Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-08-04 / 15. szám
Egy arany a tíz közül A nyolcvanéves Kárpáti Károlyt az ugyancsak olimpiai bajnok Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára köszöntötte születésnapján rofonnál a népszerű Pluhár István állt, s a lakihegyi adó az egyes versenyekkel egyidőben sugározta a közvetítéseket, s a siker nyomán az olimpiai hangulat csak fokozódott. A versenyek kilencedik napja különösen emlékezetes maradt. Aznap este az egyik fővárosi moziban szereplő Salamon Béla, az MTK labdarúgóit, de a sportot általában is kedvelő híres komikus így köszöntötte a közönséget a függöny elől:- Hölgyeim és uraim! Örömmel jelenthetem be, hogy egy újabb olimpiai bajnoksággal gyarapodtunk.- Kettővel!... - kiáltott fel egy ismeretlen férfi a nézőtérről. - Csík és Csák ...- Ön uram, le van maradva egy testhosszal - javította ki Salamon. - Azóta már a birkózó Lőrincz Márton is győzött. Bejelentését az egykori beszámolók szerint óriási ováció fogadta. Az emberek helyükről felállva tapsoltak. Salamon Béla mosolyogva jegyezte meg:- Látják kérem, van nekem sikerem! De milyen! Csak jó szöveg kell hozzá!... Erről a bizonyos szövegről, mármint a jó hírekről a sportolók gondoskodtak. . . De vessünk egy pillantást az 1936-os dicsőségtáblára. Kárpáti Károly (szabadfogás, pehelysúly), Zombori Ödön (szabadfogás, légsúly) és Lőrincz Márton (kötöttfogás, légsúly) a három birkózó, Csák Ibolya (magasugrás), Csík Ferenc (100 méteres gyorsúszás), Harangi Imre (ökölvívás, könnyűsúly), a vízilabda-válogatott (Bródy György, Hazai Kálmán, Homonnai Márton, Halassy Olivér, Brandi Jenő, Németh János, Bozsi Mihály, tartalék: Kutasi György, Molnár István, Sárkány Miklós, Tarics Sándor összeállításban), no és a vívók, Elek Ilona, Kabos Endre és a kardcsapat (Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kabos Endre, Kovács Pál, Rajcsányi László, Rajczy Imre) nevéhez fűződik a tíz berlini arany. A fél évszázada aratott nagyszerű győzelmeknek mind külön története van, ahogyan a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Kárpáti Károly „Az idők sodrában” címmel nemrég megjelent könyvében saját sikerének emlékét felidézte. . . .„A Deutschlandhalle termében 20 ezer német drukkolta végig a küzdelmeket, várva az első berlini német birkózó aranyérmes ünneplését. A verseny úgy alakult, hogy éppen riválisomban, Wolfgang Ehrlben látták a nagy lehetőséget. Két legrangosabb ellenfelemmel jutottam a döntőbe. Előbb Pihlajamakival mérkőztem. Ezalatt Ehrl erőnyerő volt. Itt azt a taktikai célt tűztem ki, hogy lehetőleg kifáradás nélkül győzzek, mert a szabályok értelmében 10 perc múlva a szőnyegre hívhatnak a következő mérkőzésre. Ez kizárólag a rendezők joga. Tudtam, hogy élni fognak jogaikkal, ámbár a sportszerűség azt diktálta volna, hogy időarányosan szólítsák a szőnyegre a birkózókat. Pihlajamaki hevesen támadott. Befogtam veszedelmes gáncsos szaltóját, mellyel sorra tussolta ellenfeleit. Én azonban másként helyezkedtem. Gáncsoló lábát átléptem, hídját lezártam, alig tudott kimenekülni belőle. Eszébe juthatott a brüsszeli három perc, amely majdnem bekövetkezett most is. Idegessé, bátortalanná vált. Izzadt, lihegett, kifáradt. Magam alig lettem fáradtabb, mint egy lassan kocogó nyugdíjas. Váratlanul maximális erőbedobással támadtam rá. A szőnyegre rántottam és a hátára fektettem. Hát több volt, mint három perc, de ez legyen a legnagyobb bajom. Kint az udvaron levegőztem, már a kapuhoz érkezett az SS kettős sorfala. Egyik sarokban FOTÓ: KOVÁCS PÁL rengeteg lampion, a másikban talán még több horogkeresztes zászló. A Führert mindenhová elkísérő kettős SS sorfal ebben az időben látványosságszámba ment. Két sort alkottak, melyekben felváltva egy-egy befelé, illetve kifelé néző egyenruhás állt szorosan egymás mellett és figyelték a környezetet. E sorfalak között haladt lassan Hitler autója. A már elhagyott testőrök autóbuszokon gyorsan előre mentek és újból sort álltak, így az adott útvonalon viszonylag kis létszámmal jött létre a végtelen sorfal. Megkérdeztem az egyik testőrt:- Kire vártok?-Hitlerre! - válaszolták többen. Körülnéztem. Mondhatom alaposan felkészültek az ünneplésre. Már csak egy kis formaság hiányzott, Ehrl győzelmének kihirdetése. Na, de ebbe még én is beleszólok, fogadkoztam magamban. Nem fog itt a Führer diadalünnepet rendezni. Ezt az aranyérmet nem engedem ki a kezemből, ha beleszakadok akkor sem. De még ennél is többről van szó. Úgy éreztem a leértékeitekért, a lenézettekért is harcolnom kell. Megreccsent a megafon:- Ehrl - Kárpáti! Szőnyegre .. . Beszaladtam a Deutschlandhalléba. A küzdőtér egyik sarkán állott már Wolfgang, tapsorkán közepette. Közönség, versenyző biztosak voltak sikerükben, hiszen a fajelméletük szerint lehetetlenség lett volna másként. Csendesen léptem a szemközti sarokba. Egymásra rontottunk. A viharos „Sieg... Heil...” orkán, úgy éreztem, nekem süvít, engem bíztat. Zúgott, morajlott a nézőtér. Durváskodott, szabálytalankodott az ellenfél, de még a vezetőbíró is. Ehrl fogáskísérleteit kontrával vertem szét. Hat pont értékű akciót csináltam. Ám, hogy a bírók mennyit írtak fel, titok marad számomra. Nekem elég volt egyetlen felkiáltás:- Győzött Kárpáti Károly!!! Versenyzőtársaim vállukon vittek ki a küzdőtérről. Légszomj fojtogatott. Az SS-ek kettős sorfala oszladozott. Kérdésemre nem tudtak válaszolni. Én azért tudtam, hogy miért fordult vissza Hitler. Helyettük a magyarok ünnepelték az első berlini magyar olimpiai bajnokságot! ...” így emlékezett Kárpáti Károly, s azt sem felejtette még el, hogy az ünnepélyes hazai fogadtatás után Hóman Bálint kultuszminiszter egyenként elbeszélgetett a győztesekkel. Azt is megkérdezte, hol, - miben segíthetnek? Kárpáti Károly szerényen mondta, hogy lassan végez a Testnevelési Főiskolán és szeretne Budapesten elhelyezkedni. A miniszter természetesen mindent megígért, ám a friss diplomás olimpiai bajnok néhány hónap múlva csak Debrecenben kapott állást, a zsidó gimnáziumban kezdett tanítani. Az egykori győzelmekre ma már sajnos csak kevesen tudnak személyesen emlékezni. A berlini huszonnégy olimpiai bajnok közül nyolcán élnek idehaza: Csák Ibolya, Elek Ilona, Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Kárpáti Károly, Kovács Pál, Rajcsányi László és a hosszú évek után külföldről nagybetegen hazatért Zombori Ödön. A külföldön élők közül a Madridban letelepedett Németh János és a Bécsben lakó Sárkány Miklós, a két kiváló vízilabdás látogat haza sűrűn; a Kaliforniába, illetve Ausztráliába kivándorolt Tarics Sándorról, illetve Kutasi Györgyről régen nem hallottunk. Emléküket, győzelmeik emlékét azonban híven őrizzük. VAD DEZSŐ
