Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-10-11 / 20. szám
I Hét arany Montrealból Macon és Tampere után Montreal városának neve is arany betűkkel kerül a magyar kajak-kenu sport történetébe. A karcsú, alig ötven centiméter széles és öt méter hoszszú kajakokban evező, kenukban térdelő magyar versenyzők nagyszerű sikerei, nyomán az idei világbajnokságon a viharos szél hétszer sodorta himnuszunk hangjait a Szent Lőrinc-folyó hullámai fölött. „Eddig mindig hosszú éveket kellett várnunk egy-egy ilyen átütő, nagy sikerre, de a mai fiatal, 23 éves átlagéletkorú csapatunk most majd talán hamarabb ismétel'' — mondta Parti János, a sikeres csapat olimpiai és világbajnok kapitánya, az 1954-ben Maconban, a nagy előretörés alkalmával nyert hat, s az 1973- ban Tamperében szerzett hét világbajnoki győzelemre gondolva. Az izmos kajakos és kenus legények a harmincas években jelentek meg a magyar vizeken. Az 1936-ban első ízben megrendezett olimpiai kajakversenyeken még csak a tapasztalatszerzés érdekében vettek részt, de Balatoni Kamill, e sportág egyik magyar úttörője 1938-ban, a svédországi Waxhölmben rendezett első világbajnokság 10 000 méteres versenyében már csak egy másodperccel szorult a második helyre. A kiváló sportembert 1944 végén, az ellenállási mozgalomban való részvételéért elfogták, és tárgyalás nélkül kivégezték. Emlékét márványtábla őrzi a budai Mártírok útján. A rövid pályafutása alatt is huszonkét országos bajnokságot nyert, s versenyző korában már edzőként is tevékenykedő Balatoni Kamill munkásságát Blahó Kálmán folytatta. A fiatal sport tábora egyre nőtt, erősödött. Londonban, az újabb olimpiai részvétel alkalmával a pályaelhagyás miatti kizárás fosztotta meg a Blahó—Urányi kettőst az érmes helyezéstől, majd Helsinkiben Parti János, a később 1960-ban Rómában aranyat nyert kenus nyakába akasztottak ezüstérmet. Az első igazi bravúr 1954-ben következett. A negyedik világbajnokságon versenyzőink egyszeriben hat első helyezést szereztek Maconban. Az egykori győztesek között volt egyébként Parti János, a jelenlegi szövetségi kapitány is. Ezzel a hat győzelemmel a kajakban eddig általában legjobb svédek, s a kenuban többször győztes csehszlovákok sikersorozatát szakították meg a magyar színek képviselői, s azóta is őrzik helyüket e sport nemzetközi élvonalában. Blahó Kálmántól, aki később Olaszországban, majd az USA-ban is edzősködött, Granek István vette át a válogatott irányítását, s teremtette meg a kajak-kenu sport magyar iskoláját. Ezt a magyar iskolát mindenekelőtt a hallatlanul szorgalmas, céltudatos edzés, a szerénység, az egészséges szellemű vetélkedés jellemezte. Mind a mai napig emlegetik például, hogy Granek István 1968-ban, a mexikói olimpia előtt sokáig gondolkodott, hogy az egyes kenuban kit is nevezzen, hiszen az olimpiákon és világbajnokságokon országonként csak egy-egy versenyző indulhat egy számban. Végül már kint, az olimpiai pályán próbaversenyt rendezett, s így esett a választása a fiatal Tatai Tiborra, az ismertebb Wichmann Tamás helyett. A jóformán ismeretlen villanyszerelő azután olimpiai bajnok lett a nyugatnémet Detlef Lewe előtt, aki korábban Wichmannt több világbajnokságon is megelőzte. Wichmann Tamás pedig pályafutása következő éveiben 9 világbajnoki arannyal vigasztalódott, bár nagy vágya nem teljesült, nem nyert olimpiai bajnokságot. A nagyon fiatalon, 45 éves, korában gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Granek Istvánt a hetvenes évek elején Péhl József csepeli kajakos követte a kapitányi tisztségben, az ő időszakához fűződik az említett tamperei siker. 1976 vége óta Parti János vezeti a válogatott csapatot. A magyar színek képviselőinek páratlan, sikersorozatára jellemző, hogy az első Maconban aratott győzelmek óta, most. a Montrealból hazahozott aranyakkal együtt a világ- és Európa-bajnokságokon már 81 (!!) első helyezést szereztek a magyar vervenyzők, emellett 5 olimpiai bajnokságot is. Ne feledkezzünk meg a csupaszív sportember, Vasadi János érdemeiről se, aki évek óta tölti be a kajak-kenu szövetség elnöki tisztét. A Montrealban nyert hét arany értékét sokán méltatták. Joggal, hiszen egyrészt a, hét elsőségből ötöt (!!) az olimpián is szereplő tá vokon szereztek. Mivel a csapatha jók, a négyesek bizonyultak legjobbnak, a kiutazott 26 versenyző közül alig akadt néhány, aki valamilyen medália nélkül érkezett vissza Budapestre. Vaskuti István, az egyik duplázó kenus még ebből az egyéb ként nagyszerű együttesből is kiemelkedett. A 31 éves sportember 1980-ban még Foltén Lászlóval nyert olimpiai bajnokságot, majd Budai Tamással aratta újabb győzelmeit, most Sarusi Kiss János a társa. Vaskuti minden idők legeredményesebb magyar kenusaként az olimpia» arany mellett már a kilencedik világbajnoki, győzelemnél tart A tizedik megszerzésében is csupán a balszerencse akadályozta meg. A 10 000 méteres futamban ugyanis az egyik fordulónál a dánok nekiütköztek Vaskutiiéknak, s kilyukasztották a magyarok kenuját, akiknek ezek után már arra is vigyázniok kellett, hogy minél kevesebb víz szivárogjon hajójukba. Ám még így is célba értek! ,,Nagyon sajnálom ezt a balesetet, s nem elsősorban azért, mert ezzel az elsőséggel nyolcra emelkedett volna világbajnokságaink száma, hanem mert Vaskuti Pista igazán megérdemelte volna...! — bosszankodott Parti János. A versenyzőknek pedig még arra sem volt idejük, hogy jól kifújják magukat, hiszen a világbajnokság után következett a hazai erőpróba, az országos bajnokság, ahol a montreali érmeseknek bizony alaposan meg kellett küzdeniük a győzelemért.. Jó néhányan a vert mezőnyben maradtak, mások, újabb fiatalok jelentkeztek. S bár a kajak-kenu versenyzők száma csupán 3—4 ezer, az egészséges rivalizálás, az edzők nagy becsvággyal végzett munkája a nemzetközi élvonalban tartja ezt a sportágat. A világbajnokságon több együttest is magyar edző vezetett, így a győri Vén Lajos az amerikai, a korábbi világbajnok Bakó Zoltán a norvég, a Honvédban versenyzett Hazsik Endre az olasz válogatott szakvezetőjeként érkezett a világbajnokságra. Elismeréssel kísért munkájukra büszkék vagyunk, még akkor is, ha az ellenfeleket nevelik, tanítják, hiszen végső soron ezzel is a magyar sport jóhírét öregbítik. VAD DEZSŐ Soproniak Rómában Minden út Rómába vezet — tartja a mondás — amely most a Soproni Sport Egyesület életében is igaznak bizonyult. A Sopronban született dr. Rabi József, a G. S. Junior Portuense elnöke arra gondolt, hogy valamelyik magyar sportklubbal kapcsolatot teremtenek. Dr. Rabi Olaszországban végezte el az orvosi egyetemet, a Vatikánban dolgozott. később önállósította magát. A Soproni Sport Egyesülethez rokoni kapcsolatok révén jutott el. Három éve azután a 16 éven aluli, serdülő labdarúgók soproni tornáján szerepelt a csapata. A gyerekeket a szülők is elkísérték, s a mintegy ötven fős küldöttség kellemes élményekkel és — nem utolsó sorban — a győztesnek kijáró serleggel tért haza Olaszországba. A soproniak második ligás csapata még ugyanabban az évben viszonozta a látogatást. — A kapcsolat nem szakadt meg — mondta Bokor István, a soproni klub elnöke. — Baráti szálak szövődtek és ennek eredményeként a magyar fiatalok idén meghívást kaptak a Massimo Valentiniről elnevezett első nemzetközi ifjúsági labdarúgótornára. Dr. Rabi József lehetővé tette, hogy a soproni fiatalok két nappal korábban induljanak és Velence szépségeivel is megismerkedjenek. A tornán tizenhat csapat vett részt, köztük olyan ismert, nagymúltú egyesületek fiataljai, mint az A. S. Roma, a Lazio és az Ascoli. Jóllehet a soproniaknak az erős mezőnyben nem sikerült helyezést elérniük, de lelkes játékukkal, rokonszenves viselkedésükkel elnyerték a legsportszerűbb csapatnak felajánlott serleget. R. L. 21
