsi munkájára is kíváncsi volt. — Mifelénk az a divat, hogy ha valamelyik tanácstag külföldre utazik, tisztségét igazoló levelet kap a polgármesterétől, és azzal felkeresi azt a tanácsot, ahol éppen megfordul, baráti tapasztalatcsere végett. Kőbányai vagyok, persze, hogy oda, az ottani tanácsra igyekeztem legelőbb. A mi kétszázhúszezres városunk is munkások lakta vidék, gondoltam, lesz miről beszélgetni. A kőbányai tanácson éppen nem volt fogadónap, a portás, mondhattam bármit, nem engedett be. A személyes próbálkozást aztán hosszas telefonálgatás követte, mit mondjak, nem volt könnyű bejutnom. A lényeg azonban az, hogy csak sikerült beszélgetnem a kerület egyik tanácsi vezetőjével. Jártam a Fővárosi Tanács elnökhelyettesénél, Nagy Richárd úrnál is. Nos, bár a körülmények igencsak eltérőek, sok a hasonló feladat. Ilyen például az egyedüálló, idős emberek gondozása, ellátása. Nálunk Blacktownban a még egészséges, szívesen tevékenykedő nyugdíjasok segítenek sokat: a ,.Meals on wheels” (Étel kerekeken) — akcióban viszik házhoz az általuk főzött ebédet. — A tanácstagi tevékenység nyilván Blacktovmban is igen szerteágazó. Ön milyen területen a legaktívabb? — Nevemhez elsősorban a helyi tömegsportmozgalom fellendítését kötik. Magam is lelkesen „joggingolok”. Ahogy hallom, itt Magyarországon ezt kocogásnak hívják. Nos, sok-sok munkával elértem, hogy több mint húszezer embert is megmozgat egy-egy városi spartakiád, hogy ilyenkor az olimpikon együtt fut a nyolcéves kislánnyal. Mindemellett természetesen állást kell foglalnom a legkülönbözőbb ügyekben, mint amilyen az útépítés, a könyvtár, vagy öregotthon-nyitás, stb. — Milyen további tervek foglalkoztatják, mint tanácstagot? — Az igazság az, hogy egy ideje a visszavonulás gondolata foglalkoztat. Megválasztottak ugyanis a vasasszakszervezet egyik nemzeti szervezőjének, ami igencsak leköt. — Ez mit jelent? — Kilencen vagyunk a nemzeti vezetőségben: az elnök, a titkár és a hét szervező. Hozzám, mint az egyik szervezőhöz, a hajóépítés és -javításban, a gumiiparban, az üvegiparban, a kémiai iparban, a Hogy tetszik lenni? 1947-ben lett a Magyar Állami Operaház magánénekese, s egy évtizeden át énekelte Budapesten az operairodalom legszebb basszista szerepeit. Csaknem félszáz főszerep volt akkoriban repertoárján. Vajon hol és hogyan él azóta — ez iránt tudakozódtunk a 75 esztendős Bencze Miklóstól legutóbbi budapesti látogatásakor. — 1957 májusában érkeztem feleségemmel, Ilonkával az Egyesült Államokba. Azonnal elnyertem a Rockefeller Alapítvány 10 ezer dolláros ösztöndíját és így módom volt New Yorkban új szerepeket tanulni. Nem remélt nagy szerencse volt ez számomra, hiszen akkor már betöltöttem negyvenötödik életévemet. Emellett szebbnél szebb meghívásokat is kaptam. Felléptem egyebek közt a houstoni, a San Antonió-i, Fort Worth-i, a New Orleans-i, a louisville-i és a San Diegó-i operatársulattal és számos híres szimfonikus zenekarral. 1958-ban elfogadtam a texasi Voice at Baylor University ajánlatát és a Texasban levő wacói egyetem vendégművésze és tanára lettem. Nyolc esztendőt töltöttem ott. Kellemes évek voltak. Nemcsak azért, mert továbbra is hívtak vendégszereplésekre az államok különböző operaházaiba, hanem azért is, mert növendékeimmel is szerencsém volt: legtöbbjük szép sikereket ért el a pályán. Mint tanár, volt egy „bogaram”: nálam nem kaphatott diplomát, aki nem tudott Kodály-dalokat és magyar operaáriákat előadni, természetesen magyarul. Talán még a mai napig is Texasban élek, ha a Mississippi egyetemről nem kecsegtetnek dupla fizetéssel, és a Windsori víg nők főszerepével! Üj otthonomban több öröm is ért. Csak a legfontosabbat említem: 1971-ben rám osztották a Hegedűs a háztetőn főszerepét. 1980- ig 136-szor léptem Tevye-ként színre, s talán nem tűnök szerénytelennek, ha a helyi újságokból idézek: „Miklós Bencze mindent elsöprő diadalt aratott!” Mióta túl vagyok a hetvenen, ritkábban, csak jeles ünnepeken énekelek. De legalább élhetek a hobbijaimnak. Valamikor régen, mielőtt még Budapesten a konzervatóriumba iratkoztam, szüleim azt remélték, gépészmérnök leszek. Műszaki érzékem valóban mindig jó volt. Tizenéves koromban például már repülőmodellekkel nyertem rangos díjakat. Feleségemnek köszönhetem, hogy később a vasútmodellekbe is beleszerettem. Egyszer karácsonyra meglepett néhány játékvonattal. Most az egyik szobánkat hatalmas terepasztal uralja. Igazán jó szórakozás az alagutakon, hidakon, hegyeken és völgyeken száguldó vonatokat figyelni. Természetesen ebben a szobában mindent saját kezűleg készítettem. A dimbesbombos, tavakkal, patakokkal tarkított táj, gyermekkori emlékeimet, azaz a magyar tájakat idézik. Szóval mindent összevetve, köszönöm, jól vagyunk feleségemmel együtt. El kell még mondanom azt, hogy most azért látogattunk haza Magyarországra, hogy itthon ünnepeljük meg házasságunk 40. évfordulóját. Bencze Miklósné, a fáradhatatlan Ilona asszony egyébként — ezt az alabamai hírekből tudjuk — Donald város díszpolgára. A kitüntető címet azzal érdemelte ki, hogy ő az alapítója s a lelke — az ötven év feletti hölgyek városi tekeklubjának. Persze Bencze Miklós sem marad el a felesége mögött, hiszen nemcsak kiváló tanári címmel tüntették ki többször is, hanem munkássága elismeréseként Alabama Állam kormányzója a már csak történelemkönyvekben létező Déli Hadsereg tiszteletbeli ezredesévé fogadta, s ez bizony felér egy lovagrenddel. á. é. BALOGH NÉNI SZÁZÉVES Nem nagy ügy. Nem is ritka eset. Van itt a kanadai Békevár—Kiplingen, aki ebben meg is előzte. Mr. John Smith betöltötte a 106. évét. Itt a magyarok lakta vidéken mégis mindenki úgy érzi, hogy Balogh Mari néni sorsa külön emlegetésre érdemes. Ennek pedig oka van. Kellemes megjelenésű, energikus, virágot, szépet szerető, tisztes fiatalasszony volt. Nyolc gyermek édesanyja. Boldog család! S akkor az egész világ réme, a spanyolnátha egyik napról a másikra elragadta élete párját. Itt maradt árváival, takaros birtokával, harmincnyolc évesen özvegyen. Nehéz sorsa lett. A harmincas évek gazdasági 6
