Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-03-07 / 5. szám
Egy magyar sikersportág - a fogathajtás A fogathajtás küzdősport, %hol az ember a lóval, a fogattal, a tereppel, s nem utolsósorban saját fizikai teljesítőképességének határaival gyürkőzik. BARDOS GYÖRGY többszörös világbajnok országra utazó dánoknak kínálják a piros levet...) — A batyusbálon mindenki kitesz magáért, hiába, mi magyarok már csak ilyenek vagyunk. Általában százan jönnek el, mindenki hoz valamit, és a terem hangos a kiabálástól. „Kóstold meg Gyuszikám a töltött káposztámat”, „Mária, ettél már valaha ilyen körözöttet?”, „Ezt a kacsasültet nem hagyhatod ki” ... — Mikuláskor ötven-hatvan gyerek jön el, mindegyik ajándékot kap. Itt egyvalamire kell odafigyelni. Ma már olyan télapóra van szükség, aki magyarul és dánul egyformán tud. Minden évben megünneplik a koppenhágaiak március 15-ét, nagy sikernek örvendenek a budapesti művészek fellépései, Tamas Vető, azaz Vető Tamás nemzetközi hírű karnagy vezetésével pedig nemrégiben Lisztkoncertet rendeztek. Van azután még ulti- és snapszliverseny, a hölgyeknek sminktanfolyam. Akárhogy számolom, évente több mint húsz rendezvényük van. Élő, izmos klub. Vajon melyik a legemlékezetesebb esemény? — Az Egri csillagok vetítése — vágja rá habozás nélkül az elnök. — Itt volt Várkonyi Zoltán is. Héttől kilencig tartott a vetítés, de még tizenegykor is ott volt mindenki, azaz négyszáz ember. A művészcsoport legutóbbi szereplésére is sokan voltak kíváncsiak, száznegyvenen ültek, hogy hányán álltak, azt nem tudtam megszámolni. A tisztesség kedvéért rögtön említést tesz egy kudarcról is. Friss, és ezért fájó emlék. Az István a királyra (igaz, szerencsétlen időpontra, egy szombati nap délután fél háromra tudtak csak mozitermet bérelni) mindössze ötvenegyen voltak kíváncsiak. „Ilyen leégés még nem volt...” Mangold úr javasolja, hogy a Magyarok Világszövetsége a filmek helyett térjen át a videoszalagok küldésére. Dicséri az új listát („vannak már használható dolgok benne”), és kéri, ha mégis filmet kapnak, az legyen jó állapotban, ne kelljen folyton leállni, szakadásokkal bíbelődni, ne recsegjen a hang. A filmklub 1987-ben a növekedés útjára szeretne lépni. Nem éri be a másfél száz taggal, ezért toborzóversenyt írt ki. Idézet a klubhíradóból: „Kedves klubtársak. Megkérjük tagjainkat, hogy segítsenek új tagokat szervezni. A vezetőség jutalmazza a tagtoborzó versenyt. Két új tag bejelentkezése esetében egy üveg magyar bort, négy új tag bejelentkezése esetében két üveg magyar bort, öt tagon felül pedig három üveg magyar bort kap ajándékba.” Mit lehet kívánni? Fogyjon minél több palack — és élvezzenek minél több jó magyar filmet. (Mely utóbbi egyébként itthonra sem utolsó kívánság.) HALASZ GYÖRGY A SZERZŐ fEl-V iF.I — Tudja-e, hogy a négyesfogat-hajtás az elmúlt másfél évtizedben a legeredményesebb magyar sportág volt? — kérdezett vissza a telefonban Váczi Ernő, a fogathajtók szövetségi kapitánya, mikor azt kértem tőle, üljünk le beszélgetni a sportágról. — Nem tudtam — vallottam be — csak azt, hogy többször nyertünk világbajnokságot... — Pedig a négyesfogat-hajtásban a hetvenes évek elejétől világbanokságokon, Európa-bajnokságckon tizennyolc aranyérmet szereztünk. Annyira magyar szám volt, hogy a mezőnyt két részre osztották: a magyarok és a többiek ... Amikor személyesen találkoztam Váczi Ernővel, hamar beigazolódott, amit a telefonbeszélgetés sejtetett: a sportág szerelmese, igaz, nem „elvakultan”. — A fogathajtást 1969-ben emelte hivatalos sportággá a Nemzetközi Lovas Szövetség — mesélte —, majd 1971-ben rendezték meg az első Európa-bajnokságot Budapesten, a Vadászati Világkiállítás keretében. Akkoriban volt olyan világbajnokság, ahol mindent megnyertünk, amit csak lehetett: a csapatbajnokságot és az egyéni verseny első három helyét. — Többször használta a „volt" szót. Ma már nem vagyunk elsők? — Az élen vagyunk, de . . . az a régi hegemónia már nincs. Illetve .. . most nincs. Mielőtt azonban abba merülnénk bele, hogy már megint egy olyan sportág, ahol a múlt dicsőségéről lőhet csak beszélni, menjünk vissza -gy kicsit az időben. Persze, nem akarom a régi görögöknél, meg a rómaiaknál kezdeni, hogy már ott is léteztek kocsiversenyek, mert... még ma is akadnak olyanok, akik összekeverik a lósportot a lovassporttal. Maga például tudja-e, hogy mi a különbség köztük . .. — Nem! — A lósport az ügető, meg a galopp. A lovassport meg többek között a fogathajtás. Az egyik sport a javából, a másik meg inkább szerencsejáték, mint sport. Maradjunk ennyiben. — Jó, maradjunk a fogathajtásnál. — Bár csak 1969-ben lettünk hivatalos sportággá, mi a versen ^hagyományainkat vagy ötven ■vvel élőbbről tartjuk nyilván. Akkoriban versenyzett egy Pettkó Szandtner Tibor nevű hajtó, iki világhíressé tette az ősi magyar fogatolási módot — ez könynyű szügyhámot és könnyű kocsit jelent —, szemben az angol fogatolási móddal, amit kumethám és nehéz kocsi jellemez. — Mi a különbség? — A kívülálló arról ismeri meg a kétféle hámot, hogy a kumetnél egy vastag bőrkarika látható a lovak nyakában, a magyar szügyhámnál egy vastag vízszintes szíj van a lovak szügyén. A különbség persze sokkal több. Ami a lényeg, a mi hámrendszerünkkel sokkal jobban irányíthatók a lovak. Mesélik, hogy a második világháború utáni óriási őstehetségünk, Kádár László egyszer fogadásból harminc métert tolatott a négyes fogatával egy nyomon. Aki látott már fogatversenyt, az tudja, mit jelent. Aki nem, annak elmondanám, hogy a versenyen három métert kell tolatni, s még ez sem sikerül mindenkinek. De maradjunk azoknál a bizonyos sikeres hatvanas éveknél. Ekkoriban még nyugaton a fogathajtás az unatkozó milliomosok sportja, szórakozása volt. Mert legyünk őszinték, nem tömegsport a miénk. Négy egyforma lovat összeválogatni, megvenni, betanítani, eltartani, valamint versenykocsit, szerszámokat vásárolni, majd mindezt versenyről versenyre utaztatni... ezt kizárólag milliomosok engedhetik meg maguknak. Mi, magyarok csak a mezőgazdasági nagyüzemeink, a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok anyagi segítségével juthattunk az élvonalba. Manapság például már körülbelül évi egymillió forintba kerül egy négyes fogat fenntartása. Részletezzem, hogy milyen ma egy verseny-négyesfogat? — Megkérem rá. — A négyes fogat, mint versenyeszköz, az évszázadokon át használt közlekedési eszközből fejlődött ki. Az úttalan utakon négy ló erejére is szükség volt, az irányításukhoz pedig a kocsis különleges ügyességére. Mert a négy ló az nem a két ló duplája, már ha az irányításukról van szó ... A négyes fogat emellett a pompa, a tulajdonos társadalmi helyzetének jelképe is lett. Ez kicsit így van ma is. Egy versenyfogat egy ország lótenyésztéséről, s a mögötte álló gazdasági és ipari háttérről is árulkodik. Egy jó négyes fogat összeállításához mindenekelőtt nagy szakértelem és sok-sok munka szükségeltetik. A négyes fogat nem egyszerűen négy egyforma lovat jelent. Mindegyiknek megvan a maga sajátos szerepe. A két hátulsó — a bal oldali „nyerges” és a jobb oldali „rudas” — adja a biztos alapot, ők a „húzóemberek”. Ezt most nem viccnek szántam, mert a ló, köztudott, nem egy állat, hanem társ. Muity Ferenc, az egyik válogatott hajtó csak így hívja őket: sporttárs 15
