Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-11-22 / 23. szám

MEGJAVÍTANI AMIT ELRONTOTTAK gyan az 1984 végén elkészüli, víztározó tölté­sein haladunk, madarak tízezrei ülnek a vízen vagy rebbennek föl az orrunk előtt. Nemes kócsagok is. Két teljes tekercs film: 72 kocka. Ennyit fényképeztem le közülük. „Ritka madár” — nemcsak madarakra mondjuk. „Ritka vendég” — ezt jeleníti a ki­fejezés. Ahogyan látom, a nemes kócsag meg a töb­bi — a kiskócsag, a kanalas-, szürke- és vörös­gém (nyolc, tíz, harmincegy, húsz párt szám­láltak belőlük össze 1980-ban) — már nem ritka vendégek errefelé. De a tihanyi Külső-tóról se feledkezzünk meg! Igaz, hogy sem a madárvilág sem a Ba­laton tisztaságának védelme szempontjából nem olyan fontos, mint a Kisbalaton és kör­nyéke, de azért e riport címe, amit egyébként Berendi Jánostól kölcsönöztem, reá éppen úgy vonatkozik, mint a Kisbalatonra. Azon a bizonyos — 1947-es — keszthelyi szakbizottsági ülésen ugyanis Berendi ezt mondta: „Az volna a legcélszerűbb, ha ... igyekez­nénk megjavítani azt, amit a múltban a víz­rendezéssel elrontottak.” A Tihanyi-félsziget hazánkban az első táj­védelmi körzet, 1952-ben lett azzá. A Külső­tó 1976-ban került a természetvédelmisek ke­zelésébe. Ekkor zárhatták el a kifolyó csator­nát, és kezdődött el a tó természetes feltöltő­­dése. öt esztendőn át tartott, amíg a víz ma­gassága elérte eredeti szintjét. És fele ennyi időbe se telt, amikor megkezdődött a vízima­darak visszatelepülése. A Kisbalatonnal azonban korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Igaz, egy része 1951 óta fokozottan védett madárrezervátum. Ez 1403 hektárnyi terület. Itt a madarak költőhelye, s ez a kis világ nem­csak a kirándulók, a fotósok vagy riporterek számára tilos, hanem még a természetvédelmi őröknek is az a költés és a fiókanevelés ide­jén. Pedig: leírhatatlanul és lefényképezhetet- Az újjászületett Külsö-tó Sajkád felől lenül csodálatos ez a táj! Még a hozzá vezető út is felejthetetlen. A három kilométeres Hé­víz-csatorna, benőve a fehér vízililiomok és a kikericssárga vízitök virágok ezreivel, tíz­ezreivel. Vagy itt a Gurguló-csatorna: igaz, a húszas években ásták, részese volt a Kisbala­ton lecsapolásának, ám erről nem ő tehet, ha­nem akik készíttették. De nemcsak tiszta vi­ze, növényvilága, a szemet-lelket gyönyörköd­tető virágos káka és a többi miatt lett szá­momra kedves, hanem azért is, mert legalább nevében őrzi a pákászélet egyik mozzanatát. A csatornán ugyanis nem volt zsilip, s ami­kor a pákászoknak át kellett emelniük csó­nakjaikat a Zalára, fatörzseken gurították át nehéz járművüket az egyik víziútról a má­sikra. És irigylem, nagyon, Palkó Sándort, a Ma­dártani Egyesület megyei szervező titkárát, hogy egy héten át itt élhetett, ezen a csodála­tosan szép Diás-szigeten, vezetve a madártani kutatótábort. A részvevők: az általános isko­lásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály. Aztán irigylem azért is, hogy gyűrűzés közben kézközelböl megcsodálhatott társaival kere­ken hétszáz madarat. És még inkább azért, hogy jövőre — ha az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal hozzájárul — be­evezhet társaival a tilos területre, persze már csak augusztusban, jóval a fiókanevelési idő­szak után, és vasvillával kiszedik majd a Kis­balaton tükrét egyre inkább elborító kolo­­kánt, ezt az erőszakos vízinövényt. De ami egyik helyen sok, a másikon kevés. Az eredeti, vagy inkább a megmaradt Kis­­balatonon túl sok, a mellé épült víztározón egyelőre túl kevés a zöld. Pedig a tó és a tá­rozó: egymás kiegészítői. A tározó tulajdon­képpen „kifárasztja” a Zalát. Arra készteti, hogy mielőtt eredeti medrébe és a Balatonba érne, kanyarodjék egyet, járjon be hosszabb utat, s közben szépen rakja le a hordalékát. De ne csak azt, hanem a szennyező nitrogén- és foszforvegyületek egy részét is. Mióta a tározó megnyílt, nemhogy tovább romlott volna, hanem tisztult a Magyar Ten­ger vize. Pedig ez még csak az úgynevezett első lépcső. Ha megépül a második tározó, és az elsőben elszaporodik a nád, iákkor a tisz­tulás teljesebb lesz. Lakatos József állítja, hogy a Kisbalaton és a víztározó — ahogyan ő elkeresztelte: az Üj- Kisbalaton — párosa a madarak szempontjá­ból is remek együttes: — A fészkelőhely, persze, még mindig a Kisbalaton — mondja, és közben magyarázza, hogy ezért kell gondosan ápolni a nádat. Palkó Sándor a madárgyűrü-kollekcióval Mert a madárnak kell a friss nád, az előző évi, az egészséges, amit le tud szépen hajto­gatni, úgy fél méternyire a víz fölött. De kell neki a régi, az avas nád is, mert azt könnyű letörni, és belőle fészket rakni. . . A Kisbalaton 1403 hektárnyi fokozottan vé­dett, idegeneknek tilos területe tehát úgy, ahogyan van, teljes egészében fészkelőhely­nek mondható. No, de mire jó a madaraknak a víztározó? Én e pillanatban csak azt látom, hogy az úton, amely mintegy kettéosztja a hatalmas, 1870 hektárnyi vízfelületet, végig autók, motorok parkolnak, a víz szélén meg botok ágaskodnak, ahogyan mondani szoká­sos, egyik végükön ember, a másikon meg gi­liszta. Amikor mindezt elmondom kalauzomnak, Lakatos József csak kacag: — És akkor mit keres itt ez a kismillió ma­dár? És magyarázza tovább: a hatalmas, nyílt vízfelületen — még akkor is, ha több lesz rajt a növényzet — biztonságban érzi magát a ma­dár, hiszen messzi belátja a környéket, érzi, hogy nem tudnak váratlanul lecsapni rá. Az­tán: a víztározó máris tele van apróhallal, amire a horgász rámondja „szeméthal csak ez!”, de a madárnak éppen az ilyen kell. S igaza lehet, mert a horgászok az út men­tén bizony nem sok zsákmánnyal dicseked­hetnek, a madarak azonban sűrűn le-lecsap­­nak, és zsákmány nélkül kevés emelkedik vissza a légbe. — Hát ez az! — mondja elégedetten Laka­tos József. — Ezeknek már nem kell negyven­ötven kilométert röpülni, hogy a fiókáikat etetni tudják, csak átrándulnak ide a Kisbala­­tonról, pár kilométer az egész, és a szárnyra­­kapó új generációnak is könnyebb így az élete. Szó szerint idézem, mert úgy mondja, mint valami összefoglalást: — Áldásos dolog éf, nagyon! Meg az is, amit egy televíziós híradóban láttam: a riporter arról faggatta a vízügyi szakembert, milyen 1986 nyarán a Balaton vi­ze. A szakember válasz helyett fogott egy po­harat, áthajolt a csónak peremén, mert a tó közepe táján voltak, megmerítette a vízben, aztán kiitta. — Ilyen! — mondta. — Ma már ilyen. GARAMI LÁSZLÓ 18

Next

/
Thumbnails
Contents