Magyar Hírek, 1986 (39. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-29 / 2. szám
1. Borsos Miklós Liszt-portréja 2. A Magyar Salon rajza a háló-dolgozószobáról 3. Csövek, téglák a jövendő emlékkönyvtárban 4. A szalongarnitúra 5. A Chickering zongora lába, amely a rajzról felismerhető 6. Ez az íróasztal hangszer is, a Bősendorfer cég ajándéka Lisztnek 7. A nagy karosszéket Pázmándyné Reitter Mária hímzése és névjele díszíti GABOR VIKTOR FELVÉTELEI csátást nyertek Liszt otthonába: ez a kicsiny előtér, itt vette át az inas — akinek külön kamrája volt — a vendég kalpagját, kabátját, sétapálcáját. Majd az ebédlő következik, ebből jobbra nyílik a háló-dolgozó, balra meg a már említett szalon. Szerencsére a Liszt-múzeumot berendező zenetörténész számos útbaigazításra bukkant: hogyan s mivel volt bebútorozva a lakás. A Magyar Salon című lap később, 1886-ban még egy — fotó alapján készült — rajzot is közzéadott a háló-dolgozóról. Maradt fenn rajz a hangversenyteremről is, ezzel azonban egy kis baj van: arányaiban nem egészen pontos. Hűséges viszont az apró részletekben, jól fölismerhető rajta például Liszt egyik Chickering zongorája lábának még a faragása is. Csak tréfából faggatom Eckhardt Máriát: ugyan, van-e hiteles forrás a parkettáról és a tapétáról. A tréfás kérdésre komoly választ kapok. A parkettáról leírás nem maradt, de a keleti szőnyegekről, amelyek borították, már igen. Azt is pontosan tudja a zenetörténész, hogy e szőnyegcsodákat gróf Apponyi Albert, egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint Mihalovich Ödön, a Zeneakadémia 1887-től 1919-ig volt igazgatója ajándékozta Lisztnek. A tapéta pedig pávakék volt, tehát színben szépen harmonizált a garnitúrával, amely a szalonban állt — így szól a korabeli sajtó beszámolója. Arról egyébként, hogy milyen a szóban forgó garnitúra fotelkarfájának kékje, könnyű meggyőződni: a garnitúra három darabja — két fotel és egy szófa — ugyanis megvan. AMI VAN — Gyönyörű dolgaink vannak a harmadik emeleten, a Lisztemlékszobában! — biztatott Forrai Miklós, a Liszt Ferenc Társaság főtitkára, és igaza volt. De, sajnos, igaza van a jövendő emlékmúzeum és kutatóközpont leendő vezetőjének is, aki határozottan állítja: — Ami Liszt Ferenc bútorait illeti, hát bizony e tekintetben sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint volt alapítása idején a weimari testvérmúzeum ... Elbeszéléséből kiderül: Weimarban (ahol a mester a tavaszi hónapokat töltötte) a lakást Liszt elhunytakor azonnal lepecsételték, s nem engedtek belőle széthordani semmit, még egy gyufaszálacskát sem. Nálunk viszont, az örökösnő, Wittgenstein Karóim hercegnő (Liszt élettársa, aki csupán egy esztendővel élte túl az örökhagyót), úgy rendelkezett, hogy számolják föl a Zeneakadémián lévő lakást, s ki-ki kapja meg emlékként azt a bútordarabot, használati tárgyat, amit a berendezésből annak idején ajándékozott. A bútordarabok tehát elvándoroltak innen, a szélrózsa minden irányába. Ami „visszavándorolt”, azaz amit visszaszerezni sikerült, az most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kis emlékszobácskájában várja, hogy a restaurátorhoz, onnan pedig végleges helyére — úgy is írhatnám: eredeti helyére —, a Vörösmarty utca 35. alá, az első emeletre, a Liszt-emlékmúzeumba kerüljön. Valóban: gyönyörű darabok! A már említett szalongarnitúra például: a foteleknek bőr az ülésük, pávakék a karfájuk huzata, s ami a számomra legérdekesebb: mindegyiknek más-más a támlavédője. Egyiket keresztszemes, a másikat magashímzés díszíti, s mindenikre más-más címert öltöttek a szorgos hölgykezek, ki-ki a sajátját. Bizonyára versengtek érte, hogy csinálhassák. Az íróasztalnál álló nagy karosszék esetében Pázmándyné Reitter Mária lett a győztes. A szinte teljes épségben ránk maradt magyaros hímzés közepén az ő névjele díszeleg. Vagy itt az a bizonyos Chickering zongora, ez állt annak idején a koncertteremben. Ez is ajándék (1880 táján kapta a mester), amit a hangszer felirata is bizonyít: „Chickering & Sons. á. F. Liszt”. És a zongorán most egy csodálatosan szép, ezüstből való kotta- és gyertyatartó áll, bécsi és pest-budai tisztelők gyűjtötték a reá valót, nevüket véset őrzi. És itt van még egy Bösendorfer zongora, ez volt Liszt „mindennapos” hangszere, s van egy harmadik is, amelyen akkor játszott, ha Szskszárdon járt, August Antaléknál. Ezt a hangszert egyébként Augusz Antal özvegye ajándékozta a Zeneakadémiának,,tudván a mester végakaratáról, amely szerint hangszereit az intézmény örökli. Mármint azokat, amelyeket itt a lakásán, illetve az akadémia más helyiségeiben tartott. S ugyanígy rendelkezett könyv- és kottatáráról. Hadd tegyem hozzá — s ezt Eckhardt Mária is elismeri —: ebben a tekintetben szerencsésebbek voltunk, mint a weimariak. Liszt Ferencnek ott szintén maradtak könyvei, kottái, de ezeket, halála után, belekevertékbelolvasztották egy másik, nagyobb könyv- és kottatár anyagába, s ma már nemigen tudható, mi volt ebből az övé. Az itteni könyv- és kottatár darabjaiba ezzel szemben azonnal belebélyegezték: „Liszt Ferenc hagyatéka”. És e hagyaték különös értéke: számos darabján megtalálhatók a mester széljegyzetei. AMI LESZ — Kezdjük a földszinten! — javasolja most már nem a helyszínen, hanem a költözésre váró emlékszobában a Liszt-ház zongorára kiterített alaprajza fölé hajolva Eckhardt Mária. — Itt egy gyönyörű műemlék könyvtár nyílik. A kutatók, mert az a könyvtár az ő birodalmuk lesz, ritka szép olvasóteremben dolgoznak majd, amelyet eredeti formájában állítunk helyre ... Aztán — gondolatban most már — ismét föllépdelünk az első eme-' letre, csakhogy ez a szint egészen más, mint az imént volt, amikor a valóságos lépcsőket róttuk. Ez, amit a képzeletemben látok és járok, már a szeptember 13-i megnyitást követő állapot. Belépek az egykori előszobába, ez most c múzeum előtere. Jobbra a pult, ott lehet jegyet váltani, katalógust vásárolni, elfért azonban még a piciny helyiségben néhány ibló is, az egykori ebédlő bejáratánál pedig, velem szemben, Liszt Ferenc áll, az idős művész, egy — Nemes Eliz grófnő festette — eddig ismeretlen, nagyméretű olaj képen. (A múzeum egy magánszemélytől kapta, tartós letétként.) Átlépem az ebédlő — a középső szoba — küszöbét. Hát bizony, ami bútor ebben volt, egy szálig elveszett. De azért ez a szoba sem árválkodik üresen! Kö zepén, egy emelvényen — jelez ve, hogy eredetileg nem tartozott 11