Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-12 / 3. szám
Ezerkilencszázhetvennyolc szeptember nyolcadikán feleségemmel, tizenhét éves Miklós fiúnkkal és nyolcéves Márta lányunkkal útrakeltünk Magyarországról egy ismeretlen világba, soha nem látott emberek közé. Lelkészcsere-akció keretében, baptista lelkészként vállaltam szolgálatot az Egyesült Államokban és Kanadában, olyan gyülekezetekben, ahol a magyar nyelvű szolgálatra még szükség van. Eddig összesen kilencen vállalkoztak hasonló feladatra. Mi Kanadában, a Kipling—Békevár néven ismert területen dolgoztunk, összesen hét évig. Itt még együtt élnek népes magyar családok. Nem ritka, hogy a harmadik generáció is elég jól beszéli a magyar nyelvet. Vannak viszont, akik soha nem tanultak meg angolul. Ezek az idős, többnyire protestáns vallású emberek nagyon is kívánják a magyar nyelvű lelkigondozást. A református egyházközség műemlékké nyilvánított temploma csaknem elhagyatottan áll a puszta határban. Ám évente legalább egyszer megtelnek a padok. Június utolsó vasárnapján közös istentiszteleten adóznak az egykori honfoglalók emlékének, a küzdelmes, de sok szép emléket is nyújtó múltnak. Magam hét éven át minden ilyen alkalmon magyarul hirdettem az Igét a népes gyülekezetnek. De tartottunk ott házasságkötést is, és külön kívánságra gyászistentiszteletet. Alkalmazóm a kis létszámú baptista gyülekezet volt, de megkülönböztetés nélkül szolgáltunk mindenkinek, aki anyanyelvén kívánta hallgatni a misét, úgy kívánt énekelni, imádkozni, vagy az úrvacsorával élni. A kórházi látogatások különösen felejthetetlen élményeket szereztek. A különböző vallású embereknek egy orvosuk, egy lelkészük és egy Istenük volt. Ott láttam meg igazán, hogy a legjobb anyagi körülmények között élő embereknek is milyen nagy szükségük van a jó közérzetre, jó szóra, szeretetre. Az orvos véleménye szerint a gyógyszerkészleten is le lehetett mérni, hogy mit jelent a megfelelő lelkigondozás. Hasonló volt a helyzet az öregotthonban is. Hat különböző felekezet tagjai (katolikus, református, baptista, pünkösdi, szabadkeresztény, jehova tanúi) éltek itt együtt. Ezek mind jelen voltak a magyar nyelvű áhítatokon. Nyolc angol nyelvű lelkész figyelte csodálkozva az anyanyelv varázsát. Amíg ők a saját egyházuk tagjait is alig tudták összegyűjteni, az anyanyelven tartott áhítatra mindenki szívesen jött. Néha a dolgozók is megkönnyezték a látványt, ahogy ott ültek sorban a megtört testű, de egészséges lelkű idős magyarok. Amíg kint voltunk, csaknem minden temetésen hirdettem magyarul a vigasztalás igéit. Szépen éneklő egyházi kórusunk angol nyelvű szertartásokon is gyakran közreműködött. Ez az énekkar az évenként kétszer megrendezett kórusfesztiválon is ismételten sikert aratott. Manitoba és Saskatchewan tartományok baptista egyházi vezetője fájdalmasan hirtelen hunyt el. Az volt a kívánsága, hogy a békevári baptista temetőben he1. A békevári templomban . 2. Egy békevári nagycsalád: Szakács Vilmos és felesége gyermekeivel, házasságuk 60. évfordulóján 3. Az Oregotthonban lyezzük örök nyugalomra. Született angol volt, de nagyon szerette a magyarokat. Jó barátokká lettünk. Gyakran idézte fel a második világháború borzalmas élményeit. Repülős tiszt volt. Együtt aggódtunk a békéért, együtt fohászkodtunk, és közös szolgálati területünkön minden tőlünk telhetőt megtettünk. Sírja örök emlékeztető lesz, tanít a népek barátságára, a szeretetben és békességben megélt életre. Amikor ez év szeptemberében elköszöntünk, a jelenlévő gyülekezet csak a „Viszontlátásra!” — köszöntéssel tudott búcsúzni. Talán úgy is lesz... Néhány pénzes-, utalványt is átadtak, amelyeken a tervezett új Nemzeti Színház költségeire küldték el adományaikat. Megszaporodott a hazalátogatók száma is. Többen megígérték, hogy felkeresnek minket, meg a soha nem felejthető, szeretett Óhazát. OLÁH LAJOS baptista lelkész 6
