Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-27 / 26. szám
M atyóföld lakói hajdanán a téli hónapokban hímzéssel, kora tavasztól késő őszig pedig mezőgazdasági idénymunkával keresték meg a kenyérre valót. A korabeli krónikások feljegyezték, hogy áprilisban — amikor felengedett a fagyos föld — a matyó települések egyik napról a másikra elnéptelenedtek. Lakói beszegezték a kapukat, ablakokat, és bandába verődve nyakukba vették az országot. Más választásuk nem volt, ha élni akartak, menni kellett summásnak. A sokszor igen szerény bérért vagy természetbeni fizetségért látástól vakulásig kellett dolgozniuk. A mezőkövesdi öregek emlékezete szerint utoljára 1948 tavaszán indult el a summáscsapat, s így a mai fiatalok csak mesékből ismerik a summái éietet. eltűnt egy életforma, és senki sem siratja. Nem halt ki viszont a szintén kenyeret is adó népművészet, a gazdag hagyományokkal bíró matyó hímzés. Ellenkezőleg: általa vált világhírűvé hazánk e tája. Mezőkövesd idegenforgalmi nevezetesség lett, előszeretettel jönnek ide. Akad a külföldi vendegek között olyan is, akit épp Matyóföld népművészeté hozott Magyarországra. Ki hitte volna ezt nehány évtizeddel ezelőtt? — Még aztvsem igen hittük, hogy kizárólagosan hímzésből meg lehet élni. Nem is akaródzotf senkinek sem belépni a háziipari szövetkezetbe, mivel hát nem bíztunk a iövőben — emlékszik vissza Kispál Jánosné, aki ugyan már nyugdíjas, de vissza-visszajár régi munkahelyére rajzolni, hímezni. De talán meglehet érteni kishitűségünket — folytatja Panni néni — hiszen azelőtt jobbára a földből láttuk a kenyerünket. A himzés ugyan hozott, de csak aprópénzt. A hímzők szövetkezetének alapitói negyvenen voltak, ma pedig több mint kétezer dolgozót, főleg hímzöasszonyokat foglalkoztat a szövetkezet. Termékeik zömét exportálják. A sok színben pompázó matyó hímzést különösen francia, olasz és német földön kedvelik., ám újabban keresik az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban is. A szövetkezetben huszonnyolc népi iparművész fáradozik azon, hogy a mai igényeknek, ízlésnek megfelelően formálják, alakítsák az eredeti motívumokat. Erről a munkáról Kertész Istvánné, Erzsiké, a szövetkezet művészeti vezetője, népi iparmü— Sokan talán nem is sejtik, hogy a matyó hímzés eredetileg piros színű volt. Aztán az idők folyamán egyre bővült a színskála, először kékkel, sárgával, majd zölddel és rózsaszínnel. A húszas évek elején színesedett ki teljesen a himzés; ekkor már kiienc szint hasznaitok a kézimunkához. Napjainkban sajnos a népviselet már csak-szinpadon vagy bemutatókon divik. De a motívumokat igyekszünk átmenteni az öltözködésbe. Készülnek nálunk — és ezeknek Van hatarainkon túl is a legnagyobb sikerük — „szelídített” színekkel, finoman hímzett blúzok, ruhák, valamint a modern lakásba is illő szettek, terítek. Matyóföld leghíresebb hinzöasszcnya az 1557-ben elhunyt Kis Jankó Bori volt. A kivételes rajztehetséggei megáldott művész számos uj motívummal gazdagította a matyó népművészetet. Ha ö meglátott egy nyíló virágot a kertben, azt azon nyomban stilizálva lerajzolta, kifestette vagy hímezte és továbbadta. Azt is feljegyezték róla, hogy úgy tudott hímezni a hófehér gyolcsra, hogy a mintákat vázlatosan sem rajzolta meg magának. Keze munkája a szövetkezetben — ahol alapító tag volt — és az egykori lakóházában berendezett múzeumban látható. ÁROKSZÁLLÁSI ÉVA
