Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-01-10 / 1. szám
j Picked for Fair Pa UDY tommjMR Swi‘ * WeaJtbr Hud,', j who only seven — **' 1 r a£=w. ^S?'3v~ Will ride on 7hh°' ln co>' •enta the »?' i"*1 wl end the o«m ro*l,w»y j elation |B°JÍ?°2í 9««»i négy gyermekét mosásból, takarításból kín-keservvel tartotta el. Apám rendőr volt, de nemigen adott haza pénzt, elitta, amit keresett. Amikor édesanyám megözvegyült, akkor sem lett nálunk nagyobb a nyomorúság, mint apám életében volt. A csoda, amelyről ábrándoztam, kamaszlány koromban következett be. Az uszodában megszólított egy úr és kezembe nyomott egy névjegyet azzal, hogy másnap menjek el Pallay Anna tánctermébe, az Akácfa utcába „próbatáncolásra”. Az óriási lakásban több tucat korombeli lány gyűlt már össze, aztán valaki a zongorához ült és nekünk lányoknak fel-alá kellett sétálni a zene ütemére. Ennyi volt az egész. Az esetlenebbeket rögtön hazaküldték, s csak tízen maradtunk. Talán mondanom sem kell, repdestem az örömtől, pedig a dolgok neheze még hátra volt. Mivel kiskorú voltam, csak édesanyám beleegyezésével írhattam alá a szerződést. Jaj, mennyit sírt szegénykém, amikor megtudta, hogy néhány hetes tánctanulás után külföldi turnéra indulunk. Bejártuk egész-Olaszországot, de nem akárhogy. Akkoriban folyt az abesszin háború, s Itáliában a civilek csak éjjel utazhattak. Nekünk jobbára a vonat tetején jutott hely. Viszontagságos, de izgalmas kaland volt: minden este másik város varietészínpadán táncoltunk, mosolyogtunk. Aztán véget ért a vendégszereplés, lejárt a szerződés. Itthon Pesten azonnal munkát kellett keresnem, hogy segítsem a családomat. Másnap be is kopogtam — a legszebb ruhámban — a Moulin Rouge igazgatóságára, és szólótáncosnak ajánlkoztam. Eltáncoltam egy rumbát, egy valcert és szerződtettek. Három hónapig dolgoztam a Moulin Rouge-ban, amikor egy párizsi színigazgató meglátott és szerződést ajánlott föl. Párizsban a Bal Tabarin lokálban táncoltam, aztán New Yorkba mentünk vendégszereplésre az International Casino revüjéhez. Itt ért életem első komoly sikere: hétszáz lány közül én nyertem el a Miss Broadway címet. Az újságok öles betűkkel hirdették. „A tizennyolc esztendős szépséges magyar lány, Varga Gizi integet majd a New Ycrk-i felvonuláson a Broadway Association dísz-automobiljáról a kétmilliós tömegnek”. Sohasem felejtem el: virágos taftruhát és kolóniái kalapot viseltem. Ez azért is emlékezetes, mert a színpadon jobbára áttetsző fátyolban, esetleg testhez simuló neccruhában. illetve ezek nélkül léptem fel. Három évtizedes pályafutásom során sokan kérdezték tőlem, milyen érzés meztelenül a közönség elé lépni. A színpadon mindig felemeltem a fejem, a fénybe néztem a fénybe mosolyogtam, a fénnyel flörtöltem. Magával ragadott a zene. és ha tánc közben valami egyáltalán eszembe jutott, az a búzakalász ringása volt a szélben. Az amerikai turné után ismét Párizs következett. Űjra táncoltam a Bal Tabarinban. majd az Etoile-ban, a Lidoban. a Folie Bergéreben. A magánéletem viszont nem volt ilyen fényes. Hódolóim, imádóim mindig akadtak. De én válogatós, igényes voltam, az igazira vártam. És eljött ő is. ahogy megálmodtam. De még mielőtt összeházasodtunk volna, autószerencsétlenségben meghalt. Ügy éreztem ekkor, menekülnöm kell Párizsból, bármilyen áron is. Útlevelet azonban nem kaptam, csak úgy juthattam ki Amerikába, ha férjhez megyek. Egy amerikai artista szíves-örömest feleségül vett. Én Las Vegasban, ő viszont másutt kapott szerződést. Hétesztendős házasságunkból alig töltöttünk együtt három évet, aztán elváltunk. És eljött az a fájdalmas perc is, amikor úgy éreztem, búcsút kell mondanom a színpadnak. Panaszra okom azért nem lehet, hiszen 16 évesen még sikerem volt. Sokat törtem a fejem, hogy mivel kereshetném ezután a kenyerem. öt nyelvet beszélek, stewardessnek, titkárnőnek mégsem mehettem koromnál fogva és egyéb ismeretek híját. Hostess lettem egy Las Vegas-i éjjel-nappal nyitva tartó előlkelő étteremben. Szerettem ezt a munkát. Élveztem a nyüzsgést, a szervezést, s hogy a vendégek jókedvéhez én is hozzájárulhatok. Amikor nyugdíjba mentem, átköltöztem Floridába és azóta is ott élek boldogan. De ezt szó szerint kell ám érteni! Meri örülök, hogy felébredek, hogy egészséges vagyok, hogy élek. Az emlékekből pedig csak a szépeket őriztem meg. A pályámon sok lánnyal találkoztam, akiket a szomorúság tett tönkre. Mindig vidámnak. mosolygósnak kell lenni! Pedig nekem is kijutott a rosszból. Elvesztettem szerelmemet, a háború alatt pedig mindenemet. Az ismerőseim azt mondták, menekülnünk kell Párizsból, mert a várost bombázni fogják. Aztán nem a várost bombázták, hanem azt a kis falut, amelynek templomában meghúzódtunk. A fél templom rombadőlt, csak néhányan maradtunk életben. Ellenségeim irigyeim is mindig voltak. De ki gondol rájuk? Barátból már kevesebb jutott, de ezek őszinte, évtizedes barátságok. Egy lengyel származású táncosnő, akivel annak idején együtt kezdtük a pályát, a legjobb barátnőm, Párizsban él, akárcsak az a francia házaspár, akiket szintén jó barátaimnak mondhatok. No és az igazi barát, aki annyiszor bíztatott, segített a pályámon; Michel Gyarmathy. Kedvükért, a társaságukért évente néhány hónapot Párizsban töltök. 1971 óta járók rendszeresen haza Magyarországra. Ilyenkor aztán tobzódom az élet örömeiben: színházról színházra járok és élvezem a magyar gyógyfürdőket. Év közben kicsit összehúzom magam, spórolósan élek, hogy nyáron teljék az utazásra. Például csak egy régi kiskocsit, nem pedig luxus sportautót tartok. Az a fontos, hogy ne kelljen tolni, nem igaz? ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA 15
