Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-12-12 / 24-25. szám

KÖNYVRITKASÁGOKAT JÓ ÁRON VESZÜNK

Ezen megakad ugyan a langaléta fiatalember tekintete, de neki nincs eladnivalója (hacsak a lelke nem - testi állapotáról ítélve). Rándít egyet alumínium-vázas háti cuccán (hátán hálózsákja, kebelén kenyere) és a polcok felé fordul. Kék farmer szerelékében máris ott sürög-forog élénken: megindul a játék, az „aktív böngészés”, tudja, hogyan kell, sokszor csinálta már. Aktívan böngész. Leemeli. Lefújja a port. Belenéz. Vizsgálgatja. Másikat vesz elő. Beleolvas. Belemerül. Hümrftög. Szakértelemmel méregeti: előzéklapja. Címlapja. Ajánlás. Index. Tartalom. Megvan mindene. „Komoly vevő.” Csak hát O’Riordan annyi ilyen „komoly vevőt” látott már, aki végül is kifordult anélkül hogy. Ennek se hisz, sem abban, hogy igazán akar, sem abban, hogy van pénzmagja (ennek? üres szalmája se, nem hogy csépelnivalója). Mi több: nem is foglalkoztatja, levegőszámba veszi.

De a Fiatal amerikai nem olyan fából van faragva, nem lehet csak úgy egykönnyen levegőszámfTa venni. Tudja, hogyan kell vén írek bizalmába beférkőzni - és elismerően bólint:- Komoly gyűjtés, O’Riordan úr, ritka szép, komoly gyűjtemény.- Hm.-De még mennyire! O’Riordan urat nekem már a Harvardon beajánlották. Haverok. Megfordultak a boltjában és azt mondták, idefigyelj, McCrum, az öreg O’Riordant el ne mulaszd. Ha Londonban jársz, hát caplass fel a Hampsteadbe; és elmagyarázták, merre keressem.- Hm.- Mert hogy úgy el van dugva. McCrum a nevem, Patrick McCrum. Nem könnyű megtalálni. Paddy.-Hm.- Szabad a hátsó helyiségben körülpislantani, Mr. O’Riordan?- Mmmm.- Köszönöm.

Élve az engedelemmel, Paddy benntermett a raktárban (hol is a szag, amely fogadta, ha lehet, még poshatagabb, még áporodottabb volt, mint elöl). Ott is, ugyanaz a spiel eleinte; a könyvrakaszokat kezdte tanulmányozni, ugyanolyan buzgalommal, mint az imént. Leemelte. Nyitogatta. Visszatette. Majd áttért a terep tanulmányozására. Milyenek a homályviszonyok. Az árnyékba húzódás lehetőségei. Az átlátási tengelyek hol törnek meg és hol vannak teljesen elvágva. Nincs-e olyan szögben beállított figyelőtükör.

A magas mahagóni szekrény a sarokban van ugyan, de úgy, hogy félig belóg O’Riordan látóterébe. Ezért, hogy megbizonyosodjék a dolgában és egyúttal, hogy a lélektani „megnyugtatás” fortélyos cseléhez folyamodjék, időről időre ki-kibukkan kék farmer szerkójában és kezében odavillantva, megkérdi :- Mennyi ez a CANTOS? Szakmai áron.- Az?- Az Ezra Pound, negyvennyolcas, Faber Faber, előzéklap hiányzik. Viszonteladónak.

Minden böngésző már a bölcsőben megtanulja, hogy az ár - ceruzával odafirkantva - az előzéklap felső sarkán található (csak ennek épp az olyanja hiányzik). Az aggastyánkori nyakmerevedésnek viszont megvan az a rossz tulajdonsága, hogy elfordításra fáj. Ám ezúttal, megérezve, hogy szakértő vi-KARAKAS ANDRÁS (NSZK) RAJZAI

szonteladóval van dolga, O’Riordan megkockáztatott egy tétova odafordítást; de mindjárt megbánta.

Felnyögött.- Harminc százalék rabattot adok - morzsolta a foga közt, sajgó nyakszirttel; és belemerült az utcai forgalom üres bámulásába.- Szép példány - vitte vissza Ezra Poundot a helyére Paddy -, kár, hogy.

Mi a kár? Nem mondta. A levegőben felejtette. Még megérdeklődött egy-két csinos, közhelyszámba menő bőrkötésest, Eliot THE WASTE LAND-jét, meg a DUBLINERS egy utánnyomását; azzal munkához látott.

A könyvszekrény két üvegezett ajtaja közt, a hézagban, alulról bevezette és egészen a zárig felcsúsztatta Z alakú feszítő-kampóját. Középütt, a zár alatt a kampót oly fineszesen fordította el, hogy zörrenés se hallatszott. A két ajtószárny széjjeltolódott, a zár nyelve kipattant.

Csak fél szárnyát tárta fel, a másik ajtószárnyat a tolóretesz alul-felül odafogta: ezt nem bántotta.

Precíziós, bökő-taszító-feszítő szerszámának amerikai tudományához veleszületett kézügyesség és tízéves egyetemi, könyvtári

gyakorlat párosult; mint rutinos művész, egy-kettőre elő-szemfényvesztette a szekrény felső polcáról azt a három fóliót, amely számba jöhetett: szimatolta, latolgatta.

Megint csak a kampót közéjük illesztette - „vezetgetőnek” a hézagban - a két ajtót oly firkásan közelítette, hogy a zár nyelve nesztelenül a helyére pattant; s a két szárnyat úgy eresztette össze, nesztelenül, hogy halkabb volt a művelet, mint a szú percegése. Utána a Z-vasat lehúzva, újból csak ott vette ki alul, ahol a hézagba bevezette. A műszert zsebre süllyesztette - jöhetett a radírozás. A zárat, a könyvsort mintha soha senki meg nem bolygatta volna. Sebbel-lobbal végezte - de lassított felvételben: olyan volt. Sietség, amelyet lefékez és minduntalan megszakít az alamuszi óvatosság. Az árakat az előzéklap felső sarkában kiradírozta, a gumimorzsát leverte.

... DORSET MEGYE MADÁRVILÁGA 1820-ból (200 font)

... CIRENCESTER VÁROSI LEVÉLTÁRI ADALÉKAI a XVII. századból (450 font sterling)

.. . EBORACUM: RÓMAI MEMORÁBILIÁK (csupa rézkarc és táblakép - 180 font).

Egy cseles hátranyúlással a három foliót becsúsztatta hátsó cucchordójának oldaltáskájába és azzal a lomhácska ődöngéssel, mely egyik mesterfogása volt, előóvakodott a raktárból és lecövekelt a kereskedő előtt.

O’Riordan kérdőleg felnézett és oldaltcsurgó teáscsészéjét lehelyezte az elázott könyvrakaszra:-Hm.- Hogy is vagyunk, lássuk csak. Vennék is: megtartanám ezt a DUBLINERS utánynyomást, de volna eladnivalóm. Potom-olcsó.

.- Hm. - (azaz: hadd lám).

Paddy McCrum baljával hátrakalimpált és mutatványosán ügyetlenkedve, háti-göncének oldalzsebéből előhalászta a három bőrbe kötött fóliót - úgy hadarta (ez is hozzátartozott, ez volt a spiel):- Ez a DORSET MEGYE MADÁRVILÁGA 1820-ból, kvatró, hibátlan, 300-ért is elmegy, ha van rá vevő. Ez a CIRENCESTER VÁROSI LEVÉLTÁRI ADALÉKAI a XVII. századból, oktávó, sajnos, kis hibával, ha nem volna hiányos, félezret megérne. - Míg mondta, sorra lerakta O’Riordan elé a könyvteknő peremére. - Ez meg EBORACUM: RÓMAI MEMORÁBILIÁK, nem nagy csuda, de megéri. Amilyen makulátlan és csupa metszet meg táblakép, 2-300-ért is elsütheti.

Erre való a fotografikus memória. Az árakat onnan tudta, hogy ő maga radírozta ki, így hát hanyagul-biztos volt a dolgában. Ä vénember némileg megélénkült, a köteteket sorra közelemelte a pápaszeméhez és felütötte az előzéklapot, hogy megvan-e - de persze, egyiken se, sehol ár: szűztiszta sárgultas mindegyik, világos, hogy az amerikai ürge brancsbeli.-Ha megállapodnánk, a DUBLINERS árát levonhatnánk - tette hozzá Paddy, biztatásul: nemcsak eladni jött, hanem venni is.- Egy csésze teát? - intett O’Riordan az örökké lobogó-forró teáskannára, amely a spirituszlángon ismét fütyülni készült; de hogy a farmeres fiatalember köszöngetve elhárította, mindjárt rátért, éspedig a maga brancsbeli, rókaravasz módján. - Nehéz idő-23