Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-12 / 3. szám
Forgatom a kezemben a kagylós törésű, fényes feketeszenet, százmilliókkal ezelőtt volt erdők kővé vált darabját, amely itt, az íróasztalomon arra emlékeztet, hogy „bányajárt” ember vagyok, leszálltam 530 méternyi mélységbe, s ott — Pécs-bányaüzem Istvánaknájának V. szintjén — csetlettem-botlottam úgy 2,5—3 kilométert. S bár azt mondják, a bányászromantika már a múlté, hősöket emlegetni régies ízű valami, engem ez a hatezer kalóriás kövület azokra is emlékeztet, akiknek ott lent az arcát nem láthattam, csak a szemük fehérjét, akiknek hangját el-elnyomta a gépdübörgés, akik sokszor a hétvégeken is leszállnak. Ök számomra hősök (akkor is, ha tudom, az egyes ember esetében nem hősies elszánás dolga, ha bányászkodásra adja a fejét), és valamifajta romantika nélkül sem tudom ezt a szakmát elképzelni ... Lent lenni, mélyen a föld alatt__Egymásra utalva, egymást félszavakból is értve... Leszállni újra és újra, tudván tudva, hogy a sújtólég, gáz, tűz, szénporrobbanás ellen — ez a Mecsekben mind valós veszély — nincs és soha nem is lesz százszázalékos a védelem. Sokat mond a bányászokról, munkájukról, hogy Szent Borbálát választották védőszentjüknek. Szent Borbálát, aki várak, pnskaportornyok oltalmazója, akit vihar, tűzvész, váratlan veszély ellen hívnak segítségül. * Bizonyos megszállottság, lelkierő kell, hogy lakozzék azokban is, akik a szénbányászat „földfeletti mezőin” különböző vezetői posztokon tevékenykednek. A szén értéke-becse, a szénbányászkodás gazdaságosságának megítélése ugyanis változó valami, sokszor — mint hazánkban napjainkban is — viták kereszttüzében változó. A hatvanas évektől úgy tíz éven keresztül — amikor még olcsóbban jutottunk kőolajhoz — a szén iránti kereslet stagnált, a kimerülő, mélyművelésű szénmezők helyett nem tártak fel újakat. Mint bebizonyosodott, későn ébredtek rá újra a hazai szén értékére, késve fogtak hozzá egy olyan fejlesztéshez, amelynek célja az időközben megdrágult kőolaj, földgáz erőművi eltüzelésének megszüntetése, annak érdekében, hogy e két értékes nyersanyagot elsősorban a vegyipar dolgozza fel, emellett a földgáz jóval több lakásba juthasson el. Tény, hogy a lakosság szénigényét is alábecsülték. Nem vették figyelembe, hogy egyre több lakás épül magánerőből, melyek az átlagosnál nagyobb alapterületűek, fűtésük sok energiát — sok szenet igényel. (Az építkezők többsége ugyanis, részben kényszerből: mert a földgáz sok helyre még nem jut el, részben gazdaságossági megfontolásból: mert az olaj drágább, a szenet választja.) Tavaly is — és előreláthatóan idén is — a több tízmillió dollár értékű import szén tekintélyes hányada a lakosság pincéibe került. A hetvenes évek közcpén-végén indultak a szénbányászatban azok a nagyszabású programok, amelyek megvalósítása ma is napirenden van. Az újabban kitűzött feladatokon túl, bizonyos késést is be kell hoznunk. Ugyanis adósságaink pontos visszafizetésének követelménye miatt, a programok indulásakor az elképzeltnél kevesebb pénz jutott a beruházásokra. így áll ez az eocénprogram esetében is, amely új barnaszénmezőket állított és állít termelésbe. Az Oroszlány-környéki új bányák teljesítményének teljes felfutása az eredetileg reméltnél később, csak az évtized végére várható. Amint az Oroszlány környékit, a Mecsek vidéki fejlesztési programot is az ott található szén földtörténeti korára utaló névvel jegyzik. A liászprogramot az ország legjobb minőségű, kohókoksz gyártására is alkalmas szénvagyonának fokozottabb kitermelésére indították. Pécs-bányaüzem, István-akna a liászprogram egyik fontos terepe. Az üzemvezetői iroda a Duna Gőzhajózási Társaság hatvan éve épült aknatornyának szomszédságában található. Pár száz méterre innen az István II. most még csupaszszürke betonépítménye tör a magasba. Szirtes Béla, vállalati beruházási főmérnök szülei már itt voltak a hatvan év előtti ceremónián. Nagyszülei 100 évvel ezelőtt Szlovéniából települtek át a mecseki bányavidékre. — Kétszáz esztendeje folyik ezen a vidéken bányászkodás — mondja. — Az apró bányák fokozatos koncentrációjával alakult ki a ma egy bányavállalathoz tartozó komlói, pécsi és vasasi bányaüzem. A hetvenes évek végén határozták el, hogy a kohászati célú kokszgyártásban növelni kell a hazai szén arányát. Magyarországon csak nálunk bányásznak kokszolható szenet, s ez zömmel a dunaújvárosi kokszolóműbe kerül. Időközben azonban az igények azt diktálták, hogy a lakosságnak és a korszerűsítés alatt álló pécsi erőműnek is több szenet adjunk. Ezért — részben világbanki hitelből — szén-előkészítőmű és brikettgyár is épül. A liászprogram magába foglalja a külszíni szállítási rendszert, a meglévő bányák korszerűsítését, új aknák nyitását. Több szenet is várunk, de azt is, hogy ugyanabból a szénmennyiségből több kokszolható koncentrátum legyen előállítható. — Arra törekszünk, hogy élenjáró technikát honosítsunk meg. S ha lassabban is, mint az eredetileg várható volt, a mecseki szénbányászat fejlődik és fejlődni fog a most induló, Vil. ötéves tervben is, bár előre tudjuk, kisebb ütemben, mint azt látni szeretnénk. (Egy közgazdasági szaklapunk ezt a pénzszűkével és a korábbi, nemzetközi méretű kokszhiány megszűntével magyarázza.) — Ma még egymás mellett található itt a hagyományos fatámos fejtés és a legkorszerűbb technika — vázolja a helyzetet Csethe András, Pécs-bányaüzem üzemvezetője. — A speciális mecseki geológiai adottságok miatt nem találtunk a fejtés korszerűsítéséhez megfelelő bányagépet. Ezért közös tervezésbe-fejlesztésbe fogtunk az angol Dowty céggel. E magyar— angol szellemi termék alapján — több, fontos Dowty-alkatrész felhasználásával — a Veszprémi Szénbányák Vállalat gyártja a biztosító berendezést. Segítségével a Mecsekben korábban soha nem látott teljesítményre vagyunk képesek, s ami egy bányában ugyancsak fontos, biztonságosabbá, könnyebbé tette a munkát, hadd mondjam így: humanizálta. Azóta már a második berendezést is megvettük. A fejtőgépet, Vasvájárnak, meg Vasladynek is nevezik a bányászok, s a becenév csengése sokat elárul. Volt már nálunk Belfegor névre hallgató gép is, ez hamar kikerült a bányából ,.. Valóban: kézifejtést, lapátolást nem láttam a „Vasvájár” körül. Azonban a munka a hegyhez képest csekélyke vágatban, irgalmatlan súlyú kőzettömeggel a fej felett folyik. A bányász nyilván másként látja, otthonosan mozog a számomra idegen világban, dicséri az új gépet, melyhez „inkább ügyesség kell, mint fizikai erő, ha jobb szakaszon tartunk, szinte élvezet vele a munka”. S mégis: ezen a fejtésen is elkelne több vájár. Hát még a mostohább helyeken ... Az utánpótlás kérdése itt is, országosan is nagy gond. Kísérőm, Tubák József műszakvezető bányamester még bányászdinasztia sarja. A Dowty mellett dolgozó csapat vezetője úgyszintén. Nekik még, évtizedekkel ezgjőtt — ahogyan mesélik — meg kellett küzdeniük azért, hogy leszállhassanak. Ma a Mecseki Szénbányák toborzókörútakat szervez, s az eredmény alig valami. Ezért aztán lengyel vendégmunkásokat is foglalkoztatnak. Egy mai pályakezdő jóval több lehetőség közül választhat, mint hajdanán, a ma nyugdíjazás előtt álló, 50—55 éves bányászok. Jobbára a gyengébb tanulók kerülnek vájáriskolába — nagyon kevesen — közülük is sokan, később elhagyják a bányát, ha kevesebb pénzért is, de sokkalta könnyebb munkáért. Itt, a Dowty mellett azt hallom, hogy néha húsz-huszonkétezret is hazavisznek, ami az ipari átlagkereset többszöröse. Ám csak nagyon sok — más szakmában alig elképzelhetően sok — túlmunkával. Többségük hónapok óta a szabadnapokon is dolgozik. A gazdasági vezetés — a váíiaiaiitól a kormányzati szintig — látja-érzi, hogy határozott lépések szükségesek. A bányászszakszervezet decemberi kongresszusán a főtitkár elismerte, hogy nem tudtak érvényt szerezni a túlmunkavállalásnak, határt szabó álláspontjuknak. Ez csak úgy lehetséges — hangzott el — „ha nyolcórai munkaidőben juthat a bányász az őt megillető bérhez”. Ebben az esetben talán a szakma utánpótlási gondjai is csökkennének. * Ügy tűnik, a kormányzat napjainkban pontot tesz egy számos pró és kontra érvet felsorakoztató vita végére, amely akörül folyt, vajon mi éri meg jobban: a szénbányászatba fektetni milliárdokat, avagy inkább a feldolgozóiparba, s az így nyerhető exportbevételből fedezni a szénbehozatalt. Az ipari tárca egyik érve — a bányászat fejlesztése mellett — az, hogy az 1985-ben szénimportra fordított pénzből egy új bányát lehetett volna nyitni. Az is bizonyítható, hogy a szénhidrogének erőművi eltüzelésének megszüntetésével mindenképpen jól járna az ország. A bányászok szakszervezeti kongresszusán bejelentették, hogy a következő öt év alatt nyolcezer bányászlakást építenek fel, melyeket a bányászok az eddiginél jóval kedvezőbb feltételekkel — azaz: lényegesen kevesebb készpénzért — kaphatnak meg. Nem sokkal a kongresszus után döntött a kormányzat a bányászok bérének tízszázalékos emeléséről. Folytatódik a bányák műszaki fejlesztése, modernizálása is. ami ugyancsak elengedhetetlen ahhoz, hogy növekedjék a szakma vonzereje, megtartóképessége, hogy a VII. ötéves tervre előirányzott évi 24 millió tonna szenet már ne csak mértéktelen túlórázással tudják bányászaink a felszínre küldeni. Ez a mennyiség azonban még nem elégíti ki sem a lakosság, sem az ipar, sem az erőművek igényeit. A távolabbi cél 30—31 millió tonna. E lehetőség valóra váltása által — szögezte le az ipari tárca vezetője — végső soron nyer a feldolgozóipar, nyer az egész nemzetgazdaság. BALÁZS ISTVÁN. FOTÖ: HORVATH DAVID 1 15
