Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-22 / 23. szám
Uitóídüt Közélet - diplomácia AZ ÉLET MÉRNÖKE VOLT Emléksorok Szent-Györgyi Albertról Szent-Györgyi Albert a Magyar Népköztársaság Zászlórendje átadási ünnepségén Edward L. Rovony nagykövet, az Egyesült Államok elnökének különmegbízottja az elnök és a külügyminiszter fegyverzetkorlátozási kérdésekben illetékes tanácsadója Budapestre látogatott. Találkozott Lázár Györggyel, a Minisztertanács elnökével és Várkonyi Péter külügyminiszterrel. * Várkonyi Péter külügyminiszter, aki a helsinki záróokmányt aláíró országok harmadik, Bécsben megrendezett utótalálkozójának nyitószakaszán vezette a magyar küldöttséget, találkozott dr. Kurt Waldheim osztrák elnökkel és dr. Peter Jankowitschcsal, az osztrák diplomácia vezetőjével. Mindkét részről méltatták a két ország közötti jószomszédi viszonyt, és síkraszálltak annak további elmélyítésére. Paavo Väyrynen finn külügyminiszter magyar kollégája, Várkonyi Péter meghívására Budapesten járt. Találkozott Lázár Györggyel, a Minisztertanács elnökével és Kádár Jánossal, az MSZMP főtitkárával is. A tárgyaló felek állást foglaltak a helsinki folyamat továbbvitele, a fegyverkezési verseny csökkentésének szükségessége mellett. * Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke fogadta Isam Ballengert, az egyesült államokbeli Déli Baptista Szövetség külügyi igazgatóját, aki a magyarországi Baptista Egyház meghívására látogatott hazánkba. A CSALÁDJOGI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA Az Országgyűlés őszi ülésszakán — egy ellenszavazat és hét tartózkodás mellett — elfogadták a családjogi törvény módosításáról előterjesztett javaslatot. Eszerint a jövőben a válni szándékozó házasfeleket még a per megkezdése előtt beszélgetésre hívják be, mert az a tapasztalat, hogy számos családi konfliktus megoldását segítheti egy-egy alapos, mélyreható, a konfliktusokat feltáró beszélgetés. A cél az, hogy csak a végérvényesen elromlott házasságok bontassanak fel. A törvénymódosítás azt is meghatározza, milyen alapvető kérdésekben kell az elvált házastársaknak a közös gyermekük életét befolyásoló kérdésekben együttes döntést hozniuk. A bíróság messzemenően a gyermekek érdekeit veszi majd figyelembe. (Amint a parlamenti vitában is elhangzott, az évenként harmincezer válás legalább ennyi gyermek jövőjét befolyásolja hátrányosan.) Várhatóan módosulnak a tartásdíjfizetés szabályai is. A bíróságnak módja lesz arra, hogy a körülményekhez alkalmazkodva rugalmasabban határozza meg a tartásdíj összegét, illetve mértékét. További változás: válás után — ha a közös lakás nem osztható meg — a távozó a lakáshasználati jog rá jutó részének megfizetését követelheti. Gazdaság A Nemzetközi Szálloda Szövetség Budapesten rendezte meg 24. kongresszusát. A világ egyik legjelentősebb idegenforgalmi szervezetének négyezerötszáz tagja 142 országot képvisel. A kongresszus nyolc szakbizottságából hatba magyar szakembereket is beválasztottak. A végrehajtó bizottságnak 1982 óta van magyar tagja, s a szövetség igazgató tanácsába négy személyt delegál a hazai szállodás szakma. Hé Augusztus végéig egymillió 490 ezer osztrák látogatott Magyarországra; az NSZK-ból ez évben a nyár végéig 614 ezren jöttek, az olasz túristák száma 77 ezer volt, az USA-ból 51 ezren érkeztek, Franciáörszágból pedik 46 ezren. A nyugati turisták száma 5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év hasonló időszakában. Hé A Skála-Coop igazgató tanácsa új vezérigazgatót választott: november 15-től dr. Imre István, a SZÖVOSZ eddigi elnökhelyettese irányítja a vállalatot. Demján Sándor, a Skála- Coop Állami-díjas eddigi vezérigazgatója a január elsejétől tevékenykedő Magyar Hitelbankot vezeti majd. DUNA-BŐRZE Tizenkét országból nyolcvan cég vett részt „eladóként” a Duna-menti országok harmadik közös idegenforgalmi kiállításán, a Duna Intercontinental Szállóban megrendezett Duna-börzén. Mint munkatársunk kérdésére Meggyes István, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke elmondotta: e társulás — 13 esztendeje — azzal a céllal alakult, hogy a Dunamenti országok közös turisztikai ajánlatokkal jelentkezzenek. A tagok — a Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia és Bulgária, főképpen a tengerentúlon jelentkeznek közös ajánlataikkal. A kiállításon és börzén idegenforgalmi hivatalok, légi és hajózási társaságok vettek részt, Magyarországról tizennyolcán. A nagyvilágból kétszáz utazási iroda képviseltette magát — vevőként. A tengerentúli érdeklődők zöme az Egyesült Államokból, Kanadából és Japánból érkezett, de Ausztráliából és Uruguayból is jelen voltak szakemberek. A Duna-börze eladói abban bíznak, hogy aki a tengerentúlról a Német Szövetségi Köztársaságba vagy Ausztriába repül, az hajóra száll majd és Pozsonyt, Budapestet, Belgrádot is felkeresi. Budapesten hamarosan újabb szárnyas- és üdülőhqjókat állítanak forgalomba, Bécs és Budapest között a Schönbrunn, Passau és a magyar főváros között a Mozart nevű sétahajók is közlékednek majd. A Duna-börzét az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat rendezte. B. A. Nem tudok szomorúan írni róla. Személyiségéhez nem fért szomorúság életében, s gondolom, halálában sem, hiszen teljes életet élt. Teljeset — nem csupán hosszút. Bár az ő esetében a hosszú élet felemlegetése sem fölösleges, ö azt tartotta ugyanis, hogy tartalmas, alkotó öregkorát a rendszeresen fogyasztott, napi 500 milligrammnyi C-vitaminnak köszönheti. Tény, hogy vitalitása páratlan volt. Mesélik, hogy 80 éves korában tanult meg vízisíelni. Mikor megkérdeztem, igaz-e a pletyka, hamiskásan rám nézett, s csak annyit válaszolt: „Előbb nem volt rá időm.” Teljes életet élt — s annyit hagyott ránk, méltatlan utódokra, mint kevesen. Neki köszönhetjük a C-vitamin azonosítását — s akkor is hálásan gondolhatnánk rá ezért, ha önmaga nem szedte volna, ha korán halt volna meg, ha gyengécske öregember vált volna belőle. Ö volt az egyetlen magyar tudós, aki Magyarországon élvén kapta meg a Nobeldíjat. Nem értek orvosi, biokémiai dolgokhoz, de számos kitüntetése is bizonyítja, hogy a C-vitaminért kapott elismerés után nem üldögélt babérjain, hanem újabb és újabb kérdéseket tett föl önmagának, nekünk, serkentve ezzel a szívgyógyászatot, a rákkutatást, a molekuláris szintű sejtkutatást. Kevesen tudnak úgy kérdezni, ahogyan ő tudott. Newtonnak tulajdonítják azt a képességet, hogy valami közismert, mindennapos tényből — egy alma lepottyanásából —, csupán a kérdések és válaszok szigorú logikájára ügyelve, el tudott jutni a gravitáció megfogalmazásáig, s kimondásáig. Szent-Györgyi ebből a kérdező fajtából való volt. Mindannyian szeretünk az erdőben sétálni ősszel — néki erről is kérdések merültek föl. „Mitől válik egyszerre vörösessé az őszi lomb? Honnan származik, hogy működik az a biológiai parancs, aminek nyomán megváltozik a levél sejtszerkezete, fényelnyelő és -visszaverő tulajdonságainak rendszere?” S végül, öreg korára, az alapvető kérdés: „Mi az élet?” Talán nem fölösleges, hogy itt felidézzük a válaszát is: a rendszer maga. Egy zsebórához hasonlította: szétszedve használhatatlan, céltalan fogaskerekek, rugók értelmetlen halmaza. Egyetlen rendszer létezik csupán, ami szerint összerakva óra lesz belőle. Szent-Györgyi az élet lényegét is a rendszerben látta, ami harmóniában működteti a sejteket, szöveteket S ebben az értelmezésben a betegség: a rendszer megbomlása, amely esetleg a széthulláshoz vezet. Ez a tárgyilagosság volt társadalomszemléletének is a lényege. Nem volt politikus alkat, nem értett a nagypolitika számos rafinériájához. Mégis, minduntalan meg-megcsapta a politika szele. Ifjúkorában még csak a szegedi kisvárosi, álmos létet kavarta föl felvilágosult, anglofil szokásaival, szervezőmunkájával. Nem sokkal később azonban már a Hitler elleni mozgalom közepén találhatta magát, kiugrási kísérletek üzenetvivőjeként, aktív ellenállási csoport tagjaként. Későbbi — furcsa leírni: öregkori — éveiben pedig már az emberiség egyetemes gondjaihoz szólt hozzá. A háborút ugyanolyan önpusztító burjánzásnak látta, mint a rákos sejtszaporodást. Olyan nyavalyának, amellyel az „őrült majom” (saját kifejezése) képes előbbutóbb megsemmisíteni saját túlélési rendszerét is, s ezzel kihalásra ítélni önmagát, a földi létet. Biblikus átkokkal ostorozta saját, ostoba faját, amely értelmileg eljutott az önkipusztítás technológiájáig, de nem képes eljutni önmaga megőrzésének technikájáig. Mégsem kell azt gondolnunk, hogy valamiféle átok-osztó, haragvó aggastyán vált belőle. Ellenkezőleg: vidám, mindig mókára kész öregúr volt. Emlékszem, ott ült a díszhelyen a bostoni Harvard klubban, amikor a Magyarok Világszövetségének képviselője átadta neki a legnagyobb magyar kitüntetést, a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét, ö — kevéssé tájékozott lévén az efféle világi dolgokban — nem tudta, valójában mit is ér, mekkora megbecsülést takar ez a rendjel. Látszott rajta: töri a fejét, hogyan tudakolhatná meg ezt tapintatosan, senkit nem sértve. Azután megtalálta saját, szentgyörgyis megoldását. Odahajolt a kitüntetés átadójához, s hamiskásan kacsintva kissé, megkérdezte: „Aztán mennyit adtok ti ebből a kitüntetésből egy évben?” S midőn biztosították róla, hogy keveset, s keveseknek, szemlátomást elégedetten dőlt hátra. Nagyon emberi pillanat volt. Ezt őrzöm, ha rá gondolok. SÓS PÉTER JÁNOS 3
