Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-11-08 / 22. szám
LOVASÚT CIGÁNYFOLKLÓR, NÉPMESE Árnyas fák között kanyarog a Zugligeti út. Egykor Krúdy Gyula maga magáról alkotta hőse, Szindbád fiákerezett erre, hogy kedvenc kerti vendéglőjében, a híres „Fácánéban időzzék. Aki az út végén felkapaszkodott az Anna-rét lejtőjén, az a „Disznófő”-nél pihenhette ki fáradalmait. Mondják, a kristálytiszta vizű forrás környéke — ma is vaddisznófejből tör elő — Mátyás király kedvenc vadászterülete, pihenője volt. De térjünk vissza a Zugligeti útra. Nem messze az egykori 81-es villamos végállomásától, vágányok övezte, romantikus stílusú házikó emelkedik. Kevesen tudják, hogy ez az egyetlen megmaradt épülete a hajdani székesfővárosi lóvasúthálózatnak. A lóvasút a múlt század 70-es éveinek elején jelent meg Budapesten. Dicsőséges, de rövid pályafutása alatt megszerették a pest-budaiak. Az első lóvasútpályák Pesten épültek, majd Buda is megkapta a maga vonalait, az utolsó üzembe helyezett éppen a zugligeti volt. Ma már csak az idősebb korosztály emlékezhet az egyik leghangulatosabb lóvasútra, a margitszigetire. Ez tartotta magát legtovább. Az utolsó ló vontatta pesti vasúti jármű 1928 egyik őszi délutánján szállította a Margitsziget látogatóit. FÉNYES TAMÁS „A magyarországi és erdélyi oláh cigány közösségek archaikusabb csoportjainál föllelhető lírai hagyomány szövegrétegei egy sajátos érzelmi kultúra különös lenyomatait őrzik : az életmód és a világlátás színei éppúgy, mint a változó körülmények és az őshiedelmek tudatmélyi mozzanatai, az érzelmi értékeik alapján rendeződnek — igen gyakran irracionális és groteszk költőiségű — strófákba.” Ezek a magyarázó sorok nyitják meg azt a kötetet, melyben a szerző, gyűjtő és válogató Bari Károly a kelet-európai folklór egyik sajátos gazdagságú legenda- és mondakincsét az olvasók elé tárja. Bari Károly maga is cigány származású és egyedi hangú lírikus, tehát e témának avatott ismerője. A Gondolat Kiadónál most megjelent „Tűzpiros kígyócska” című kötet a cigány folklór témagazdagságát bizonyítja. Az egybegyűjtött mesék, dalok, gyermekmondókák, ráolvasó versek, varázslószövegek és balladák szerelemről, halálról, zeneéhségről, medvetáncoltatásról, modern álmokról és ősi keserűségekről szólnak. Vers, zene, tánc ennek a kultúrának összetartó elemei. A siratok, varázsversek, rabénekek, mulatódalok, románcok és keservesek szövegváltozatai, illetve vándorstrófái őrzik a nyelv hajdani gazdagságát. Hozzá kell azonban tennünk, hogy Bari Károly válogatása csupán szerény híradás ebből az alig ismert költői hagyományból. A könyvet Bari Károly színes tusrajzai és Török László fotói díszítik. Ugyancsak ritka néprajzi kincs jelent meg az Akadémiai Kiadó Űj Magyar Népköltési Gyűjtemény című sorozatában. Nagy Géza mesegyűjtéséből, mintegy hétszáz meséből a legjellegzetesebb másfélszázat tartalmazza a „Karosai népmesék” című kötet. A bodrogközi falu lakói: pásztorok, iparosok, volt gazdasági cselédek, cigányok és gazdálkodók a földrajzi zártság miatt őrizhették meg e régi históriákat. Érdekes megfigyelni, hogy az Óperenciás tenger a bogrogközi táj vízi világát, a rengeteg erdőt, a mocsári környezetet mintázza, a mesebeli lakomák étrendje pedig megegyezik a paraszti lakodalmak fogásaival. Ez érthető is, hiszen tudjuk: a mese elégtétel és igazságszolgáltatás volt a társadalmi sérelmekért, emberi bajokért. A. GERGELY ANDRÁS A lóvasút első vonala a Nyugatitól a Közvágóhidig vitte a pestieket Lóvasút a Sugár (később Andrássy) útnál KARDSAI NÉP MESÉK \k\iu mim kivim»isi mri>i 18
