Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-02-21 / 4. szám
— Egy amerikai vezérigazgatónak vagy egy menedzsernek jóval nagyobb-e a hatásköre, mint önnek? — Biztosan sokkal nagyobb, de a lehetőségei is tágabbak. Magyarországon a vezetés annyi áttételen keresztül jut érvényre, hogy egy intézkedés — ha az ember nem elég határozottan, következetesen viszi végig — elmosódik, elmásul. . . Egyébként úgy érzem, hogy minden területen többet kellene nyújtani a napi munkában művezetőknek és vezérigazgatóknak egyaránt. — Ehhez milyen ösztönzésre volna szükség? — Csak ösztönzéssel nem lehet mindent elintézni. Bár az is fontos: a munkát meg kell fizetni... Ugyanakkor a RÁBÁ-nál bevezettük — nem biztos, hogy jó, de jobbat nem találtunk ki eddig —, hogy az év végén vagy tisztességes anyagi elismerést adunk a vezetőnek ... vagy felmentő papírt. Tehát én nem azzal büntetek meg egy vezetőt, hogy nem adok neki pénzt az év végén. Ha a vezető úgy vezet, hogy nem érdemli meg az év végi borítékot, akkor azt az embert el kell onnan tenni... Sok probléma ered abból, hogy nálunk a legkisebb költség a munkabér ..., mert amíg az érvényes: fizetgetünk, dolgozgatunk, addig sok mindennel kísérletezhetünk, az igazi megoldást nem fogjuk megtalálni. Az igazi megoldás szerintem: adjunk igazi értéket a munkának, s aki a munkáját jól elvégzi, azt rendesen fizessük meg. Aki pedig erre nem képes, annak mondjuk azt: nem vagy rá alkalmas ! 2. A vezérigazgató, irodájában az első Skála nagyáruház fényképe alatt 3. Burgert Róbert, az állami gazdaság lótenyészetének egyik büszkeségével FOTÓ: MTI A mintagazdaság mintavezetője 1. A RÁBA legkeresettebb terméke: teherautók, autóbuszok futóműve Burgert Róbert ma a legismertebb mezőgazdasági szakember, az általa évtizedek óta vezetett Bábolnai Állami Gazdaság pedig az ország egyik mintagazdasága. A hozzánk látogató külföldi politikusokat, ha éppen a magyar mezőgazdaságra kíváncsiak, szinte biztos. hogy bábolnai látogatásra viszik el. Sokszor vádolták már meg Bábolnát azzal, hogy „kirakat”, csak a sok belepumpált állami pénz tette lehetővé, hogy ilyen sikereket érjenek el. Az elmúlt évben a Magyar Televízió bemutatott egy többrészes filmet, amely az állami gazdaság történetéről szólt. Ebből is kiderült, hogy Bábolna bizony nem mindig volt ,,eminens”, sőt, többé-kevésbé ráfizetéses mezőgazdasági üzem. amikor a többé-kevésbé bukott embernek számító Burgert Róbert odakerült Pécsről, ahol sikertelenül próbálkozott meg a nagyüzemi csirketenyésztéssel. Azután Burgert és Bábolna egymásra talált, s együtt olyan világhíres baromfitenyészetet hozott létre, hogy csodájára járnak. Ezt követte a kukorica iparszerű termelésének bevezetése, amellyel a világ élvonalába kerültünk, s folytathatnánk a sort. Burgert Róbert most a tévésorozatban elmesélte — talán először —, hogy bizony átélt egy olyan időszakot is, amikor mindennapi programjának része volt, hogy berendelték valamelyik felsőbb szervhez, adjon számot ilyen vagy olyan feljelentésben felsorolt vádakra, s ebben az időben mindennap várta a felmondólevelet. Rég volt, elmúlt. De érdemes felidézni néhány részletet úgy, ahogy azt Burgert Róbert a tévéfilmfoen elmondta: — Kutya kemény szárítóba kerültem Bábolnán, mert az előző bajból, a pécsi kudarcból valahogy kikeveredtem. De tudtam, ilyen még egyszer nem történhet meg, nekem Bábolna az utolsó dobásom. S tudtam azt is, még egyszer ilyen drágán nem szabad tanulnunk. Gondoltam egyet: hívjuk ide azokat a baromfis cégeket, világcégeket, akik ezt a legjobban tudják és tanuljunk azoktól... ne pedig a saját kárunkon, ugye, magyar módra. Minek azt kitalálni, amit már kitaláltak. Ez meg is történt. Leírtam, hogy mi az elképzelésem, de már előtte természetesen megbeszéltem a minisztériummal. Mindenki egyetértett. S ekkor tanultam meg azt, hogy amikor igent mondanak, az még tulajdonképpen nem az. Mert utána jönnek a többiek ... a főosztályvezető, az osztályvezető. S mind meg kell nyerni, mert ha nem, akkor megfúr. Megfúrni ebben az országban mindenkinek van hatalma. Százszorosán több, mint valamit támogatni. Mert valamit támogatni, az személyes rizikót is jelent. De valamit megfúrni, az nem. De keresztülverekedtük magunkat ezen, körülnézhettünk a világban, s a végén maradt a Lohmann, ez a nyugatnémet cég, akivel aztán felépítettük az egész programot. Olyan jól sikerült, hogy néhány év múlva már önállósulhattunk. Ez így egyszerűnek hangzik, de nem volt sima út. Mert ahogy ,.nőttünk”, állandóan falakba ütköztünk. Meg kellett küzdenünk a hazai gépiparral. Mert nem találtunk megfelelő etetőket, itatókat, gépeket, pénzünk meg nem volt az importra, elkezdtük ezeket mi magunk gyártani. Mekkora botrány lett belőle!? Ez ugyanis külön gépipari tevékenység volt, a kijelölt országos nagyvállalatok monopóliuma. Az ipar ugyan elküldött minket a kéréseinkkel együtt a fenébe, de mikor mi*1 kezdtük el gyártani, tiltakoztak. — Aztán akadt olyan szabálytalanságunk, amit a Keserű Jánossal, az akkori miniszterhelyettessel együtt csináltunk. Vettünk a Lohmnannéktól egy istállót. Eternit istállót, összeszerelhető!, újdonság volt ez még külföldön is, nem hogy nálunk. A szabálytalanság csak annyi, hogy felsőbb engedély nélkül hoztuk be. Hát akkor minket. . . szóval nagyon ... A fegyelmit a Keserű Jancsi kapta, az akkori miniszterelnök erre külön gondot fordított, hogy nagyon keményen járjanak el velünk szemben. Én kisebb büntetést kaptam, mert én csak a sor végén álltam. Ne irritáljuk az építőipart, mondták, majd a magyar szabványok szerint, a magyar profilgazda épít nekünk. Megkérdeztem: Lebontsuk ezt az istállót? Le kell bontani! Mondtuk: Azt el is kell határozni! Nem adták ki a határozatot. Az istálló azóta is áll, azóta is használjuk. Aztán jött a következő húzásunk, a következő .. . addig, míg ki nem derült, az ország egyik legjobb mezőgazdasági üzeme lettünk. Azóta azt mondják, könnyű nekünk . . . POKORNY ISTVÁN 15
