Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-22 / 23. szám
ARCKEPVAZLATOK PITTSBUR Néhány héttel ezölőtt rövid tudósításban számoltunk be azokról az ünnepségekről, amelyeket a legnagyobb magyar alapítású amerikai fraternális szervezet, a William Penn Association megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendeztek. A jeles eseményt követő napokban azt kutattam Pittsburgh ben, hogy — sok ezer kilométerre Magyarországtól — az egyesületi tagok miként ápolják magyarságukat. A f ilmes Bános László filmoperatőr, aki mint egy hivatásos idegenvezető kalauzolt Pittsiburghben, az ember életét végigkísérő véletlenek szerepéről beszélt : — Én 1947-ben jöttem el Magyarországról. Egyedül, mert édesanyám közvetlenül születésem után, apám pedig 1944- ben meghalt. 1951 óta élek Pittsburghben. Az egyetemen rádiózást és televíziózást tanultam. A stúdiumok után a pittsburghi televízió oktatási osztályára kerültem, ahol operatőrként dolgoztam, majd a híradó, a television news úgynevezett repülőcsoportjánál alkalmaztak. Ez rendkívül érdekes munka volt, utazgattunk szerte a világban, ahol csak történt valami. Most egy üzletem van, fényképezőgépeket, filmfelvevőket, filmet, szóval mindenféle fotóscikket árulok, de szerződésem van a University of Pittsburghgel is: az egyetem sportéletéről készítek filmeket. Szeretnék egy félórás ismeretterjesztő filmet csinálni Magyarország történelméről, tájairól. Meggyőződésem, hogy Amerikában nagyon keveset tudnak erről a kis országról. A fogorvos-rádiós A városnézés után már a szálloda társalgójában várt dr. Molnár Victor. Szinte tökéletes magyar nyelvtudásának „hátteréről” így beszélt: — Mivel a nagyszüleim képtelenek voltak megtanulni angolul, viszonylag könnyű dolgom volt. A Pittsburghtől alig 20 kilométerre levő McKeesportban éltek és nem volt szükségük angolra, mert itt viszonylag nagyszámú magyar kolónia élt. Volt 3-4 magyar hentesüzlet, orvos, fogorvos, áruház, szóval minden, amire szükség volt. Nagyszüleim a mellettünk lévő házban laktak és én gyakran átjártam hozzájuk. Amikor azonban a szüleim egy élelmiszerüzletet nyitottak, már nem beszélhettünk csak magyarul, mert a magyarul nem tudó vevők azt hitték volna, hogy kibeszéljük őket. Fogorvosnak tanultam, és amikor besoroztak, az NSZK-ba, Wiesbadenbe kerültem. A véletlen úgy hozta hogy ott is egy magyar kolóniára leltem, minden hétvégén eljárhattam oda s így ott is gyakorolhattam a magyart. Amikor visszakerültem McKeesportba, és dolgozni kezdtem, a nagyszüleimtől és szüleimtől örökölt zeneszeretetem (nagyapám hegedült, templomban énekelt, apám pedig saját maga készített citerát), és a magyar gyökerek miatt elhatároztam, hogy magyar műsort csinálok a rádióban. Először 1956-tól 58-ig McKeesportban hetente félórás műsort készítettem. A műsor nagyon népszerű lett, ezért kaptam még 30 percet. Lemezcsemegéket kerestem. Azt hiszem a legkülönösebb lemezem ebből az időszakból a „Csak egy kislány van a világon” volt — norvégul. Ezt a műsort ismeretterjesztésre is felhasználtam, többkevesebb sikerrel próbáltam megértetni a hallgatókkal, hogy a cigányzene nem azonos a magyarnótával, mert ez utóbbi inkább hasonlítható a német liedekhez, vagy az angol népdalokhoz. Aztán jött a rock and roll-őrület, és a rádió új igazgatója úgy gondolta, nincs szükség a műsorra. 1959-től a Rádió WEDO-nál „Hungarian Varieties” címmel állandó műsort készítettem. 1976. óta a pittsburghi egyetem adóján „Music from Europe” címmel csinálok műsort és nyáron a McKeesporti adón szombaton esténként hallhatnak azok, akik érdeklődnek a magyar zene, a magyar kultúra iránt. A William Penn elnöke A William Penn elnöke Gay B. Banes szállodai lakosztályában először szüleire emlékezik. Bár Amerikában született 1916- ban, igen jól beszél magyarul. — Édesmamám a Zemplén megyei Kiskövesdről került 1910-ben Amerikába. 14 éves volt, amikor apám elvette feleségül. Pittsburgh környékén éltünk és a sors nem volt kegyes hozzánk. Egyik testvérem 1928- ban baleset következtében halt meg, másik testvérem szintén baleset miatt 19 évesen megégett, a harmadik pedig a II. világháborúban tengerészként szolgált, s egy japán kamikaze felrobbantotta a hajóját. Egy lánytesvérem még él. — 1934-től 1938-ig vegyészmérnöknek tanultam, azután 7 évig egy kis gyárban dolgoztam. Esténként a jogi egyetemre jártam. 1945-ben kaptam meg a jogi diplomát. 1947-től 1951-ig kormányhivatalnokként dolgoztam, majd saját irodát nyitottam és magánpraxist kezdtem. Ügy tíz-tizenkét város jogtanácsosi állását sikerült megszereznem, ezek közül volt olyan is, amelyiket 35 éven át töltöttem be. 1951-ben megválasztottak a Verhovay Segély Egylet titkárának, majd igazgatójának. 1955-től 1983-ig a William Penn jogtanácsosa, majd alelnöke, 1986-ban elnöke lettem. Lehet, hogy én leszek a William Penn elnökei közül a legrövidebb ideig e poszton, hiszen most töltöm be a 70. évemet, és 1987-ben, a legközelebbi konvención, új elnököt választanak. Ugyanakkor nagyon szép feladat jutott elnökségem idejére. A 100. évforduló méltó megünneplése sok munkát, körültekintést igényelt. Most, hogy túl vagyunk az ünnepségeken, az üzleti élet feladatainak megoldása mellett, a magyar örökség megtartásáért kell fáradoznunk a hétköznapokon. — A nyelv megtartásának lehetőségével kapcsolatban borúlátó vagyok. Visszanézve jól nyomon követhető a magyar nyelv kiszorulása az egyesület életéből. 1951- ben a gyűléseken még magyarul, négy év múlva, a Rákóczival való egyesüléskor már inkább angolul, és tíz év múlva már csak angolul beszéltünk. Igaz, a gyűlések, összejövetelek után az éttermekben magyarul diskuráltunk és ha hozzám bejön valaki az irodába, mindig magyarul beszélünk. De a gyerekeim már nem tudnak magyarul. Azt hiszem, a legtöbb amit tehetünk, hogy lelassítjuk ezt a folyamatot. Tudom, másakkal is beszélt arról, hogy a Ma-„ gyár Híreknek több oldalon kellene angolul szólnia. Nekem is ez a határozott véleményem, mert ezzel, ha a nyelvet nem is, de a Magyarország iránti érdeklődést megtarthatják a fiatal generációban. Buffalóból jöttek Fodor Mihály és felesége a New York állambeli Buffalóból érkeztek az ünnepségre. Fodor úr a William Penn buf falói fiókjának kezelője így beszélt a magyar nyelv fennmaradásának lehetőségeiről: — Mi úgy vagyunk a magyar nyelvvel, mint a törött szárnyú madarakkal. Amit gyógyítgatunk, dédelgetünk és aztán hagyjuk el » repülni. A fiatalok nemigen jönnek a hagyományos bálba, nékik csak a disco kell. Pedig a bálok nálunk azt a szerepet töltik be, hogy amikor összejövünk, magyarul beszélünk, dalolgatunk, és az összejött pénzt arra fordítjuk, hogy a magyarul miséző papnak fizethessük a lakását, a tiszteletdíját, és a templom fenntartását is, nehogy meg kelljen még ezt is szüntetnünk és még tovább ritkuljon a magyar szó Amerikában. — Nekünk a hazajárás az állandó nagy élményünk — kapcsolódik a beszélgetésbe Mid néni, Fodor úr felesége. Kicsit akadozva néha-néha angolra váltva beszél. — Szeretjük fenntartani a magyarságot és amikor először mentünk haza, hoztunk egy nokedliszaggatót. Két hónapig minden nap nokedlit ettünk. A végén már mondtam Mihálynak, na most már felejtsük el egy kis időre, mert nokedlimérgezést kapunk. A hagyományőrző Dankó István 24 évig volt a William Penn központi igazgató tanácsában, ma is a tanácsadó testület tagja és 1959 óta a detroiti 18-as fiók elnöke. Arról beszélt, hogy Amerikában, hanem Magyarországon is van még mit tenni a hagyományőrzés terén. — 1970-ben hazavittem lányomat a füredi Anna-bálra. A feleségem úgy felöltöztette, ahogyan minden szülő teszi az elsőbálos kislányával. Megkezdődött a bál a palotással. Már az sem igazán tetszett, hogy hivatásos táncosok járták, de hát ezt még elfogadom. De ami ezután következett, az már kiábrándító volt. A világ minden tájáról odaérkezők a „hagyományból” már semmit sem láttak, hallottak. A palotás után beatzene következett. — A hagyomány szerintem azt jelenti, hogy a múltból felidézünk valamit, amit a gyerekeinknek is megmutathatunk: nézzétek, ilyen ruhát viseltek nagyanyáink, ilyen és ilyen szokások voltak, így rennemcsak náluk 12
