Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-27 / 26. szám
1. A Polányi család tagjai 2. Hans Zeisel, chicagói professzor 3. Lee Congdon amerikai történész, aki a Polányi-müvek nyomán tanult meg magyarul 4. A család és a tanítványok nevében Kari Polányi mondott beszedet a simái FOTO: GABOR VIKTOR POLÁNYI- r a| / . I , * ca,mnm Egy pályaív tanulságai A Polányi Károly emlékének szentelt tudományos ülésszak egyik szünetében beszélgettünk Hans Zeisel chicagói professzorral a kiterjedt Polányi család egyik tagjával. Arról, hogy a inai Magyarország új társadalmat épít és bár ennek döntő kérdése a legmagasabb technikával, gazdaságosan elérhető termékbőség, ez „csak” az alap. (Ez a „csak” persze iszonyúan nehéz erőfeszítések eredménye lehet.) A termelés azonban nem öncél: a lényeg az, hogyan alakul ki az új társadalom magas erkölcsi minőséget hordozó új embere. A professzor hangsúlyozta, hogy Polányit mindig is ez az oldal izgatta: olyan társadalmat teremteni, amely képes biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy az egyén megtalálja saját, igazi, „testhezálló” hivatását, a szellemi gazdagodás légkörét, a legteljesebb szabadságot. A professzor örült, amikor meghallgatta a hevenyészett és döcögő prózában elmondott versrészletet József Attilától. Ezek a sorok összecsengenek Polányi társadalmi ideáljával: Jöjj el Szabadság Te szülj nekem rendet Jó szóval oktasd, Játszani is engedd Szép komoly fiadat. * Azóta véget ért a tudományos konferencia, elkészíthető a mérleg. Az emlékbizottság, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia hívott életre, három feladatot tűzött maga elé. Megjelentetni egy kötetet Polányi alig ismert, vagy kéziratban maradt társadalombölcsészeti írásaiból. A könyv időben megjelent a Gondolat Kiadónál, sőt született egy bibliográfia is; azután egy cikkgyűjtemény a tudós bécsi korszakából, meg egy füzet a Polányi családról. A második teendő a Polányi házaspár hamvainak hazahozatala és ünnepélyes elhelyezése volt. A kanadai hatóság előzékenysége tette lehetővé, hogy erre is sor kerülhetett. Az ülésszak második napján a Kerepesi temető tudós-parcellájában — a világ sok országából érkezett kutató, hazalátogató Polányi családtagok és a hazai tisztelők karéjától övezve, Kanada budapesti nagykövete jelenlétében — történt a megemlékezés és koszorúzás a virágokkal borított sírnál. A Magyar Tudományos Akadémia és az emlékbizottság nevében Bognár József akadémikus, a Magyarok Világszövetsége részéről Randé jenő főtitkár, a család és a tanítványok képviseletében Kari Polányi mondott beszédet. Egy idézet Bognár professzor búcsúztatójából: „Polányi Károly, a nagy tudós és feledhetetlen társa a haladó mozgalmak kiváló harcosa, Duczynska Ilona végakaratuk szerint immár magyar földben nyugszanak. Ez a megújhodott magyar nép tiszteletadása személyüknek és annak az örökkön megújuló szellemnek, amely őket annyira jellemezte.” A harmadik feladat maga az ülésszak volt. Kilenc ország kutatói találkoztak — Japántól Kanadáig, az USA-tól Ausztriáig és Magyarországig —, hogy előadásokat tartsanak Polányi életútjának és tevékenységének különböző szakaszairól. Huszonnégy előadás hangzott el négy témaköriben: hogyan hatott a tudós a XX. század magyar gondolkodására? Azután két kiemelkedő mű — „A törzsi és archaikus társadalmak” és „A nagy átalakulás” — utóéletéről beszélték. Végül arról, hogyan termékenyítette meg Polányi a jelenkori közgazdasági és társadalomtudományokat? Japánból két kutató is felszólalt: Kurimato és Marujama. Érdekes előadást tartott az USA-ban működő Lee Congdon. A 40 év körüli kutató éppen a Polányi-művek nyomán Kezdett érdeklődni az első világháború előtti magyar szellemi élet iránt, amely olyan kiemelkedő gondolkodókat adott a világnak, mint Lukács György, Jászi Oszkár és mások. A tudós — ösztöndíjjal — két évet töltött nálunk, megtanult magyarul és megtanította nyelvünkre kisfiát is. Kanadából érkezett egy második generációs fiatal magyar kutató: Marguerite Mendell. A Polányi-könyy előszavának megírásában szerzőtársa volt Kari Polányinak, a Polányi házaspár leányának, akinek oroszlánrésze volt abban, hogy az ülésszak létrejöhetett. Az ülésszakot a sokféleség egysége jellemezte. Ez természetes, hiszen Polányi maga volt a sokszínűség. A történelem az ő életében is tele volt kanyarokkal, sőt „halálkanyarokkal”, viharos korszakváltásokkal. Polányi képes volt újra és újra kezdeni, önmagát is meghaladná, de hosszú, kanyargós útjai, szellemi kalandjai során volt néhány útjelző állócsillaga. A kezdetektől foglalkoztatta a magyarság felvirágzása, jóléte és akkor talált vissza hozzánk, amikor meggyőződött arról — a hatvanas évek elején —, hogy helyes irányba megyünk. Képes volt saját személyében feloldani az emberiség-méretekben gondolkodó tudós, a világpolgár és hazafi látszólagos ellentmondását. Polányi azt hitte, hogy a XIX. század nagy értékeit védi. Tévedett. Ez az ülésszak is megmutatta, hogy ő a jelené is, akinek művei elősegítik a békés és szebb jövőt. Az amerikai Margaret Somers, aki az egyik legérdekesebb előadást tartotta, arra hívta fel a figyelmet, hogy Polányi korszakról-korszakra történt megújulásainak titka: nem tért ki soha „a brutálisan változó valóság elől”. Üjra és újra megmerült a tapasztalatok tengerében, de egy pillanatra sem adta fel azt az intellektuális igényt, hogy felfogja és meghatározza a „tengeráramlatok” irányát. A Polányi típusú gondolkodók az „emberiség toronyőrei”. A tudományos konferencián előadás hangzott el a Polányi családról is. Sok szó esett a legendás házastárs, Duczynska Ilona izgalmas személyiségéről. Ilona asszony nélkül talán soha meg nem születik a Polányi jelenség. Megidézték szellemüket, a Polányi nemzedéket: a testvéreket, köztük a zseniális Polányi Mihályt és fiát John Polányit is, aki az idén vehette át a kémiai Nobel-díjat- (A családhoz tartozott a világhírű Szondi Lipót is, a „sorspszichológia” nagy kutatója, aki — bemutatni akarván a gének és a társadalmi körülmények elszakíthatatlan kapcsolatát, kölcsönhatását —, egy esettanulmányában a Polányi család egymásutáni nemzedékeinek leírásával igazolta elméletét.) És megjelentek az ülésszak előadásaiban a kortársak és a barátok, Jászi Oszkár, Lukács György és a híres második reformnemzedék más tagjai, akik itthon sorra megjelenő könyveik által napjainkban foglalják el méltó helyüket a magyar köztudatban. Hazatérnek a Polányi művek is. Az új kötet első írása egy Ilamlet-lanulmány. (1954-bcn írta, 1968-ban jelent meg a budapesti Kortárs hasábjain.) Kari Polányi a könyv előszavában nem hagy kétséget afelől, hogy a cikk Polányi személyes vallomása. „Nem akarta örökölni Dánia királyságát, a független szellem szerepét választotta.” De nézzük mit mond a tudós maga: „Hamlet az embert állapotról szól. Mindnyájan élünk, amennyiben vonakodunk meghalni. De elodázzuk a boldogságot, mer habozunk magunkat odaadni az életnek. Az élet az ember elmúlasztott alkalma. De végül is szeretett hősünk visszanyer egy részt az élet beteljesedéséből. Mikor a függöny legördül, nemcsak megbékélést érzünk, de valami indokolhatatlan hálaérzetet iránta, mintha szenvedései mégsem lettek volna egészen hiábavalók■” SZÁNTÓ MIKLÓS 11 I
