Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)

1986-08-04 / 15. szám

I Er itt egy darab Magyaror­szág - mutat körbe Oláh Lajos baptista tiszteletes. Regina, az egyik nagyvá­ros, Saskatchewan tarto­mány fővárosa majd 200 kilométer­re van, Winnipeg, Manitoba állam székhelye meg dupla annyira. Az egész hosszú úton talán ha három tucat autóval találkoztunk. A látvány szinte kísérteties, a te­metőben sírkövek - csupa magyar név. Hány lehet? Száz, kétszáz, több? „Megrendítő volt nekem is először” - mondja a tiszteletes. Frank John Elek máj. 16-17, 1937, áll az egyik kövön, John Elek máj. 16-17, 1939, olvasható a másikon, majd egy harmadikon a felirat: An­na Elek, máj. 16-18, 1940. „Nézze a születési dátumokat. . . Szinte fel­foghatatlan.” A templom előtt illatozó, csodála­tos orgonabokrok. Ugyan otthon hol van már az orgona? Rég elvirágzott. A bejáratnál kőbe vésve az építés éve: 1911. Emberek hada hordta ak­koriban a földet, hogy magaslaton állhasson a debreceni Nagytemp­lom kicsinyített, fából készült mása. Most mállik a vakolat, a nemesen faragott padokból a szú percegése hallik. Tavaly elvitték a harangot Kiplingbe. árván himbálózik a ma­gasból a kötél. Az egyik tornyon a kereszt megdőlt, akár csak a Szent­koronán. Haldoklik a templom . . . Persze az emberek nem meghal­ni jöttek Békevárra, egyáltalán nem. Gazdagodni akartak! Szabó János volt az első, aki 1900-ban megérkezett, ő a névadó is, Béke­vár, a béke vára. Vagy: itt téged a béke vár. Vajon melyik jelentésre gondolt? Talán mindkettőre? Szabó harmadmagával érkezett, Bótrágyból, a Bereg megyei kis fa­luból. Világlátott, tapasztalt ember volt. megjárta már az Egyesült Álla­mokat is. (Úgy mondják, nem a nincstelenség vitte el, családjával támadt nézeteltérése.) Pennsylvá­­nia szénbányáiban összegyűjtött né­mi pénzt, hazatért falujába, de nem tudott visszaszokni. Elvette fele­ségül egy Szakács Gábor nevű bó­­trágyi ember özvegyét és újra útnak indult - ezúttal Kanadába. (A nevek egyébként lényegesek. Mind a te­metőben, mind pedig a kiplingi ut­casoron gyakran bukkan fel a Sza­bó és a Szakács név.) Miért Kanadát választották? Eb­ben az időben, a múlt század végén, kiterjedt toborzás folyt Európa-szer­­te, a kanadai kormány százhatvan hektár ingyen földet ígért a letele­pedőknek. Egy ingyen birtok járt a telepesnek, egy a vasútnak, a Cana­dian Pacificnek és így tovább - haj­tott az idő, a cél, hogy benépesítsék a prérit, hogy az Atlanti- és Csen­des-óceán között mielőbb megépül­jön a kontinensnyi országot keresz­tülszelő vasút. Sürgős volt a dolog - mert erős a félelem, hogy az ameri-1. A békevári templom. (Az előtér­ben a pionírok emlékét megörö­kítő tábla) 2. A régi temetőben 3. A templomkert bejáratánál 4. Gabonasiló. Az egyetlen magas épületfajta a prérin 5. Névtábla a kiplingi házfalon 6. Balogh Juliska néni a múzeum­nak szánja a dédapjáról készült képet kaiak ráteszik a kezüket a gyéren lakott középnyugatra. „Az angolokat ugyanakkor - te­szi hozzá Kovács Márton, a reginai egyetem történészprofesszora, a té­ma kiváló szakértője - idealizmus is vezérelte. Úgy hitték, hogy még­­egvszer megvalósítható az, amiről az oxfordi és a cambridgei egyete­men tanultak: a nagy római biroda­lom. A colony, a province és a többi szó mind ezt az időszakot idézi fel. Itt a prérin latint és görögöt tanítot­tak az iskolákban.” A toborzóakciót Londonból irá­nyították, a magyarországi felelős Esterházy Pál volt. Esterházyról so­kat lehetne mesélni (Kovács Márton érdekes könyvet írt róla). Felvett névről van szó ugyan, de ezt a fel­vett nevet Saskatchewan tarto­mányban ma is őrzi egy kis telepü­lés. (Egyébként a vállalkozó szelle­mű férfiúnak, pontosabban anyjá­nak, állítólag volt némi köze a grófi családhoz...) Az ügynöknek alügynökei voltak és a lánc végén állt az „igazi" tobor­­zó: a falusi kocsmáros. El kellett csak ejtenie egy-két megjegyzést, hogy például: „Lám, a Szabó-szom­széd úgy írta. 160 hektár jó, zsíros földet kapott.” Az új jelentkezők után 5 dollárt fizettek Kanadából. Ki tudja mennyi érkezett meg ebből a bótrágyi italmérésbe? A tény, ami­ről tudunk: előbb a férfiak, azután a családok kerekedtek fel. Mentek Beregből, Szabolcsból, azután a Kunságból. Szabó Kanadában sikeres ember­nek bizonyult, iszonyú kemény munkával jól boldogult. De ez akár újabb kérdés lehet: mit értünk bol­dogulás alatt? Oláh Lajos Juhász Károly történetét idézi fel. Juhász a Lónyay-gróiok birokán volt cseléd, Kanadában is cselédként kezdte,, s végül 1200 holdas birtoka lett. És mégis mire maradt büszke élete vé­géig? „Tudja Oláh testvérem - mondogatta, - én már tizenhét éve­sen egészrészes béres voltam!” A földből volt rossz is és jó is. Né­hány telepes örült a sok fának - ők később nehezebben boldogultak. Az sem járt jól. akinek a tó mellett jutott terület. Az egyik helyen a sok gyökér, a másikon a rengeteg kő ne­hezítette az életet. Többen egysze­rűen elvétették a „címet”, hiába je­lölte számozott vaskaró a birtokha­tárt - ezt gyakran kilopták, hiszen a vas kincsnek számított. A pionír Szabó János is idegen birtokra té­vedt. végül szép summájába került a csere. Békevár fénykorában Szakács Vilmos szerint négyszáz magyar család élt itt. Vilmos bácsi - aki fele­ségével, Emmával egy kiplingi idő­sek otthonában él - valósággal kivi­rul. amikor „a régi időkről” mesél. „Magyarországról én annyit tud­tam, amennyit édesapámék mesél­tek, de az nagyon sok volt. 1898-ban jöttek el Magyarországról és én el­mondhatom, hogy a tengeren is utaztam.” (Mármint a mama hasá­ban - Vilmos bácsi ugyanis 1899- ben született.) „Az öregek nagyon tisztelték az ősöket, Petőfit is, Rákóczit is, de a legjobban Kossuthot. Március 15-én itt mindig nagy ünnepség volt, szín­darabokat is előadtunk. Az első pa- ^ punk. Kovács Kálmán 1901-ben \ \ jött, tíz évig maradt, és ő nagy ku- (-—7~\/ 9

Next

/
Thumbnails
Contents