Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-10-25 / 21. szám
lment a Színészkirálynő. Ruttkai Évának hívták. Alig néhány éves, pöttömnyi kisleány volt, amikor a világot jelentő deszkákra lepett. Lakner bácsi — talán éppen vele és általa is — híressé lett gyermekszínházában bátorságával, jó fellépésével és olthatatlan tudásszomjával irányította magára a figyelmet. S attól kezdve egyetlen becsvágy hevítette: elfoglalni a színpadot! A birtokbavétel lázas szenvedélye később sem hagyott alább, peais mennyi minden történt vele és körülötte! 1945 nyarán, a szabadság diadalmámorában, a tizenhét éves Ruttkai Éva már ott sürgött-forgott az akkor éppen idegen hajlékba költöztetett Vigszinház kulisszái között. A színház régi, híres épülete romokban hevert és így a Nagymező utcai Rádius mozit engedték át — ideiglenesen — a sebtében összeverbuvált társulat számára. Ruttkai Éva két és fél éven át itt, ezen a színpadon, meg a szomszédos Révay utcában, az akkor Pesti Színház névre keresztelt kamaraszínház színpadán játszott. Első fellépése rendkívüli körülmények között zajlott le. Néhány napon át a megbetegedett Tolnay Klári szerepét vette át. A beugrás hálátlan feladat, hiszen a közönség csalódottságát a legjobb helyettesítés sem képes helyrezökkenteni. Vele mégis más volt a helyzet, öt elfogadták. A partnerek, de még a közönség is segített neki. Egészséges, talpraesett humorával, kicsattanó jókedvével és elpusztíthatatlan fiatalságával már az első percekben csatát nyert, vagy még ennél is többet: egy egész ütközetet! Aztán kisebb és valamivel nagyobb feladatok váltogatták egymást és szinte észrevétlenül összeforrott neve a Vígszínházzal. Olyan óriások társaságában volt, mint Gombaszögi Ella, Dajka Margit, Mezei Mária, Lehotay Árpád, Rátkai Márton és mások, tőlük rengeteget tanult: mesterségbeli tudást, emberséget, kollegalitást, szakmai igényességet és annyi minden mást is. Iskola nélkül, hiszen színésziskolát soha nem végzett, ez volt az ő igazj iskolája. S itt találkozott először az ő legkedvesebb színpadi szerzőjével, Molnár Ferenccel is, akinek hősnőit és sajátos, pesti világát kevesen ismerték nála jobban. Az utóbbi harminc esztendőben pedig ezeket a szerepeket senki nem tudta nála jobban megszólaltatni. Alig húszévesen a Pesti Színházban eljátszotta Marika szerepét a Liliom felújításában. Latinovits Zoltán (Romeo) és Ruttkai Éva (Júlia) (Vígszínház, 1963) ŐRZI ÁZ EMLÉKEZET Marika, persze kicsiny szerep. Szinte csak árnyéka a főszereplőnek, a darab legendás női figurájának, Julikának, a ligeti körhintás Liliom szerelmének. Azt a szerepet hosszú éveken át Varsányi Irén formálta meg felülmúlhatatlanul tökéletesen a Vígszínház előadásaiban. 1948. március huszonhetedikéig, a Liliom felújításáig Ruttkai Évának még nem minden kritikus szívét sikerült elhódítania. Voltak néhányan, akik ilyen vagy olyan okból még nem fogadták őt egészen el. Kellér Andor is ezek közé tartozott, aki a vele kapcsolatos fenntartásait Marika ürügyén a nyilvánosság elé tárta: ,,A legkevésbé bíztam Ruttkai Évában — írta Kellér —, nem tudtam elképzelni Marika szerepében. Túlságosan rutinosnak és konfekciósnak éreztem eddig. Ruttkai Éva az előadás legkellemesebb meglepetése. Finom kis mütyürkékből pompás, humoros, szívbéli édes parasztbabát szőtt össze. A mai előadáson kitűnt, hogy elsősorban komika.” Harmincnyolc év távolából ehhez hozzátehetjük: komika is volt, minthogy bájos, utolérhetetlen humora, amely későbbi, érett aszszonyszerepeit is mindig át- meg átszőtte, egyik legjellemzőbb vonása volt művészetének. Ám csupán az egyik a számtalan közül, hiszen ugyanígy nem hiányzott palettájáról a szenvedély kifejezésének színskálája sem. Univerzális volt, ami színésznőknél a legnagyobb ritkaság, s amellett nem ismert műfaji határokat. Egyikből olyan természetességgel lépett át a másikba, mintha ugyanazt folytatná, csak egészen más eszközökkel. Mint minden igazán jelentős színésznő, Ruttkai Éva is sokáig játszott a korával — kortalanul! Huszonöt éves volt, amikor a Cyrano felújításában Roxána híres szerepét eljátszotta, és harminchat is elmúlt már, amikor Várkonyi Zoltán rendezésében, Latinovits Goethe: Faust című drámai költeményében, Pálos György partnereként (Vigszinház, 1961) Zoltánnal együtt a Rómeó és Júlia főszerepeit eljátszották. S mi történt közben? Hol Csehov légies Nyinája volt a Sirály címszereplője, hol meg Molnár Ferenc bűbájos Alexandrája, A hattyú 1957-es felújításában (ezt a darabot most már egyenesen az ő kedvéért vették elő); vagy Annie egy másik Molnár-vígjátékban, a Játék a kastélyban. Ez utóbbival az író kissé mostohán bánt, a pompás férfiszereplők alig engedték szóhoz jutni, de Ruttkai Éva még a korlátozott lehetőségek között is meglelte a módját, hogy a szerep addig rejtett vonásait, elsősorban a humorát megcsillantsa. A lehetetlenre vállalkozna, aki valamennyi szerepét megpróbálná visszaidézni. Színházi munkái közben ő volt az elmúlt három és fél évtized legtöbbet foglalkoztatott filmszínésznője is. Az olyan moziszerepek, mint az Egy pikoló világos mai — akkori — fiatal lánya, akit Julikának hívtak, vagy az Éjfélkor táncosnője, aki egy bizonyos éjszakán elhagyni készül hazáját, de a Butaságom története ostobácska színészfelesége is: itt és vele születtek. S nemcsak egy kivételes színészi pályát épített tovább, de a magyar filmgyártásnak is babérokat aratott velük. Az ilyen — legnagyobb — színészek, akik rövid életük során több száz ember sorsát, életét élik át, nem léphetik át a sajátjukat. Azok a fájdalmak, betegségek és más sorscsapások, amelyek alól senki nem vonhatja ki magát, ugyanúgy sújtják őket is. Ruttkai Éva is magában hordozta a kegyetlen betegséget, amelyre az orvostudomány — sajnos — a gyógyíthatatlan jelzőt alkalmazza. Legalább egy évtizede, hogy ezzel a betegséggel birkózott, környezete mégis csak keveset, vagy semmit sem tudott róla. Sokáig szállt szembe munkával, vasakarattal ezzel a végső kimenetelét illetően legyőzhetetlen kórral. Szinte a legutolsó napokig dolgozott, tele volt tervekkel és — talán, hinni akarjuk — reménnyel is még. Hátha! Ami riasztó volt: kedves, jellegzetesen csilingelő hangja csaknem felismerhetetlenné változott. Fátyolosán — és fájdalmasan — rekedtté vált. Nem lehetett megszokni. Aztán egy vasárnapra virradó éjszakán megszűnt körülötte minden és vele együtt — a mi számunkra — ő is. Nehéz lesz megszokni, beletörődni, hogy nélküle is felgördül majd esténként a színház bársonyfüggönye. Őrizze őt tovább az emlékezet. BÁNOS TIBOR Hubay Miklós: Római karnevál című darabjában FOTO: GABOK VIKTOR 21
