Magyar Hírek, 1987 (40. évfolyam, 1-23. szám)
1987-02-21 / 4. szám
A hegyi szerpentin mint valami fekete kígyó tekereg a hófödte hegyen, körülötte a büszke fenyők roskadoznak a hó alatt. A máskor turistáktól nyüzsgő Szilvásvárad most olyan végtelen nyugalmával, hósüveges házacskáival, mint egy mesekönyv képeslapja. A Nyugat-Bükk üdülőterületének tán legismertebb célpontja ez a község. A klasszicista Pallavicini kastély — jelenleg szakszervezeti üdülő — Ybl Miklós alkotása. 558 hektár kiterjedésű védett parkjában tavasztól késő őszig különleges növények díszlenek. A közelben találhatjuk a világhírű lipicai ménes birodalmát, a lovak szálláshelyét, s a lovasmúzeumot. Az épület — hatalmas kapuival, gyönyörű kovácsoltvas lámpáival — inkább elegáns kúriának, mint istállónak látszik. A lovasmúzeum mögötti, hóval borított dombon különleges faragott emlékjelek: patkók, kocsikerékkel díszített fatáblák, oszlopok. A fahidacskán, s a faragott kapun áthaladva szemünk először a legnagyobb táblán akad meg: a lipicai tenyészet nyolc törzsének neveit olvashatjuk rajta. A további négy táblán azoknak a lovaknak a neve áll, amelyek versenyzésükkel, utódaikkal járultak hozzá a világhír megtartásához. A lipicai emlékpark gondolata 1985-ben, a szilvásváradi fogathajtó versenyen merült fel. amikor Finta Gábor egyik kedves lova, Zánka — szívgörcsöt kapott, kitántorodott a fogatból és elpusztult. A közelben állók láthatták, hogy hajtója térdre ereszkedik és peregnek a könnyei. Finta Gábor a verseny délutánján azzal kereste meg Egri Zoltánt, a lipicai ménes vezetőjét, hogy szeretné lovát a közelben elhantolni, s a helyét megjelölni. Ezt követően határozták el a szilvásváradiak — egyetértésben a ménes gazdájával, a Mátravidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdasággal —, hogy egy olyan ligetet alakítanak ki, amely a ménes híres verseny- és tenyészlovainak emlékét őrzi. A munkára Zágony István népi iparművész kapott megbízást. A park nem csupán a világhírű lipicaiak emlékének adózik, néhány szeglete a magyarság ősi lókultuszára is utal. ___ Honfoglaláskori leletek bizonyítják, hogy őseink a harcosokat együtt temették el lovaikkal. A fehér ló legendája a pogány magyarok fehérló-áldozásától a népmeséken át a legutóbbi fogathajtó világbajnokság aranyérméig ível. Zágony István munkatársaival megkísérelte feleleveníteni azt a környezetet, amelyben honfoglaló őseink lovakat áldoztak: a kegyhelyet, ahol a szertartást végezték, a sámánoszlopot, a maga jellegzetes jelképeivel, a későbbi századokban használatos lármafát, amelyek mind kapcsolódnak a lovas életmódhoz. A másfél év alatt, amíg a míves faragású oszlopok készültek, a művész második otthona lett Szilvásvárad. Látszik-érződik ez azon is. ahogy végigvezet „birodalmán”, mesél élményeiről, a helybéliekkel közös további terveiről. Ismerik a műhelyekben, az istállókban, s az emberek mellett barátai a lovak is. A ló, amely nem egyszerű haszonállata, hanem társa is a magyar embernek. Vele volt, amikor hazát keresett, háborúkban, munkában, manapság vele van a sportban és legendás lényként a közös emlékezetben ... ZIKA KLARA FOTO: REZES MOLNÁR ESZTER ÉS PUSKÁS LÁSZLÓ LIPICAI EMLÉKPARK 9
