Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-10-25 / 21. szám
hegyi beszéd után: heverve szana szét, fáradtan, de nagyon boldogan. Vasárnap reggel újjáéled a templomudvar, az árnyas, platános utca. Újabb buszok érkeznek, kegyárusok pakolják ki színes portékáikat. Kereszt-jeles trikót kínál a textilkereskedő. — Viszik? — Hogyne vinnék, hisz olcsón adom. Magának íeleáron ... Nagy Sándor az Ecclesia Szövetkezet imakönyveit, feszületéit, szentképeit értékesíti. A legnagyobb forgalom kétségkívül az övé, talán mert mindenki ismeri itt. — Szombat délben érkeztem, ma délután indulok haza. Az éjszakát ezen a kisszéken töltöttem, el is aludtam egy-egy percre. — Mekkora a forgalom? — Cudar lennék, ha megmondanám. Látott maga már olyan kereskedőt? ... A bevételből nyolc százalék az enyém, a többi az Ecclessiá-é. Ugyanannyiért adok min-1 dent, mint a pesti üzletben. Ellenőrizheti ... — ön hívő? Felkapja a fejét. — Hát uram... furcsa kérdés ... valahol hiszek. Nem forgatom a szemeimet, de elvégzem magamban, amire szükségem van. Tiszteletben tartom mindenki meggyőződését, nem nézem le se a Jehova tanúját, se az ateistát. Engem erre tanított az élet. A nosztrai zarándokok második exodusa délelőtt tízkor ered útnak. Háromszor annyian vannak, mint szombat este, jó háromezren. Elől hatalmas feszületet visznek a mezőkövesdiek, majd sorra átadják a többi csoportnak. A baldachin alatt az Esztergomból érkezett vendégpap, dr. Szepesdi Ervin vikárius az ereklyetartót emeli magasba, amely — úgy tartják —, a krisztusi kereszt forgácsát rejti. Nagymise fenn a hegyen, felhős, szűrt napragyogásban. Alattuk a falu, a kegytemplom kettős tornya mintha óriás V-betűre emelkednék. A szertartást Szepesdi vikárius úr celebrálja, körülötte tucatnyi pap, kispap, népviseletes ministránsgyerek. A Boldogasszony Anyánk szép könyörgésé után: 'a Himnusz és a Szózat fohásza. Áldjon vagy verjen sors keze ... Oszlik a tömeg, Vince atya egy kőpadra roskad. — Nem érzem már a lábam, zúg a fejem. Elnézést, de most alkalmatlan vagyok a beszélgetésre. Lezuhanyozom. dőlök az ágyba. — Elégedett? — Kétszáz év után sikerült feléleszteni ezt a szép hagyományt. De nem mondok én semmit, hisz látta az emberek arcát. Botladoznak az emberek le a hegyről, kapaszkodnak, segítik egymást. Három férfi hortyog az árokparton, a kegyárusok hangja ismét öblösre vastagodik. Fölberreg egy Ikarus motorja — a körmenetek népe indul hazafelé. BÁLINT B. ANDRÁS FOTÓ: HORVÁTH DÁVID képeként szakad ki belőlük a miatyánk. „Jertek ide bűnös lelkek, jertek ide emberek” — énekli Bóta Károly bácsi az édesanyjától tanult népi zsoltárt. S gyűlnek köré a hívek, ismétlik a strófákat, kántálják az egyszerű verset, dallamot. — Sok ilyet tudok ám, csak az a baj, hogy a papok' nemigen szeretik. Volt egy tisztelendő, aki azt mondta, pogány énekek ezek. Holott az Ürjézusról szólnak, csak nincsenek benne az énekkönyvben. De én azért megyek búcsúról búcsúra, hívom és tanítgatom az embereket. Tehetem, nyugdíjas vagyok. Az éjféli mise után halványulnak, hunynak a fáklyák a hegyoldalban. Aki nem bírja a virrasztást, ledől egy bokor alá, alszik félórát, órát. A pirkadat úgy éri őket, mint Jézus tanítványait a
