Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-12-12 / 24-25. szám
De még postás sem kódorgott arrafelé, úgy látszik, manapság senki se hord egyenruhát. Aztán azon tűnődött, nemsokára meghal. Ha meghal, semmi se következik utána, egyáltalán semmi. Ez félelmetes és megnyugtató, megint a kávé kettős zamatára utal. Igen, ez elkerülhetetlen is, de legfőképpen szomorú. Ettől a gondolattól kissé megszédült, meg kellett állnia. Hanem ahogy elindult, innentől ismét a tóra lehetett látni. Egy csónakból színes lobogóként Sári piros copfját lengette a szél. Ha a mólóról fejest ugrana, pár kraul-tempóval a csónakhoz úszhatna. Mégis hátat forditott, mert kiszámította, a csónak legalább négy év távolságra került tőle, s ő jelenleg a laktanyafogdában unatkozik. Innen is ki lehet látni a tóra, a tóhoz vezető útra. Sudár, vöröshajú hölgy halad rajta, hasonló korú kisasszonnyal, tizenhét, tizennyolcévesek lehetnek. Olyan ez, mint egy látomás. Hiszen ez is Sárika! Kimászott a csónakból, négy évet előre szaladt, s itt termett ismét. Hogyan lehetne utolérni? Meg kell kérni az őrt, engedje ki, hiszen ez az egész csak előképző katonásdi, a laktanyafogság is az. Neki mindenképpen ki kell jutni innen, méghozzá azonnal, tíz, húsz, száz doboz cigaretta árán is. Csak öt, tíz percre, amíg utoléri azt a lányt, megmondja neki, a régi levelek kék maslival átkötve most is megvannak, és hogy akkor gyerekek voltak mindketten, egymásra nyelvet öltő gyerekek, s azért nem válaszolt azokra a levelekre, mert közben meg is kellett nőni, iskolába kellett járni, leérettségizni, katonasághoz bevonulni. Igen, ezt mind meg kell mondani. Öt, tíz perc az egész.- Sárika! A kisasszonyok hátra se fordultak. Talán nem hallják, pedig csak öt lépés választja el tőlük.- Sárika! Most még szaporábban lépkednek. Lobog a hajuk, lobog a szoknyájuk. Befordulnak a helyi cukrászdába.- Sárika, hát nem ismersz meg, négy évvel ezelőtt ebben a gyerekpenzióban, ugyancsak itt a tó partján, a Rózsakertben ... Ördög, pokol, ebből botrány lesz, már mindenki őket bámulja, helyesebben csak őt, mert a lányok tüntetőén és elutasítóan a kijáratot kémlelik.- Sárika, a kék szalaggal átkötött leveleket ma is őrzöm, akkor még gyerekek voltunk, nem engem illetnek, majd annak, aki... Sárika arca lángvörös, olyan majdnem, mint a haja. Már nem copfban, édes, fitos kontybán hordja.- Sárika, értsd meg, vissza kell mennem a laktanyába, fogdában vagyok ugyanis, de sikerült kilógnom, mert... hol találkozhatnánk, mondjuk holnapután, akkor kimenőm van ... és ... Mindenki bámul. Az egész cukrászda bámul. Hadd bámuljanak. Sárika szájaszéle alig láthatóan megrezzen.-Jó - suttogva hadarja - holnapután itt a cukrászdában. Jó...- Oh, nagyszerű - na most aztán spuri, vissza a kaszárnyába, még elbúcsúzni is elfelejtett. Holnapután, holnapután. Csak semmi közbe ne jöjjön, el ne aludjon az őrségen, odafigyelni, résen lenni, holnaputánig, holnaputánig! Mindenütt a vízpart. Az egész várost eltakarja, az autókat, a villamosokat, a motorkerékpárokat, az elrepült éveket. Ketten haladnak a vízparton karonfogva, sudárfiatalon. Sárika és Béni. Néha szendén a szájuk is összeér. A leveleket sem kell visszaadni, azokról Sárika úgy döntött, hogy ezentúl is Béni a jogos tulajdonosuk. Pedig most is legfeljebb az ajkuk ér össze, mégis a szerelem teljességét sugallja ez a nyár. De hát akkor miért nem kapaszkodnak jobban egymásba? Miért engedték el egymás kezét? Mert jött egy másik lány? Mert kitört a háború? Fogságba hurcolták a katonákat? Csupa képtelenség. Sárikába kell karolni. Jó erősen, úgy, hogy ... Hogyan? Béninek eszébe jut egy nóta. Eleinte csak a szavait ízlelgeti, de lassan a dallama is megrezdül, dúdolni kezdi: Bármelyik Diánát Bármelyik Helénát bármelyik Lucsinát másnak hagyok Ha Sárikámmal, virágocskámmal szép violámmal vigadhatok. Igen, ezt kellett volna dalolni, jó hangosan, akkor is,. amikor az a másik lány jött, a háborúban és azután is. Csakhogy akkor még nem ismerte ezt a dalt, később tanulta meg, amikor már Sárikának híre-hamva se volt. Béni szemüvege mögül morcos gyerekek merednek a semmibe. Vajon kire haragszanak? A fontoskodó szülőket utánozzák? És egyáltalán, kik ezek a gyerekek? Hogyan kerülnek ide? A közelükben puli lohol, szájában gumibaba. Csak nem Sárika az, aki a kutya után szalad? És mit kiabálnak egymásnak? Nem, ezt már nem hallani. Felidézni sem lehet. A tó azonban itt van, mindent elborít. Nemsokára autók, villamosok, motorkerékpárok, emberek, zöld, piros, sárga útjelzőfények gázolnak bele. De addig is, hogy is van csak: Bármely Dianát bármely Lucsinát... Víztükör simaságú az úttest. CSELÉNYI LÁSZLÓ (Csehszlovákia) Anyamadár-sirató Itt állok a férfikor harminchat éves eredejében Múló zajok dúló habok köröttem lengő végtelen Kassák Lajos érdes szava utolsó görcsös sóhaj-áram Testvérbátyám ősöm atyám elalszik ha kihunyt a nap Kihez szóljak kivel osszam meg kenyerem felét Eljött az idő s mi teljesek vagyunk mint a beojtott fák Itt állok a férfikor vadonerdő-emlejében Ebenszín égbolt fekete hajad lobog fekete véred Ficánkol ó az ifjúság lenyeli a keserű-édes Pilulát élsz te a fonál végén anyamadár-szemében Ébenszín égbolt keserű gyümölcse kinek adjam át A felgyülemlett indulat mézét ismerlek ezer éve Tízezer éve százezer vagy millió milliárd éve Itt állok a férfikor gerincén már látom a lejtőt Amint hajlik visszafelé Kassák Lajos szigorú éje Elsötétül az ég s a házak falai beomlanak Érsekújvár göcsörtös ujja a kiskertek a kivirágzott Elnyeli őt is az idő torka elnyeli mint a csontot Csipkebokor-álruhában elindul társait keresni De nem találja társait egyetlen társa nem akad Egyetlen híve nem akad vándorol a vak Dante-éjben A kiskertek a lila lappangó fény széthullón éppen Ismertelek a hegyekből jött s a tengerre szállt keményen Szavak zajok és sóhajok keveréke keserű-édes Csipkebokor-férfikor itt állok egyensúlya hol van Mintha egyedül élne a földön mintha nem is a földön élne SÜTŐ PETRE ROZÁLIA (ROMÁNIA) RAJZA TAKÁTS GYULA Egy bádogra festett képre Mikor tombolva fölénk rontott, a tabi tér hiába csattogott... Az égi kocsmában csak angyalok- nagyanyám ekként tanított -, csak angyalok s a muzsikus cigányok- az osztagok hiába égtek -, csak ők tekéznek, s láttam bábuk, golyók mint szikráznak a lángban. Kénsárga karddal rózsáink között vagdalhatott a rejtett hatalom. Be sem tettük az ablakot. Apám kiállt... Arcán a villám vakító maszkja fénylett... Emlékszem ... Most is látom, József karján a kis-gyerek, s mögöttünk szentelt gyertya ég ... Órám fölött ekként ketyeg a bádogon ma is a festett régi kép . .. 9
